Nézőpontok/Kritika

10 éves a Carlo Scarpa kutatóközpont Trevisoban

2016.06.03. 14:43

110 éve született Carlo Scarpa, a XX. századi olasz építészet egyik kiemelkedő mestere. A centenárium napján nyílt meg a trevisoi levéltár részlegeként az archívum, a ferences kolostor földszinti termeiben.  A 2002-ben megvásárolt mintegy 33 ezer dokumentum rajzainak többsége kapott itt helyet. A trevisoi archívumban már tíz éve folyik a tervek feldolgozása, s évenkénti kiállításokon mutatják be Scarpa életművének egyes korszakait.

Veneto tartomány vezetése, az évfordulóra tekintettel, június 2-5 között nagyszabású programsorozat keretében kívánja megünnepelni a felejthetetlen „professore” emlékét és ezért Scarpa Veneto tartományban és Velencében megvalósult műveinek többsége rendkívüli nyitva tartással és vezetett programokkal várja az érdeklődőket. A trevisoi központban május 26-án kiállítás nyílt az évforduló tiszteletére, Guido Guidi fotográfus alkotásaiból, aki Scarpa művei közül számos építményt még keletkezésük idején fényképezett.

Külön vezetéssel is megtekinthető lesz Possagnoban, a Gipsoteca, a Canova gipszmásolatok gyűjteménye, ahol már újabb korszerűsítésekre is sor került és a korabeli épületszerkezetek konzerválását is elvégezték. Több időpontban mutatja be a Castelvecchio együttesét Veronában Alba di Lieto, a múzeum archívumának vezetője. A több éven át tervezett múzeumi átalakítás tervanyagának kutatását is megteremtették a korábban kevéssé használt délkeleti toronyban. A tervek már digitálisan is kutathatók.

Lehetőség lesz egy speciális alkalom keretében a Banca Popolare épületének megtekintésére is. Monselice kisvárosban vezetéssel lesz megtekinthető a néhány éve létrehozott kis gyűjtemény, ami „Scarpa ritkaságai” címet viseli (Museo delle Raritá). Itt több tucat olyan ipari formatervezéshez kötődő tárgyat és épületrészletet gyűjtöttek össze, amelyek szinte súrolják a műtárgy fogalmát, hiszen a kifinomult formai tökélyen kívül az egyes tárgyak anyaghasználata is speciális.

Velencében, vezetett program keretében ismét kinyitják az Olivetti bemutatótermet, ami sajnos évekig más funkciót kapott, de 2011-ben helyreállították Alberto Viani szobrával együtt Scarpa korai részletképzésének és építészeti felfogásának mintapéldáját. A velencei egyetem rektori épületének, a Ca’ Foscarinak a díszterme is bemutatásra kerül, amelyet Scarpa még a 40-es években rendezett át és egy későbbi tűzeset következtében részben megsérült faburkolatot, egykori barátja és pályatársa Valeriano Pastor tervei alapján hozták helyre.

Vicenzában is két helyszínen várják az érdeklődőket. Az egyik a casa Borgo nevű többlakásos városi épület, amely a számos hasonló terv közül egyedüliként képviseli Scarpa gondolatait a városi lakóházról. A másik egy régi városi palota felső szintje és tetőtere, a casa Gallo amelyet Scarpa a Gallo család részére tervezett át és három éve 2009-ben a család még élő tagjai Scarpa egykori terveit a veronai múzeumnak adományozták, s utóbb a házba tervezett bútorokat a ma közösségi térként (galéria, rendezvények, könyvtár) működő intézménynek adták. Külön programként mutatják be a Brion család sírkertjét, San Vito d’Altivole temetőjében, ahol a vezetett program során az elkezdett helyreállításról is szó lesz.

Látható, hogy Scarpa életművének szisztematikus feldolgozását az állami elhatározás mellett a tartományi és helyi kezdeményezések sorozata is segíti. A még részleteiben is sok újdonságot rejtő, szinte kimeríthetetlen forrásanyag megismerése még sokáig eltarthat. Ehhez kapcsolódik az egykori megbízóknál és kivitelezőknél még fellelhető relikviák átadása a helyi közösségek részére és a még élő szemtanúkkal, pályatársakkal, egykori munkatársaival folytatott beszélgetések rögzítése, szakmai találkozók szervezése. Egyre inkább napirendre kerül a remekművek konzerválásának problémája is.

Csatlakozzunk mi is néhány képpel a jeles ünnepnapokhoz.

Klaniczay Péter

www.carloscarpa.it