Balaton térség

Rendezés: Publikálás dátuma up down Cím  up down

Az Országgyűlés elfogadta a Balaton-törvény módosítását

fotó: Molnár Emil (c)
Ezzel lezárult az a több mint három éves szakmai felülvizsgálati szakasz, amelyben részt vett számos civil szervezet, a kormányzati oldal és a Balatoni Fejlesztési Tanács. A módosítást elsősorban a megváltozott jogszabályi környezet, valamint új Országos Területrendezési Terv elfogadása indokolták. A két törvény harmonizációjával immár teljessé válik a területrendezési tervek hierarchiája.

Császtai Szabadidő-, Sport-, és Fürdőkert fejlesztése, Révfülöp

Építészet-tervezés: Stricz Lajos Gábor - Bau Design Studio Bt.

50 európai nagyberuházás került feketelistára

Dunakorzó,<em> forrás: Budapest Szíve akcióterv</em>
Magyarországról két hulladékégető, egy bevásárlóközpont, a 4-es metró, az M0-ás keleti szektora, a Duna hajózóút és a Kis-Balaton fejlesztése került fel a térképre.

"A part alatt, a part alatt…"

Olyan kiszámítható, a régióban működő idegenforgalmi beruházásokra van szükség tehát, ahol a magán- és közszféra közös érdekeltségén alapuló partneri viszony valósul meg, s amely hosszútávon is jól működő, haszonnal járó minőségi fejlesztéseket jelent a Balatonnak.
Krizsán András balatonfejlesztési vitaindítója

Balaton-fejlesztés, idén négy beruházással

Az SCD csoport Balaton-fejlesztési tervei nagyravágyó, s nagyot álmodó projektek sorát villantja fel az érdeklődő előtt több százmilliárdból. Idén már hagyományteremtő módon igyekeztek beszámolni a meghívott előadók a téma fejlődéséről, az álmok realizálódásáról, s a 2007-es év legnagyobb sikeréről, miszerint partnerként csatlakozott a programba a nemzetközi ingatlanbefektető-fejlesztő csoport, a Quinlan Private.
képes, hangos, szagos beszámoló

A Balaton térségében több éves fejlesztési programot indít az SCD Csoport

A tapolcai Hotel Pelionban rendezett konferencián kormánypárti és ellenzéki politikusok részvételével mutatták be a 100 milliárd forint értékű turisztikai beruházást tartalmazó programot.

Tartalom átvétel