Szemerey Samu
| Rendezés: |
Publikálás dátuma  |
Cím  |
Sajátos helyzet, hogy egy olyan, több generáció számára meghatározó jelentőségű építész kiállításáról beszélgetünk, akinek megépült munkái alig léteznek - két olyan tervezővel, akik ezt a képregényekben, írásokban, rajzokban és makettekben létező életművet próbálják meg térbe átültetni. Szemerey Samu a kiállítás tervezőivel készített interjút - Philippe Rizzotti építésszel és Gonzague Lacombe arculattervezővel [VIDEÓ]
[2011, október 27 - 14:45]
A Tálaló őszi szezonjának megnyitása ugyan kissé későre tolódott, ám annál hevesebb érzelmeket váltott ki. A beruházás nem csak azért borzolta a kedélyeket, mert egyszerre öt belvárosi épület teljes lebontásával számol, hanem mert az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés” lehetőségével élve, magasságával meg kíván jelenni a budapesti panorámában - Kelecsényi Kristóf Zoltán beszámolója a KÉK Tálalóról.
[2010, november 11 - 11:00]
Engedjék meg, hogy kivételesen ne eseménybeszámolót írjak, hanem megosszam Önökkel a KÉK által szervezett beszélgetésen eltöltött két órát követően felmerülő gondolataimat. A beszélgetés főszereplői a fejlesztők voltak, akik először ültek le a szakma nyilvánossága előtt beszélgetni Bécsi utcai elképzeléseikről. Kár, hogy nem ezzel kezdték akkor, amikor kitalálták az egészet. Helyette először egy tervtanácsi bemutatkozásra került sor, amiről az epiteszforum.hu közölt tudósítást, s ahonnan a szakma nagy része tudomást szerzett a tervezett beruházásról.
[2010, október 29 - 16:32]
Bevezető gondolatok a XV. Országos Főépítészi Konferenciához. Szemerey Samu írása a kulturális alapú településfejlesztésről.
[2010, július 29 - 10:44]
Rangsorolás nélkül megvételben részesült a 9. bírálati sorszámú pályamű
UILandscape Architects Kft Hlatky Katalin tájépítészet, Kádár Bálint, Szemerey Samu építészek, Lukács Katalin, Kovács Árpád, Tihanyi Dominika, Thurnay Dorka tájépítészek
[2008, március 21 - 10:38]
Megvételben részesült 6. sz. pályamű
Kadarte Bt. — Miklós Balázs, Kádár Bálint, Szemerey Samu
[2008, március 13 - 14:33]
Március hónap építész ember®-e a K.É.K. sárga foteljében Szemerey Samu volt.
[2007, március 28 - 14:39]
Beszámoló a május 9-ei Városházi Beszélgetésekről – Szemerey Samu írása
[2006, május 15 - 08:43]
2006. február 21. Építészek Háza. A beszélgetés résztvevői egyöntetűen javasolták, hogy a megszokott, és nemzetközi kontextusban jellemzően érdektelen primadonna-kiállítások helyett – és a pályázat kudarcát, mint esélyt, új kezdetet felfogva – egy, a metaváros témájához kapcsolódó probléma feldolgozása legyen a magyar pavilon anyaga.
[2006, április 18 - 09:16]
[2006, április 12 - 10:44]
Zalotay Elemérrel beszélgetett Szemerey Samu
[2006, április 7 - 07:24]
Szemerey Samu beszámolója a március 1-jei Városházi Beszélgetésekről
[2006, március 2 - 09:52]
Helyreállítás és bővítés: a filológiai kar könyvtára a (nyugat-)berlini Szabad Egyetemen építész: Foster and Partners
[2006, január 13 - 09:00]
Beszámoló a városházi beszélgetésről. (2005. december 13.)
[2005, december 15 - 23:00]
A lakótelep-rehabilitációs állami támogatások korát éljük, ha már megszabadulni nem tudunk tőlük - röviden így jellemezhető ma a magyarországi lakótelepek helyzete, hivatalos szemszögből.
[2005, október 3 - 13:41]
E-mail interjú dr. Hans Stimmannal, Berlin főépítészével
[2005, szeptember 5 - 15:19]
Tervező: Borsay Attila (MCXVI Építészműterem)
[2005, augusztus 31 - 12:59]
Építészet: Denkinger József és Nagy Péter
[2005, július 25 - 16:19]
Földalatti beszélgetések - Magyar Design Központ, Erzsébet tér buszpályaudvar
[2005, június 7 - 22:00]
Berényi Zsófia és Deigner Ágnes
[2005, május 24 - 09:25]
|