Bejrút

Rendezés: Publikálás dátuma up down Cím  up down

Az Év Háza-díj legjobbjai Krakkóban, Pozsonyban, Prágában és a Közel-Keleten

2010-ben immár negyedik alkalommal hirdette meg a Magyar Építőművészek Szövetsége a Visegrádi Négyek Építész Szövetségeinek együttműködésével a V4-ek Családi Házai kiállítást, amely évről-évre tükröt tart e négy ország családiház-építészete elé. A Visegrádi Négyek helyszínei mellett idén a Közel-Keleten is – áprilisban Damaszkuszban, májusban pedig Bejrútban – láthatják az építészek az Év Háza 2010-es anyagát.

Libanoni cédrus

A ház cédrus-tornya szimbolikusan a sokszor lerombolt város fölé emelkedik, teraszáról egész Bejrút belátható. Rajk László pályaműve a Művészetek és Kultúra Háza pályázaton.

Művészet és Kultúra Háza, Bejrút

A pályázat nemzetközi zsűrije (a török Suha Ozkan elnökletével, és tagjai közt Földes Lászlóval) idén március végén vizsgálta át a beérkezett 388 pályaművet, és az olasz Alberto Catalano által vezetett team munkáját választotta ki az első díjra.

A Művészetek és a Kultúra Háza Bejrútban — nemzetközi pályázat

Nemzetközi pályázatot hirdettek meg az UIA júliusi közgyűlése alatt a bejruti városközpontban felépítendő Művészetek és Kultúra Házára. Az épület a libanoni főváros rekonstruktiós programjának része, s az Omani Szultanátus támogatásával kerül majd megvalósításra.
jelentkezési határidő: 2008. szeptember 29.
a pályaművek beadásának/postázásának határideje: 2009. január 30.

Tartalom átvétel