Hódmezővásárhely

Rendezés: Publikálás dátuma up down Cím  up down

Szálloda a fa körül – Hotel Gingko, Hódmezővásárhely

A modern építészetből több szép példa ismert, amikor egy-egy fa köré - azt kiemelve és körbefogva - szerveződik az épület. Hódmezővásárhelyen az építési területen álló védett páfrányfenyő köré tervezve született meg a város új, színvonalas szálláshelye Kendi Imre és munkatársai tervei alapján. A fa túlélte az építkezést - végül erről kapta a nevét a szálloda is.

Csoda Hódmezővásárhelyen - egy köztér megújulásának nem mindennapi története

Járdafelújításnak indult – kisebb csoda lett belőle. Ilyen szervesen fejlődő, ráadásul igen rövid idő alatt lezajló, villanásszerű folyamat igen ritka a köztértervezésben. Egy város saját finanszírozásban, egyre jobban rálicitálva saját magára, most egy kisebbfajta, európai léptékben is mérhető csodát művelt - Andor Anikó tájépítész és csapata, Bojti András üvegszobrász, lelkiismeretes kivitelezők, önkéntes városlakók és a támogató városvezetés összefogásában. A hódmezővásárhelyi Zrínyi utca gyors színeváltozásának története Bardóczi Sándortól.

Szigetelések, Homlokzatok, Tetők — Dél-Alföldi Regionális Szakmai Nap

Szakkiállítás, konzultáció, szakmai előadások / MÉK tagoknak 1,5 kreditpont; időpont: 2009. szeptember 18., péntek, helyszín: Hódmezővásárhely, Kossuth tér 3.

Hódmezővásárhelyi konferencia — a MÉSZ rendezvénye

Építészet, képzőművészet, kutatás-fejlesztés témakörben tartanak konferenciát 2009. szeptember 15-én, kedden, 1,5 pontot jelentő továbbképzési eseményként. Az előadók között Vesmás Péter, Major György, Winkler Barnabás és Wesselényi-Garay Andor.

Hódmezővásárhelyi buszpályaudvar

Az 1979-ben épült pályaudvar szerkezetei megöregedtek, elhasználódtak, az utazók és az utasforgalmat lebonyolító személyzet száma is megnövekedett. Az átalakítást az Agilitás Trió Építésziroda tervezte.

Egy város, ami KERÁMIÁBÓL épült

Konferencia Hódmezővásárhelyen a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Wartha Vince Alapítvány szervezésében; szabadon választható – akkreditálásra beterjesztett – továbbképzési rendezvény (1, 5 pont),
2009. szeptember 15-én, kedden

Múzeumbővítés Hódmezővásárhelyen

A Tornyai János Múzeum meglévő épületének átalakítása és jelentős bővítése a szegedi Tér és Forma építésziroda tervezésében. Az új fogadóépület pincéje tágas látványraktár, a földszinten rendezvénytér, az emeleten időszakos kiállítótér létesül, valamint könyvtár, múzeumi foglalkoztató és könyvesbolt.
Felelős tervező: Vesmás Péter

Egy Janáky meg két Janáky

Hódmezővásárhely belvárosában várhatóan még idén nagyszabású építés-felújítás indul, aminek részeként ifjabb Janáky István és Janáky György tervei alapján átalakítják és bővítik édesapjuk, idősebb Janáky István művét, az 1940-es évek végéről származó Petőfi Sándor Művelődési Központot.
A műemléki tervtanácson jártunk.

Megrögzött eklektika

Vargha Mihály írása a hódmezővásárhelyi Emlékpont megvalósításáról.

Retró

Emlékpont Hódmezővásárhelyen
Megnyílt 2006. július 7-én

Tartalom átvétel