Épülettervek/Hallgatói terv

24 lakásos lakóépület – BORGHI – Tinnye külterületén

2007.10.26. 11:06

Kiehr Takács Gergely Hauszmann-díjjal kitüntetett diplomamunkája.

Bevezető
BORGHI – a középkor óta létező településforma Olaszország északi részén, Toszkánában. Negyed részben hegyes, kétharmad részben dombokkal borított terület. Ezen a tájon jöttek létre a jellegzetes lakhelyül szolgáló épületcsoportok, s fontos létesítmények például egy-egy földesúri kastély körül. Az így kialakult lakóközösségek jellemzően az adott táj dombtetőire „nőttek”, s ezek a messziről jól látható, intenzíven beépített területek az érintetlen környezetben várszerűen vannak jelen.

 

 

A program
Borghi Magyarországon – a helyi építési szabályozás a következőket írja:
„A Keleti- Gerecse vidéke mediterrán hangulatot áraszt. A tervezési terület a község északi részén, a 11107-es számú, Jászfaluba vezető út nyugati oldalán található. Ez a hely jelenleg beépítetlen. Főként gyepterületek találhatók itt, melyeket legeltetésre használnak. A réteket helyenként, foltokban erdős facsoportok bontják meg. A domborzati adottságok változatosak, lankás és meredekebb domboldalak, völgyek váltják egymást kanyarogva. A hely adottságai kedvezőek, a magasabb pontokról szép kilátás nyílik a környező tájra. Két oldalán a jövőben is megmarad a „hagyományosan árutermelő” övezeti besorolás, tehát várhatóan hosszú távon megőrződik a jelenlegi állapot. A területre kertvárosi csoportházas beépítést javasolunk. Itt a telkek igen nagy – minimum 2 hektár – területűek lesznek. A tervezett lakóépületek a dombtetőkön (esetleg kis, saját használatú kerttel) helyezhetők el, az őket körülvevő, összefüggő nagy közös tulajdonú zöldfelületek belsejében. A fennsíkokra, bokros épületcsoportot, „borghi"-kat terveztünk, amelyek az intenzív növényzet gyűrűjében, mint régi várak, tanyák, lakótorony csoportok, városmagok, udvarházak, várudvarok helyezkednek majd el. Az itt kialakított házak kis terekkel és szűk utcácskákkal, sikátorokkal kapcsolódnak egymáshoz, helyenként zártsorúan is. Várhatóan azok vásárolnának majd bennük lakást, akik szeretnének nyugodt, csendes zöldövezetben élni, de nem akarnak nagy saját kertet gondozni, és magas szintű, közösen működtetett kiszolgáló háttérre vágynak. A tömb belsejében található erdős facsoport közös zöldterületként a csoportházas telkekhez kapcsolódik majd. A csoportházak feltárása a környező utakról, utcákból történhet.”

 

 

A telek és a tervezett épület
Az épület szabadon áll, s a telket minden oldaláról közterület határolja: keleti és déli oldalon a 11107-es út, mely Tinnye és Jászfalu községeket köti össze, nyugaton és északon az új szabályozás részeként kialakítandó új lakóutcák, melyeket az általam beépíteni szándékozotthoz hasonló kéthektáros óriástelkek követnek. A lakóegységeket egyetlen tagolt tömbben helyeztem el. A tervezett megoldás mind formailag, mind pedig a kapcsolatrendszerek szintjén kedvezőbb, mint az épületcsoportokra tagolt változat. Az általam követett szigorú raszter alapján elvétekkel és hozzáadásokkal kialakult merev és mégis barátságos forma igen tiszta és demokratikus térszervezést, illetve felosztást tett lehetővé. A benne foglalt négy lakástípus mérete különböző. A másfél szobás garzonoktól a közel 150 négyzetméteres nagylakásokig mindegyikhez jár egy erkély, vagy terasz, s ezekkel együtt kilátás is a környező szép tájra. Gyűrűs elrendezéssel létrehozott, belsőudvaros, erősen tagolt tömbben a három lakótorony ellenére is megoldható volt a lakások közötti átlátás korlátozása.

 

 

A homlokzat kialakítása az épület monolitikusságát, várszerűségét tükrözi. Burkolata a speciális vakolatba „nyomkodott”, s a helyi bányákban megtalálható fagyálló, osztályozott (1-3 cm) kőzúzalék. Ez a burkolat az egész épületet körbeöleli, sőt a belső udvarban és a lapostetőn is megjelenik. Ezt az összefüggő megjelenést a nyílászárók és a nagy teraszok lamellás fém árnyékolószerkezetei teszik könnyedebbé.

 

 

Az épület monolit vasbeton szerkezettel és hőszigeteléssel kiegészített Ytong kitöltőfalazattal készül. Nyílászárói háromrétegű üvegezést és speciális fa-hőszigetelés-alumínium ablakkeretet kapnak. Így minden szerkezete teljesíti a passzívház minősítéshez szükséges hő-átbocsátási értéket (u≤0,15). A téli fűtéshez és a nyári klimatizáláshoz szükséges energiát környezetbarát módon 200 méter mély földszondákból hőszivattyúk segítségével nyerjük, így a ház energiaigénye jóval kisebb, mint a hozzá hasonló épületeké.


Kiehr Takács Gergely



Adatok:
- építési telek: a pilisi Tinnye község határában, új szabályozási területen
- épület: lakóház
- beépítés: szabadon álló
- telek területe: 2 ha
- lejtésviszonyok: a terület közepén egy domb emelkedik ki, a telekhatárok felé jelentős lejtéssel
- közművesítettség: összközművesítés folyamatban
- beépített terület: 2145 m2
- szintek: -1 szint parkolószint
földszint lakó-kiszolgálószint
+1 szint lakó-kiszolgálószint
+2 szint lakószint
+3 szint lakószint
+4 szint lakószint
+5 szint lakó-gépészeti szint
+6 szint gépészeti szint