Programok

5. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé

2016.02.24. 10:46

A több évtizedes múlttal rendelkező nemzetközi textilművészeti kiállítás 2016. február 23. és március 27. között Budapesten látható, a Magyar Művészeti Akadémia Székházában, a Pesti Vigadóban. A triennále egyik fő alapanyaga a selyem, központi témája pedig az „imago”, vagyis az egyéni képalkotás, művészeti megjelenítés.

A nemzetközileg is különlegesnek számító, 18 országból 168 művész 202 alkotását felvonultató tárlat teljes anyagát a Magyar Művészeti Akadémiának köszönhetően először Budapesten, a Vigadó Galéria (Pesti Vigadó, Bp. V., Vigadó tér 2.) emeleti kiállítótereiben mutatják be. 

Az 5. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé művei közül a Magyar Művészeti Akadémia díját az autonóm textil kategóriában Baráth Hajnal, az alkalmazott textil kategóriában pedig Tóth Lívia kapta meg.


A kiállítás megnyitóján Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: a Vigadó az ország egyetlen olyan épülete, ahol hat művészeti ágnak lehetnek rendszeresen kiállításai; ezúttal a textilművészet mutatkozik be. A magyar textilművészet magas színvonalát mutatja, hogy a nagy mesterek mellett figyelemre méltó a középgeneráció munkája, és a fiatalok teljesítménye is. A megnyitón Cebula Anna, a Szombathelyi Képtár igazgatója felidézte, hogy a vasi megyeszékhelyen 1970 óta tartják meg az elődrendezvénynek számító Textilművészeti Biennálét, majd a Triennálét, és ezekre 45 év alatt összesen 5000 munka érkezett 3000 alkotótól. Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy bár a kiállítás igazi otthona Szombathely, remélhetőleg a fővárosi bemutatkozás hagyományteremtő rendezvény lesz.

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért Kuratóriuma, valamint a Szombathelyi Képtár szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre 2015-ben az 5. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé Szombathelyen, mely a 1970 óta a textilművészet bemutatását célzó kiállítás-sorozat legújabb része. A triennále egyik fő alapanyaga a selyem, központi témája pedig az „imago”, vagyis az egyéni képalkotás, művészeti megjelenítés. Ennek megfelelően születtek az alkotások, különböző technikákkal.


A miniatűrtextil, a szalag és a zászló kategóriákban magyar és nemzetközi alkotások szerepelnek (110 mű). 2015-ben a minitextil kategóriában először került átadásra a Nagano Goro-díj, melyet a triennálékon többszörösen díjnyertes japán textilművész alapított.

A díjakat Nagano Goro személyesen adta át a magyar és a külföldi alkotónak. A fal- és tértextil, illetve a design kategóriában csak magyar alkotók munkái láthatók (100 mű).

A szakmailag kiemelkedő alkotásokat tavaly összesen 14 díjban részesítették az esemény támogatói: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Formatervezési Tanács, Szombathely Megyei Jogú Város, Nagano Goro, valamint a Rózsa Anna Alapítvány.