Közélet, hírek

2014 az Ybl bicentenárium és a Magyar Építészet Éve

2014.01.20. 14:58

Ybl Miklós halálának 123. évfordulóján veszi kezdetét az Ybl-emlékév, ami a 200 éve született építész és munkássága előtt tiszteleg. Az Ybl Egyesület illetve Szmodits Júlia évek óta tartó előkészítő munkájának eredményeként 2014 az Ybl bicentenárium éve lett. 

Az Ybl Bicentenárium fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter.

"Ybl Miklós örökségül ránk hagyta munkái megismerésének örömét, de azok megőrzésének felelősségét is" - emlékeztetett az emlékév programjairól tartott hétfői sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke hangsúlyozta: a csaknem 200 programot felvonultató emlékév széles körű összefogás eredményeként valósul meg, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogat. A kormánybiztos hangsúlyozta: az emlékév a ma élő magyar építőművészek és építészek munkásságára is ráirányítja a figyelmet.

A tervek szerint közel kétszáz program várja országszerte az érdeklődőket a "2014 Ybl bicentenárium - Magyar Építészet Éve" rendezvényein. A programsorozat január 22-én, Ybl halálának évfordulóján  - a magyar kultúra napján - emlékező szertartással kezdődik a Nemzeti Sírkertben, az építész sírjánál. 

Az emlékév programjai között szerepelnek komolyzenei koncertek, fotókiállítások, konferenciák, emléktábla elhelyezések, szoborállítás, illetve hiánypótló kiadványok megjelentetése, emlékérmek, emlékbélyegek kiadása. A „Kiállított tárgy maga az épület”, a „Műemlék-látogató túra”, valamint a „Budapesti Városséták” keretében Ybl nyolcvankilenc műemlékét mutatja be az Ybl Egyesület országszerte.

A szakmai konferenciák sorát az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, a Budapesti Főváros Levéltára, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke, a Forster Központ Építészeti Múzeuma és a Hild-YblAlapítvány közös rendezvénye nyitja. Zárása pedig az Ybl Egyesület XII. Ybl konferenciája lesz. 

A Magyar Művészeti akadémia székházában illetve az idén átadásra kerülő Vigadó előtti téren téren rendezik meg a IV. Építészek és Zene Világnapját, ahol népzene, jazz, és klasszikus muzsika mellett építészettel kapcsolatos irodalmi alkotások is elhangoznak majd. 

Az Ybl-emlékév kiemelkedő eseményei

Februárban az Ybl által tervezett Olasz Intézetben rendezik meg a XVII. Ybl Bált. Ápírilis 3-án csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök adja át a Várkert Bazár felújításának első ütemét. A második ütemben a Várkert Bazár területére épített új objektumokat - konferencia- és rendezvényközpont, mélygarázs, illetve ezek kiszolgáló egységei -, továbbá a teljes egészében megújult kertet veheti birtokba a nagyközönség. 

A Magyar Állami Operaházban kerül sor április 6-án a gálaműsorra, ahol az 1953-ban alapított Ybl-díjakat is átadják. 

Az Ybl-emlékévről további információk a honlapon és a facebookon.

Az Ybl-emlékév támogatója az NKA.