Kis Péter

Rendezés: Publikálás dátuma up down Cím  up down

Száz évet egyetlen pillanatért

Dicső vereséget szenvedtünk” – mutogatja nekem az állatkerti Nagyszikla belső tereinek frissen elkészült képeit Kis Péter, arcán a múlékony tökélyt hajszolók manapság ritkaságszámba menő kifejezésével, szeme sarkában bujkáló csipetnyi elégedettséggel és szarkazmussal. Hamarosan feltárul a látogatók előtt is a Nagyszikla gyomra úgy, ahogy eddig azt még nem láthattuk. Addig is lessük meg azt, amit már nem fogunk látni. Bardóczi Sándor írása.

Párhuzamos viszonyok - fény-építészeti parti a Rác fürdőben

A Rác fürdőt eddig csak bennfentesek láthatták belülről, pedig az egyik legszebb régi-új hibrid ház, ami a közelmúltban épült. Pazarul fényes este volt itt az ERCO bemutatója, amiről Haász Ferenc, a rendezvény lelke és motorja írt szubjektív kommentárt, Bujnovszky Tamás művészi képriportja pedig messze több, mint dokumentáció. Nem kárpótlás azoknak, akik nem lehettek ott, hanem fotográfia a legjavából. Ház | fény | kép | építészet...

Vulkanikus tevékenység

Bazaltbor, Laposa Pincészet - építészet: Kis Péter Építészműterme, fotó: Batár Zsolt
Kis Péter badacsonyi borászatát már több alkalommal bemutattuk, különféle megközelítésekből. Most Bardóczi Sándor vállalkozott a táj és a ház rétegeinek értelmezésére, a Piranesi folyóirat 2011. őszi számában megjelent írásában.

Molnár Péter díj 2011

2011. október 11-én a HAP galériában megrendezett Vincze Pál (1909-1994) emlékkiállítás megnyitójának keretében Mónus János, a Molnár Péter díj kuratóriumának elnöke és Molnár Péterné Baló Borbála a díj kuratóriumának társelnöke ifj. Benczúr Lászlónak és Kis Péternek adta át az idei Molnár Péter díjat.

A legfontosabb mindig az, ami hiányzik - Dévényi Tamás nyílt levele az Ybl-díj kapcsán

"Amikor február elején megtudtam, hogy az idén kik kapnak Ybl- díjat - mindamellett, hogy nem kis öröm töltött el, ebbe - azonnal nagy adag üröm is vegyült. Felháborodásomban azonnal írtam néhány sort."

Magyar siker az ArchDaily Building of The Year 2010 versenyén - A Bazalt Borház nyert ipari épület kategóriában

Bazaltbor - Laposa Pincészet, tervezők: Kis Péter és Molnár Bea
Kis Péter és Molnár Bea Laposa Pincészete nyert az ArchDaily Building of the Year 2010 nemzetközi versenyén ipari épület kategóriában.

Reduktív forradalom

Kis Péter Laposa pincészetének badacsonyi épülete megjelenésével politikai felhangoktól sem mentes vihart kavart a sajtóban, Török Tamás most megkísérel kritikai párbeszédbe elegyedni vele.

Hosszúnyakúak háza

A Fővárosi Állat- és Növénykertben egyszer volt egy Zsiráfház és Bölényház, mi épült az állatok otthonául és emberi szem gyönyörűségére, Kós Károly és Zrumetzky Dezső tervei alapján. Most újjáéledt (a semmiből) teljes letisztultságában és harmóniájában Kis Péter és társai munkájának köszönhetően.

Kis Péterék badacsonyi pincészetéhez

Bazaltbor,  Laposa Pincészet - építészet: Kis Péter Építészműterme, fotó: Batár  Zsolt
"Amikor itt a fórumon, egy este, megláttam Kis Péterék borászatát, akkor félhangosan mondtam magamnak: nyomorúságos szakmánkat (építészetünket) Európához kapcsolta." Mónus János írása.

Bazaltbor - Laposa Pincészet

Bazaltbor, Laposa Pincészet - építészet: Kis Péter Építészműterme, fotó: Batár Zsolt
A badacsonytomaji táj bazaltoszlopai, bazaltorgonái, rusztikus nyeregtetős présházak fehér homlokzatai, indák képzelt lenyomatai formálódnak építészetté Kis Péter és Molnár Bea legfrissebb alkotásán. A Laposa pincészet új épülete a terroir szépségét hirdeti.

Apró építészeti és kerti örömök finomságokkal - Liliomkert Káptalantótiban

Országszerte egyre ismertebb a káptalantóti piac neve: a Liliomkert - Harmathy Ildikó kis lépésekből és sok munkából épülő civil innovációja, amelyhez most szövetkezeti formában többen is csatlakoztak, hogy végre a kezdeményezéshez méltó, huszonegyedik századi ökopicot építsenet a Kis Péter Építészműtermében készülő tervek alapján.

Versenyképes városszövet

Kivételesen nem a jövőben megvalósuló projekt, hanem egy jórészt már lejátszott meccs volt a tárgya a KÉK Tálaló című beszélgetéssorozata május 20-i estjének. A Közép-Európa egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) városmegújítási beruházásaként aposztrofált Corvin-Szigony projektről nem derült ki különösebben sok kulisszatitok, de azért tanulságos volt, mint mindig.

A hegy gyomrában - az állatkerti Nagyszikla új belső terei

Kívülről már megújult, most belső tereiben valósul meg egy évszázados álom, a hegy belsejébe különleges kiállítóteret tervezett Kis Péter Építészműterme. Sem a feladat, sem a terv nem mindennapi: térköltészet, mérnöki tudomány és lélegzetelállító 21. századi látványvilág jár itt kéz a kézben. Részletes ismertető Kis Péter, Persányi Miklós és Szabon Márta tollából, a tervlapokkal kísérve.

Így

A Rác fürdő rekonstrukciója, felelős tervező: Dévényi Tamás ©Török Tamás / copia.hu
Elsőként az Építészfórum tiszteleg, majd a nemzetközi sajtó is fog. A megújult Rác fürdő még nincs teljesen készen, de a lényeg már látszik - vigyázat, építészet. Török Tamás kritikája.

Egy józsefvárosi ház Ugo Rivolta-díja

Önkormányzati lakóépület a Práter utcában
A Milánói Építész Kamara szociális lakásépítés témakörben kiírt pályázatának első díját Kis Péter Építészműterme nyerte el a Práter utca 30-32. szám alatti épülettel.

Látogatás a Rác Fürdőben — világnapi nyitány

Október első hétfőjén reggel óriási érdeklődés mellett kezdődött az Építészeti Világnap. Az Ybl Egyesület szervezésében szakmai és nem szakmai érdeklődők számára mutatták be a befejezés előtt álló Rác Fürdő rekonstrukciót. A vendégeket Szmodits Júlia egyesületi elnök és Dévényi Tamás építész fogadta.

Helyi kopter


© Török Tamás / copia.hu
A változtatási tilalommal zárult Szent György téri tortacsata háttere. Beszámoló a Kortárs Építészeti Központ Tálaló című rendezvénysorozatának második fordulójáról.
Török Tamás cikke.

Tálaló - Dísz tér

Kis Péter, Zoboki Gábor terve 2008. november
A Kortárs Építészeti Központ „Tálaló” című vitasorozatának következő rendezvénye a Dísz téri romépület ügyével foglalkozik. Vendégek: Kis Péter és Zoboki Gábor építészek, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szőke Balázs, a beruházó Budavári Kht. ügyvezetője, és Budavár főépítésze, Aczél Péter. Időpont: április 16.

Loft és iroda — LOFFICE a Paulay Ede utcában

Loffice, homlokzat
Alternatív életstílust sugalló, zöld technológiával felszerelt irodaház lett a Zeneakadémia egykori kottanyomdájából. Szabadon futó csövek, kortárs festők alkotásai, újrahasznosított szarufa asztalok - az "elvetemült dizájn" kiemeli a Loffice-t a tucatirodák sorából.

Kié a Vár?

fotó: Vargha Mihály
Ilyen nagyságrendű ügyekkel, magával az építészettel nem kéne trükközni.
Vargha Mihály írása az ÉS 2009. január 2-i számában jelent meg.

Tartalom átvétel