Technológia

14 500 napelemes lámpa lelt új otthonra Afrikában

2016.01.13. 10:05

A VELUX Cégcsoport az alapításának 75. évfordulóját ünnepli idén, mely a „természetes fény és a szellőzés” ünnepe is egyben. A jubileumi év első eseményeként a vállalat 14 500 napelemes lámpát gyártott, melyeket Szenegál, Zimbabwe és Zambia elektromos hálózattal nem rendelkező közösségeihez juttattak el. 

14 500 napelemes lámpát juttatott el a VELUX Cégcsoport elektromos áramot nélkülöző, afrikai térségekbe

A VELUX márkanév a ventilatio (szellőzés) és lux (fény) szavak összetétele, mely a VELUX Cégcsoport termékeinek is alapvető jellemzője. A vállalat a cégalapítás 75. évfordulóját a természetes fény és a friss levegő ünnepének tekinti. Ennek jegyében már a tavalyi évben előkészítette afrikai jótékonysági akcióját a Little Sun társadalmi vállalkozással és a Plan International civil szervezettel közösen.

Világszerte 1,2 milliárd ember él elektromos áramellátás nélkül, és több millióra tehető azoknak a háztartásoknak a száma, ahol naplemente után egyáltalán nincs biztonságos világítás. Ezért a fenti három szervezet tavaly meghirdette a Natural Light nemzetközi dizájn pályázatot egy alternatív, napelemes fényforrás megtervezésére, amely afrikai családok tízezreinek nyújt biztonságos világítási megoldást a jelenleg használt petróleumlámpákkal ellentétben. A pályázatra 172 terv érkezett mintegy 65 országból. A zsűri Mariana Arando (22) és Luca Fondello (23) lámpa-tervét találta a legjobbnak. A nyertesek a Buenos Aires-i Egyetem ipari tervező szakának diákjai. Alig egy évvel a pályázat kiírása után az első napelemes lámpák készen állnak a forgalmazásra.

Felelős értékesítési modell

A lámpák értékesítését speciális modell alapján végzik Szenegálban, Zimbabwében és Zambiában, amely leginkább egy mikrohitelhez hasonlítható. Lényege, hogy azok a helyi kisvállalkozók, akik stabil jövedelem vagy fedezet hiánya miatt nem kaphatnak hagyományos hitelt, képzésen vehetnek részt, majd ezt követően térítésmentesen jutnak hozzá egy szállítmány Natural Light lámpához. A képzésen 150 helyi kisvállalkozó vesz részt, ahol megismerik a terméket, illetve az oktatóktól elsajátíthatják az értékesítés alapjait.

„Az első képzés sikeres volt: a résztvevők megbizonyosodhattak a termék költséghatékonyságáról is. A vevők számára ugyanis már két hónap alatt megtérül a használata, így megtakaríthatják azt az összeget, amit eddig a petróleumlámpákra költöttek” – mondta el Edius N. Makono, az Alight Zimbabwe Trust (Plan Zimbabwe Alumni) tagja.

Az értékesítők az eladott lámpákból származó bevételből további lámpákat vásárolhatnak, így már rövid távon önfenntartóvá válik kisvállalkozásuk. A VELUX Cégcsoport, a Little Sun és a Plan International így nem csak fenntartható fényforrást juttat el Afrikába, hanem az egyedi forgalmazási modell segítségével munkahelyeket is teremt és bevételt biztosít a helyiek számára.

forrás: sajtóközlemény