Debrecen
| Rendezés: |
Publikálás dátuma  |
Cím  |
Kihirdették a Debrecen-Józsa városrészben építendő katolikus templom tervezésére kiírt meghívásos pályázat eredményeit. Az I. díjat Győrffy Zoltán munkája kapta, amelyet erényei miatt a bíráló bizottság megvalósításra javasolt. Az értékelés kiemelte, hogy a templom belső tere áhítatot, nyugalmat sugároz, ugyanakkor finom anyaghasználattal, a fények játékával a nap minden szakában más képet nyújtó élménnyé válik.
[2012, május 21 - 12:51]
A Hajdú - Bihar megyei Építész kamara ez évben ünnepli megalapításának 15 évfordulóját. Az évforduló egybeesett a régóta hiányolt, és régóta tervezett saját tulajdonú új székhely birtokba vételével.
[2012, május 14 - 07:38]
Elkészült a Debreceni Egyetem Kassai úti campusának legújabb eleme, az Informatikai Kar épülete. A több éven át húzódó, sorozatos módosítások, program- és költségcsökkentések ellenére Kovács Péter DLA és Lengyel István vezető tervezőknek sikerült megőrizni és minőségi módon realizálni a tömbszerű megjelenésre, a kimetsződésekre, a nyitottságra és a fényre épülő eredeti koncepciót, a korábbi épület-szomszédokhoz méltó „társat” hozva létre.
[2012, április 27 - 12:59]
Ünnepelnek a hétvégén a százéves Debreceni Egyetemen, szombaton hivatalosan is átadják a Központi In Vitro Diagnosztikai Tömböt. A Kovács Péter DLA és Lengyel István vezető tervező építészek irányításával, pályázaton elnyert megbízás keretében készült új egyetemi épületet egy háromszög alakú telekre, a város lakói által értékén alul kezelt Elméleti Tömb közvetlen szomszédságába, a Nagyerdő pavilonos világához is illeszkedően, sokféle szigorú előírásnak, bonyolult funkcionális kapcsolatok szerint kellett kitalálni. Bujnovszky Tamás és Oláh Tibor képei is segítenek most elképzelni, hogy milyen lett ez a komplex térbeli szövet.
[2012, február 17 - 13:30]
Donka Sándor féléves tervében üvegházat és szabadtéri színpadot álmodott a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjébe. A kettős funkciójú épület bizonyos nézetekből hatalmas hal-alakot formáz, amelyet a tóban megjelenő tükörkép tesz teljessé. Az absztrakt kompozíciót a természetben megtalálható formák rendje, a szimmetria, valamint a schönbrunni kastély Pálmaháza inspirálta.
[2012, január 3 - 13:13]
Tervpályázat a Debreceni Egyetem kezelésében lévő, Debrecen, Egyetem tér 1. sz. alatti, 22246/1 hrsz-ú ingatlanon meglévő (Dóczy József utcai) sporttelep délkeleti részének átalakításával - a tervezési programban rögzített megrendelői igények és a szabályozási terv előírásai szerinti - Sportcsarnok építésére, valamint a telepen szabadtéri sportpályák áttelepítésére és létrehozására építészeti tervpályázat, ill. javaslattétel a sporttelep és közvetlen környezetének rendezésére és fejlesztésére. A KIÍRÓ A TERVPÁLYÁZATI KIÍRÁS MÓDOSÍTÁSÁT KEZDEMÉNYEZTE.
[2012, január 3 - 09:51]
1989-ben alakult meg Debrecenben az ország egyetlen Rocksulija, mely akkora népszerűségnek örvend és olyan fejlődésen ment keresztül, hogy 2011-ben egy felújított épületbe költözhetett. Ezt a tendenciát feltételezve készített tervet Donka Sándor a jövőbe. Víziója a további terjeszkedésen átesett Rocksulinak adna otthont egy elképzelt debreceni városképen belül.
[2011, november 21 - 15:02]
A magyarvistai Református Templom és Harangláb felmérési dokumentációjának kiállítása a debreceni Tóth Árpád Gimnázium épületében október 21-én, pénteken délelőtt 10:30-kor nyílik. A felmérést Mányi István és kollégái végezték.
[2011, október 20 - 09:18]
Idén 17. alkalommal kerül megrendezésre a Debreceni Egyetemen az Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakkiállítás és Nemzetközi Tudományos Konferencia. A konferenciának 3. alkalommal van építészeti szekciója.
[2011, október 7 - 08:33]
A konferenciasorozat első előadása 2011. szeptember 27-én a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A nyitóelőadást tartja és a konferenciát levezeti: Husi Géza, a Debreceni Egyetem Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének tanszékvezetője.
[2011, szeptember 9 - 08:31]
Talán a túlzott globalizáció és individualizmus, talán a gazdasági válság hatása, hogy az emberi kapcsolatok értékvesztésének folyamata lassan az ellenkezőjébe csap át. Újra kialakulnak alkotó közösségek, műhelyek, ahol az együtt töltött időből, előadásokból, beszélgetésekből profitálnak egyénként is a tagok. Így történt ez Debrecenben is, ahol megalakult a dAM (Debreceni Alkotó Műhely), mely hamarosan saját pinceklubját is megnyitja Bán Ferenc előadásával és Kováts Ákos debreceni főépítész közreműködésével.
[2011, április 18 - 10:20]
2010 őszén faépítészeti szimpóziumot tartottak Debrecenben, amelyen több finn előadó is szerepelt. A Kölcsey Központ előtti téren - a Finnagora szervezésében - a finn WOODISM és PRO PUU csoport tagjai a debreceni építészhallgatókkal közösen spontán faépítészeti workshopot rendeztek, amelynek során a felhasznált hulladékfából különféle egyedi alkotások, installációk születtek. Ferencz Marcel DLA és Kovács Péter DLA beszámolója.
[2011, március 10 - 11:45]
A Magyar Építőművészek Szövetségének állásfoglalása a debreceni új stadion építésének kapcsán.
[2011, február 8 - 13:08]
Debrecen belvárosában több éve óriási átalakulások zajlanak folyamatosan, amelyek célja a belváros sokrétű fejlesztése. Ezen törekvések hátterét, helyi sajátosságait, problémáit és építészeti vonatkozásait mutatja be Kádár Bálint tanulmánya, a városszerkezet alakulásának tükrében.
[2011, január 19 - 10:02]
Debrecen belvárosának legújabb köztér-fejlesztését, a Csapó utca Fórum melletti egy szakaszának sétálóutcává történő alakítását, az egy nézőpontra alapozott koncepció hiányosságait mutatja be Kádár Bálint írása.
[2011, január 18 - 14:13]
2010. december 3-án tartották Debrecenben az Orvos-, és Egészségtudományi Központ In Vitro Diagnosztikai Tömbjének bokrétaünnepét. A Kovács Péter DLA és Lengyel István tervezte épületben főként korszerű laborok és oktatási funkciók kapnak helyet.
[2011, január 17 - 14:18]
Bokrétaünnep keretében avatták fel a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szerkezetkész épületét 2010. november 25-én. A Kovács Péter DLA és Lengyel István tervei alapján épülő komplexum várhatóan 2011 júliusában nyitja meg kapuit a hallgatók, az oktatók, illetve a térség informatikai vállalkozásai előtt.
[2010, december 2 - 14:01]
Debrecenbe kellett menni, pulykakakast ellenben nem láttunk. Viszont megnyílt november 19-én délelőtt a 2010: Tájodüsszeia című vándorkiállítás a Kölcsey Kulturális Központ körfolyosóján. Bardóczi Sándor beszámolója a megnyitóról és az azt követő szakmai konferenciáról.
[2010, november 25 - 10:32]
Az Őszintén az építészoktatásról című rendezvényünk következő állomása a Debreceni Egyetem Műszaki Kara 2010. november 23-án.
[2010, november 19 - 15:20]
A 2010: Tájodüsszeia vándorkiállítás a budapesti FUGA Építészeti Központ és a Békéscsabai Ifiház után 2010. november 19-én Debrecenbe látogat, ahol december 7-ig lesz megtekinthető a Kölcsey Kulturális Központban. [2010, november 16 - 09:17]
|