Bán Ferenc
| Rendezés: |
Publikálás dátuma  |
Cím  |
Vargha Mihály építészkritikus megjelent könyvéről Bán Ferenc, Kovács Dániel, Koltai Tamás, Szabó-Jilek Iván és Váradi Júlia részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak a FUGA-ban 2012. január 6-án.
[2011, december 20 - 11:34]
Talán a túlzott globalizáció és individualizmus, talán a gazdasági válság hatása, hogy az emberi kapcsolatok értékvesztésének folyamata lassan az ellenkezőjébe csap át. Újra kialakulnak alkotó közösségek, műhelyek, ahol az együtt töltött időből, előadásokból, beszélgetésekből profitálnak egyénként is a tagok. Így történt ez Debrecenben is, ahol megalakult a dAM (Debreceni Alkotó Műhely), mely hamarosan saját pinceklubját is megnyitja Bán Ferenc előadásával és Kováts Ákos debreceni főépítész közreműködésével.
[2011, április 18 - 10:20]
Nyíregyházán, a százhúszezres szabolcsi megyeszékhelyen van egy szűk csoport, akik szűnni nem akaró gyűlölettel hergelik a helyieket a főtéren álló szökőkút ellen. A pár száz főt számláló „nem-tetszik” csoport különféle portálokon, internetes szavazásokkal és hozzászólásokkal tiltakozik a Bán Ferenc tervei alapján, szakmai zsűrik támogatásával készült, valóban nem mindennapi szobor elbontása, de legalább áthelyezése érdekében. A felelős vezetők bizonytalankodnak, a szakma hallgat, az alkotó megalázva. A kortárs művészet esete az utólag heccelőkkel - Garai Péter helyzetjelentése.
[2011, április 4 - 12:47]
November 23-án, kedden este került sor a Földalatti beszélgetések újabb epizódjára. Ezúttal a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, Építészmérnöki tanszéken folyó oktatás volt a vizsgálódás tárgya. A mintegy ötven fő részvételével zajlott beszélgetésen kevéssé a hallgatók, mint inkább a vendégek és a tanárok vitték a szót, melynek oka az is lehetett, hogy az elmúlt években rendkívül friss, összehasonlítható múlttal nem nevezhető építészeti oktatást sikerült Debrecenben gründolni.
[2010, december 3 - 14:36]
Bán Ferencet köszöntöttük 70. születésnapja alkalmából idén a Média Építészeti Díja rendezvényen. A laudációt Bardóczi Sándor írta, a videót Pásztor Erika Katalina, s a cikkhez csatolt - eddig még nem publikált - rajzokat Bán Ferenc készítette.
[2010, november 19 - 14:26]
Első benyomásra öncélú, meghökkentő, de legalábbis szokatlan épületet terveztünk. Díjazásban nem részesült pályamű; építészet: Bán Ferenc, Barcza Gergely, Csiszár Dalma, Kukucska Gergely, Terjéki Rita, Weiser Balázs
[2009, augusztus 19 - 11:24]
A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Művészeti és Gyermekcentrum rekonstrukciója12 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel ajánlottKulcsár Attila programértékelése
[2009, január 30 - 06:05]
Bán Ferenc DLA tervjavaslata
[2008, április 7 - 10:14]
Mesterek a kortárs magyar építészetből m1, január 20. 12.10 Bán Ferenc "a hazai posztmodern és strukturalista stílus sajátos alakja, aki főként Kelet-Magyarországon dolgozik. Emlékezetes Nemzeti Színház-tervén kívül fontosabb munkái: nyíregyházi művelődési háza, színészháza, szakszervezeti székháza, borbányai temploma, mátészalkai városházája és színháza, tokaji nyaralója, debreceni kollégiuma és nyírbátori kultúrpalotája".
[2008, január 18 - 14:04]
Bán Ferenc az Év Építésze, Káli Sándor, Miskolc polgármestere az Év Kiemelkedő Ingatlanos Személyisége, Kévés György, az Orczy Fórum építész-beruházója a Legfigyelemreméltóbb Projekt kategória első díjasa.
[2007, február 25 - 12:15]
Az ötéves N&n Galériában november 15-én kulturális központ • Nyírbátor címmel nyílt meg Bán Ferenc építész kiállítása Halas István fényképeiből
[2006, november 17 - 09:21]
A díjat a legutóbbi díjazottak egyike, Dévényi Tamás adta át az N&n Galériában
[2006, június 22 - 13:45]
Bán Ferenc új Kulturális Központja Nyírbátorban.
[2006, június 2 - 08:34]
Tervezők: Bán Ferenc, László Zoltán és Tisza András (A Stúdió '90)
[2005, augusztus 11 - 12:27]
A másik két jelölt 2004-ben - Dévényi Sándor és Marosi Miklós - a Prima kitüntetésben részesült.
[2004, december 9 - 21:33]
Egy nem díjazott pályamű, Bán Ferenc és társai.
[2003, március 26 - 07:47]
Villa Tokajban, épült 2000-ben. Építész: Bán Ferenc
[2002, június 17 - 12:42]
A mintegy 8 milliárd forint értékű épületegyüttes terveit a Bán Ferenc által vezetett helyi A Stúdió Kft. készíti.
[2000, december 21 - 23:00]
|