Szezonális örökség: Civil bázisú településfejlesztés a harmincas évek nyaralótelepein – A szemesi Vigadó

Wettstein Domonkos Szezonális örökség című sorozatának legújabb része Balatonszemes példáján keresztül foglalkozik a Balaton-part fejlesztésének kérdéseivel. A szemesi Vigadó története egyfajta összegzése a part menti civil önszerveződés és közösségi élet 20. századi alakulásának. 

2021.05.11. 17:52

Terasz, lakóház, tyúkól – lakóház bővítése Rácpácegresen

Ez volt a tervezés fontossági és időbeli sorrendje az alább bemutatott rácpácegresi épületnél. A házról készült fotókat a tervezők memoárja egészíti ki.

2021.05.11. 08:02

A szlovén Velenje modern városközpontjának rehabilitációja

Kovács Dávid DLA kutatása során az 1960-as, 1970-es években létrejött modern városközpontok fejlesztési lehetőségeit vizsgálja, így került látóterébe Velenje városközponti rehabilitációja. Annak érdekében, hogy a megvalósult felújítás eredményeiről teljesebb képet kapjon személyesen is felkereste a várost.

2021.05.10. 18:18

A FUTURE PLANS terve a Budapest Diákváros és Nagyvásártelep pályázaton

Etikus szakmai viselkedés – így jellemezte a bírálóbizottság a FUTURE PLANS tervét, mely a Budapest Diákváros és Nagyvásártelep környezete pályázatán megvételben részesült. A koncepciót a tervezők írásán és a zsűri véleményén keresztül mutatjuk be. 

2021.05.10. 17:11
Szezonális örökség: Civil bázisú településfejlesztés a harmincas évek nyaralótelepein – A szemesi Vigadó
Épületek/Örökség

Épületek/Lakóépület

Terasz, lakóház, tyúkól – lakóház bővítése Rácpácegresen

Ez volt a tervezés fontossági és időbeli sorrendje az alább bemutatott rácpácegresi épületnél. A házról készült fotókat a tervezők memoárja egészíti ki.

2021.05.11. 08:02
A szlovén Velenje modern városközpontjának rehabilitációja
Nézőpontok/Tanulmány

A szlovén Velenje modern városközpontjának rehabilitációja

Kovács Dávid DLA kutatása során az 1960-as, 1970-es években létrejött modern városközpontok fejlesztési lehetőségeit vizsgálja, így került látóterébe Velenje városközponti rehabilitációja. Annak érdekében, hogy a megvalósult felújítás eredményeiről teljesebb képet kapjon személyesen is felkereste a várost.

2021.05.10. 18:18
A FUTURE PLANS terve a Budapest Diákváros és Nagyvásártelep pályázaton
Épülettervek/Tervpályázat

A FUTURE PLANS terve a Budapest Diákváros és Nagyvásártelep pályázaton

Etikus szakmai viselkedés – így jellemezte a bírálóbizottság a FUTURE PLANS tervét, mely a Budapest Diákváros és Nagyvásártelep környezete pályázatán megvételben részesült. A koncepciót a tervezők írásán és a zsűri véleményén keresztül mutatjuk be. 

2021.05.10. 17:11
Változatok egy témára – Konténervárosok
Épülettervek/Tervpályázat

Változatok egy témára – Konténervárosok

A UNI építészeti és design platform nemzetközi pályázatot írt ki Container City címen konténerházak tervezésére. A Páricsy és Társai Építésziroda hat pályaművel indult a felhíváson, melyekre május 15-ig a közönség is leadhatja szavazatát. Az izgalmas pályaművek más-más problémára keresnek megoldást.

2021.05.11. 16:44
Capital Square | Tytus Szabelski prezentációja + brunch
Programok

Capital Square | Tytus Szabelski prezentációja + brunch

Tytus Szabelski lengyel képzőművész és fotós a Trafó Galéria residency programja keretében három hónapot töltött Budapesten. Az elmúlt hónapok kutatásáról és az ehhez kapcsolódó Capital Square című zine-ről május 15-én (szombat) délelőtt a műtermében mesél az érdeklődőknek.

2021.05.11. 14:53
Nemzetközi építészeti díjat nyertek a Group Dyer tervezői
Közélet, hírek

Nemzetközi építészeti díjat nyertek a Group Dyer tervezői

Európa legjobb fiatal, feltörekvő építészeit és tervezőit jutalmazzák a Europe 40 under 40® elismeréssel. Az Európai Építészeti Művészettervezési és Urbanisztikai Központ, illetve a chicagói Athenaeum által odaítélt 2020-as díjat Magyarországról Deilinger Tamás és Domokos Balázs, a Group Dyer tervezői nyerték el.

2021.05.11. 12:19

Közélet, hírek

Két Superbrands díjat is nyert a Terrán
Közélet, hírek

Két Superbrands díjat is nyert a Terrán

Idén tizenhetedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands, és tizennegyedik alkalommal a Business Superbrands díjakat. A Terrán ebben az évben először mindkettőt bezsebelte!

2021.05.11. 14:10
Modernizmus Újratöltve! – a MÉSZ építészettörténeti videósorozata
Közélet, hírek

Modernizmus Újratöltve! – a MÉSZ építészettörténeti videósorozata

A Bagi László és Nagy Csaba ötlete alapján, a Magyar Építőművészek Szövetségével együttműködésben született Modernizmus Újratöltve! című videósorozat Magyarország későmodern építészetének gyakran el nem ismert, ám annál izgalmasabb épületeivel ismertet meg minket.

2021.05.10. 16:11
”Az építészetben a fegyelmet, a struktúrát tartom a legfontosabbnak” – Kovács Károly Lehel a Forbes listáján
Közélet, hírek

”Az építészetben a fegyelmet, a struktúrát tartom a legfontosabbnak” – Kovács Károly Lehel a Forbes listáján

Épületszerkezeti szaktervezőként a diploma megszerzését követően több mint 100 épületen dolgozott. 2020-ban Polarecki Tamással együtt megalapították az Optimum Detail tervezőirodát. Azt vallja: az ő munkájuk akkor jó, ha nem látszik.

2021.05.10. 14:58

Programok

Online fórumon mutatják be Terézváros Településfejlesztési Koncepcióját
Programok

Online fórumon mutatják be Terézváros Településfejlesztési Koncepcióját

A koncepció egy olyan víziót vizsgál meg és mutat be, ami a jelenlegi értékek megtartása mellett a közterület-használati arányok megváltoztatásával zöldebb és élhetőbb városrészt alakít ki. A dokumentumot egyik készítője, Smiló Dávid (Paradigma Ariadné) mutatja be. 

2021.05.10. 16:57
How we built world class sustainable housing at scale. Affordably.  – Beszélgetés az önkormányzati lakásépítésről.
Programok

How we built world class sustainable housing at scale. Affordably. – Beszélgetés az önkormányzati lakásépítésről.

A Mikhail Riches építésziroda Goldsmith Street lakótelepe a kortárs lakásépítés egyik legkiemelkedőbb példája, mely az első szociális lakóépület, mely elnyerte a rangos Stirling-díjat. Az online eseményen az építészek mellett a Norwichi és a Yorki Önkormányzat képviselői beszélnek az önkormányzati lakásépítés tanulságairól. 

2021.05.10. 10:24
Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet Erhardt Gáborral – élő közvetítés az Építészfórum oldalán
Programok

Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet Erhardt Gáborral – élő közvetítés az Építészfórum oldalán

Május 6-án az Esték a Hild-villában – Tesztoszteronépítészet beszélgetéssorozat következő vendége Erhardt Gábor Ybl Miklós-díjas építész lesz, aki 2001 óta az AXIS Építész Iroda tagja önálló építésztervezőként.

2021.05.05. 16:15

Épületek

Márai Sándor Kulturális Központ - a hely, ahol értékek adódnak át
Épületek/Középület

Márai Sándor Kulturális Központ - a hely, ahol értékek adódnak át

Végre újjászületett az egykori Budai Polgári Casino! A hányattatott sorsú, háborús rombolást és leegyszerűstő helyreálltást egyaránt elszenvedett ház színvonalának megfelelő funkciót kapott, a Márai Sándor Kulturális Központ épülete lett. 

2021.05.10. 07:57
A mérleg nyelve – a 3h Építésziroda terve a Városmajor utcai Keresztes Nővérek rendházának felújítására
Épületek/Középület

A mérleg nyelve – a 3h Építésziroda terve a Városmajor utcai Keresztes Nővérek rendházának felújítására

Évek óta tartó tervezés után idén tavasszal elkezdődött a Keresztes Nővérek kolostorépületének műemléki felújítása és bővítése. A tervezési folyamat nem volt problémamentes, az első változatot műemlékvédelmi okokból el kellett vetni. A megvalósuló épület nem elrendezésben, hanem a belsők kialakításában kerül közelebb a rend által sugalmazott bensőségességhez.

2021.05.06. 08:00
A 2020-as közép-horvátországi földrengések építészeti következményei – 2. rész, Petrinya és környéke
Épületek/Örökség

A 2020-as közép-horvátországi földrengések építészeti következményei – 2. rész, Petrinya és környéke

A 2020-as év legvégén újabb földrengés rázta meg Horvátországot, ezúttal a vidéki Banovina régiót. A peremhelyzetű észak-horvát tájegységet ért károkat és az újjáépítés megkezdésének nehézségeit Boris Dundović, horvát építész és műemlékvédelmi szakember érzékletes, magyar nyelven hiánypótló írásából ismerhetjük meg. 

2021.05.04. 18:12

Emberek

´56-os magyar építészek: Vállay Olga
Emberek/Praxis

´56-os magyar építészek: Vállay Olga

Karácsony Rita Magyarországról ´56-ban elmenekült magyar építészek életművét bemutató sorozata ezúttal ismét az Amerikai Egyesült Államokba kalauzol minket. Vállay Olga munkásságáról sajnos kevés tervdokumentum maradt fenn, de életútja sok izgalmas és elgondolkodtató történetet tartogat. 

2021.05.09. 11:00
10+1 – Soltész Noémi
Emberek/Interjú

10+1 – Soltész Noémi

Az Építészfórum egyik legújabb sorozatában, a 10+1 keretében a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük. Ezen a héten Soltész Noémivel, a Nanavízió tervezőjével készítettünk interjút. 

2021.05.07. 17:53
„Miért kéne reformálni, ha a fizika törvényei nem változnak?!” – beszélgetés az építészképzésről, problémákról, sikerekről
Emberek/Interjú

„Miért kéne reformálni, ha a fizika törvényei nem változnak?!” – beszélgetés az építészképzésről, problémákról, sikerekről

Pokol Júlia még a doktori jelentkezése előtt, 2020 nyarán beszélgetett Somlai-Fischer Ádámmal. A megkeresés apropója egy korábbi előadás volt, amire Balázs Mihály, a DLA iskola vezetője hívta meg Ádámot, a Tervezésmódszertan tantárgy keretében. Ádám, az akkor már nagyon sikeres Prezi egyik vezetőjeként a külföldi oktatásról és BME-s tapasztalatairól is beszámolt röviden, amit azzal zárt: "ha valaki változást szeretne a jelenleg működő rendszerben, az keressen meg nyugodtan". Júlia pedig élt ezzel a lehetőséggel.

2021.05.02. 10:00

Helyek

Egy koncepció, száztíz történet – Kolontár és Devecser új utcái tíz év után
Helyek/Városépítészet

Egy koncepció, száztíz történet – Kolontár és Devecser új utcái tíz év után

A 2010. októberi ajkai vörösiszap-katasztrófa tíz áldozata mellett, közel kétszáz otthont tett lakhatatlanná a Torna patak völgyében. Alig néhány nap múlva, addig soha nem látott összefogással vette kezdetét az újjáépítés tervezése, tíz hónappal később pedig két új városrész állt készen a lakók beköltözésére Kolontáron és Devecserben. Az újjáépítések múltja és jelene képgalériával.

2021.05.08. 10:26
Körívek és parabolák csodái – tíz különleges hazai ívhíd
Helyek/Infrastruktúra

Körívek és parabolák csodái – tíz különleges hazai ívhíd

Magyarország földrajzi adottságai ugyan nem teszik szükségessé igazán nagy méretű hidak tömeges építését, azonban a kisebb szerkezetek között is találni megannyi különleges megjelenésű és izgalmas történetű példát. A Hidászokért Egyesület és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozat hagyományos díjkiosztóján idén az ívhidak közül kerül ki az Év Hídja, amelyre május 3-ig bárki szavazhat. Friss képgalériánkból kicsit közelebbről is megismerheti a jelölteket.

2021.05.01. 09:57
Tájépítész történetek IV.: Kopaszi Gát – Lágymányosi Öböl
Helyek/Tájépítészet

Tájépítész történetek IV.: Kopaszi Gát – Lágymányosi Öböl

2010-ben a Pro Architectura-díjasok között először kapott önálló tájépítészeti alkotás elismerést. Bardóczi Sándor akkor feltette a kérdést, hogy „Paradigmaváltás tanúi vagyunk, vagy ez volt az egyszeri kivétel a díj életében?" 2021-ben már tudunk erre válaszolni; időutazásunk során paradigmaváltás nem történt. A Kopaszi gát kakukktojás maradt, egy nagy felkiáltójel a neves építész alkotások és díjazottak között. Nem kereste magának ezt a kiváltságot, mindig társakat várt maga mellé a saját szakterületéből. Ha így alakult lehet, hogy már így van jól!? A Garten Studio galériasorozatának negyedik része.

2021.04.29. 16:40

Épülettervek

A 4n Építésziroda terve a Budapest Diákváros és a Nagyvásártelep építészeti pályázatán
Épülettervek/Tervpályázat

A 4n Építésziroda terve a Budapest Diákváros és a Nagyvásártelep építészeti pályázatán

A Budapest Diákváros tervezésére, illetve a Nagyvásártelep és környéke rendezésére kiírt építészeti pályázaton megvételt nyert a 4n Építésziroda terve. Mai cikkünkben a koncepció részletes bemutatását olvashatják, az ismertetésben a bírálóbizottság értékelése és a tervezők leírása lesz segítségünkre. 

2021.05.07. 08:02
Agora, Balatonaliga településközpont fejlesztése – Kolossváry Detti diplomaterve
Épülettervek/Hallgatói terv

Agora, Balatonaliga településközpont fejlesztése – Kolossváry Detti diplomaterve

Kolossváry Detti diplomamunkája a balatonaligai településközpont fejlesztésére, revitalizációjára tesz kísérletet. Koncepciójának kiindulópontja az eltérő térhasználatok átgondolt rendszerezése és szervezése volt. A visszafogott tömegformálású terv számtalan izgalmas téri helyzetet és térkapcsolatot teremt. 

2021.05.06. 18:32
A Váncza Művek megosztott második díjas terve a jáki templomhoz tartozó épületegyüttes pályázatán
Épülettervek/Tervpályázat

A Váncza Művek megosztott második díjas terve a jáki templomhoz tartozó épületegyüttes pályázatán

A Szombathelyi Egyházmegye által a jáki templomhoz tartozó épületegyüttes turisztikai fejlesztéséhez kapcsolódó építészeti tervezésre kiírt meghívásos tervpályázaton három pályamű részesült megosztott második helyezésben. A Váncza Művek tervét következetessége, karakteres építészeti nyelve, kitűnő részletmegoldásai miatt díjazta a bírálóbizottság. 

2021.05.06. 16:20

Fenntarthatóság

Hőhidak és a hőkamera
Fenntarthatóság

Hőhidak és a hőkamera

A hőhidak jelenléte az épületekben komoly problémát jelenthet környezetvédelmi és energetikai szempontból, a jelenség azonban sokáig csak bonyolult számításokkal volt kimutatható. Szekér László DLA cikkében nem csak azt szemlélteti, hogyan segíthet ezen a hőkamerák egyre szélesebb körű elterjedése, de azt is bemutatja, hogyan kerülhető el a probléma.

2021.05.05. 17:59
”Nem épületeket, hanem térhasználatokat tervezünk” – GUBAHÁMORI interjú
Fenntarthatóság

”Nem épületeket, hanem térhasználatokat tervezünk” – GUBAHÁMORI interjú

A GUBAHÁMORI építésziroda projektjei a széles körben elterjedt technológiai fókuszú megközelítések helyett ember és táj viszonyrendszerét vizsgálva keresik a kiutat az ökológiai válságból. Guba Sándorral és Hámori Péterrel e szemléletmód alakulásáról, nem-emberközpontú építészetről, szegregatív és integratív környezetvédelmi modellekről – és persze számos izgalmas új és egészen korai projektjükről beszélgettünk egy 2008-as egyetemi pályázattól kezdve az idei Velencei Biennálé Lengyel Pavilonjában kiállított munkáig.

2021.04.26. 18:04
Természet, mint élmény – fenntarthatósági díjat nyert a debreceni Aquaticum strandfürdő
Fenntarthatóság

Természet, mint élmény – fenntarthatósági díjat nyert a debreceni Aquaticum strandfürdő

Nemzetközi fenntarthatósági díjat nyert a BORD Építész Stúdió a debreceni Aquaticum strandfürdő projektjével. A The European Centre for Architecture Art Design and Urban Studies és a The Chicago Athenaeum: Museum of Architecture and Design által szervezett GREEN GOOD DESIGN Awards kifejezetten a zöld megoldásokat értékeli.

2021.04.20. 17:12

Technológia

Középkori falak és a modernitás
Technológia

Középkori falak és a modernitás

Amikor egy zárt, házakkal körbeépült területen, történelmi környezetbe kell egy modern épületet megtervezni és kivitelezni, az az építészek és mérnökök számára is nagy kihívást jelenthet. Ilyenkor a méretek és az illeszkedés játéka zajlik a tökéletes végeredmény elérésért. Ilyen izgalmas projekt volt a varsói Puro szálloda is, amelynek sikeres kivitelezése jól mutatja, hogy a megfelelő dizájnnal és alapos anyagválasztással hogyan lehetséges az új és régi ötvözése.

2021.05.04. 14:26
Szenvedély és szakértelem az árnyékolástechnikában, gépészeti takarásban
Technológia

Szenvedély és szakértelem az árnyékolástechnikában, gépészeti takarásban

Egyedi megoldásokra fókuszáló termékpaletta jellemzi a Syba Napvédelem Kft. árnyékolástechnikai és gépészeti takaró elemeit, amelyek mögött óriási tapasztalat és folyamatos fejlesztési törekvések állnak immár 1988 óta.

2021.05.03. 14:08
Homlokzatok hőszigetelése kőzetgyapottal – ezért éri meg használni
Technológia

Homlokzatok hőszigetelése kőzetgyapottal – ezért éri meg használni

A kőzetgyapot termékek jó tulajdonsága többek között, hogy természetes alapanyagúak, nem érzékenyek a hőmérsékletingadozásra, jó páraátbocsátó képességűek, és mivel nem éghetőek, javítják az épület tűzbiztonságát.

2021.04.30. 14:21

Nézőpontok

Gondolatok a hévízi ortodox templom építése kapcsán…
Nézőpontok/Vélemény

Gondolatok a hévízi ortodox templom építése kapcsán…

Ma már ritkaságszámba megy, hogy egy épület csak hagyományos technológiákkal és anyagokkal, szinte hulladékmentesen valósuljon meg. Milyen tanulságokra lelhetünk, ha az építés ilyen elemi formájával találkozunk a 21. században? Golda János gondolatai a Váncza Művek hévízi ortodox templomának építése nyomán.

2021.04.28. 18:05
Akusztikus szakemberek Magyarországon
Nézőpontok/Vélemény

Akusztikus szakemberek Magyarországon

Arató Éva akusztikus szakértő beszámolója a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának tevékenységéről.

2021.04.24. 16:01
Összefoglalás az építészeti akusztikai tervezésről
Nézőpontok/Tanulmány

Összefoglalás az építészeti akusztikai tervezésről

Milyen épületeknél és milyen helyzetekben kell Magyarországon akusztikai tervezést végezni? Ki és hogyan végzi az akusztikai tervezést, kikkel és hogyan működik együtt? Mit jelent az akusztikai tervezés pontosan és mi az eredménye? Ki határozza meg az akusztikai követelményeket? Mit jelentenek ezek a követelmények? Kötelezőek vagy választhatók?

2021.04.23. 08:01

Design

Ha zavar a zaj, megoldás: Europa Design akusztika
Design/Belsőépítészet

Ha zavar a zaj, megoldás: Europa Design akusztika

Az otthoni munkavégzésből visszatérve az irodaterekbe megnő a beszéd alapú kommunikáció a munkatársak között. Az Europa Design legújabb akusztikai megoldásai amellett, hogy hozzájárulnak a munkahelyi zajterhelés csökkentéséhez, az újonnan fellépő igényekhez is képesek alkalmazkodni.

2021.04.21. 14:23
Magyar designmárka termékcsaládját díjazták az iF DESIGN AWARD 2021 versenyen
Design/Belsőépítészet

Magyar designmárka termékcsaládját díjazták az iF DESIGN AWARD 2021 versenyen

A Plydesign designmárka FRIGATE székcsaládja nyerte el a rangos nemzetközi díjat, az IF DESIGN AWARD-ot Termék kategóriában. Az iF DESIGN AWARD 67 éves fennállása óta nem volt még arra példa, hogy magyar bútor díjat kapjon, ezért ez a szakmai elismerés nemcsak a designmárka, hanem a hazai bútoripar életében is egy példaértékű teljesítmény. 

2021.04.20. 10:08
Hangelnyelés stílusosan és természetesen
Design/Belsőépítészet

Hangelnyelés stílusosan és természetesen

Az utóbbi években egyre népszerűbbekké váltak az egyterű irodák. A csapatmunka számára ideális terekben kihívást jelent a koncentrált munkavégzés, melyet elsősorban a kontrolálatlan zaj nehezít. Erre kínál megoldást a MULTIFELT akusztikai termékcsalád. Amellett, hogy praktikusak, mert elnyelik, illetve tompítják a hangot, a belső dizájn személyre szabására is lehetőséget adnak. A természetes textília jelenléte az otthonosság érzését is megteremti.

2021.04.19. 14:11
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk