Programok

6. Épületszerkezeti Konferencia

2015.11.13. 14:39

A hagyomány erősítéseként minden évben közel ugyanabban az időpontban szervezik a konferenciát, így 2015. november 24-én immár a Hatodik épületszerkezeti konferencián vehetnek részt az érdeklődők, amely fő témája a homlokzat tervezése és kialakítása illetve az új körülmények adaptálása.

Egy épület leginkább tömegével és homlokzatával hat a környezetére, ez befolyásolja leginkább az első benyomást, így az építészeti formálás során az egyik legmeghatározóbb elem. Az építészeti kifejezésmód a homlokzatok tagoltsága, nyitottsága-transzparenciája vagy éppen zártsága, a különböző dölésszögű síkok vagy a lyukarchitektúra hangsúlyozása terén éppen annyit változott, mint anyaghasználatában, nem beszélve arról, hogy a megváltozott környezeti feltétek miatt egyre erőteljesebben megjelenő igény, az „energiadesign” is. Mindez együtt újfajta gondolkodásmódot igényel, melyhez a tudományok, a technikák, a fejlesztések eredményeinek gyakorlatban történő alkalmazásához összefoglaló elemzés elvén történő tudásátadás szükséges a gyakorlatban már bevált példákkal is illusztrálva.
Így a 2015. évi VI. Épületszerkezeti konferencia a homlokzatok tervezési, kialakítási lehetőségeit, a megváltozott követelmények miatt létrejövő új kihívásokat és az azokra adható sokszínű válaszokat tárgyalja.

Időpont: 2015. november 24., 9 óra
Helyszín: BME Központi épület 1. emeleti Díszterem
Akkreditáció: MÉK kreditpont: 3,5 (2015/260)

Jelentkezni ezen az oldalon lehetséges. 

Program

1. rész

9.00–9.15 - Dr. Becker Gábor tanszékvezető egyetemi tanár
Köszöntő

9.15–9.45 - Dr. Preisich Katalin CSc egyetemi docens, c. egyetemi tanár
Homlokzatok az épületszerkezetek változásának tükrében

9.45–10.15 - Cságoly Ferenc DLA, DSc egyetemi tanár, BME Középülettervezési Tanszék
Homlokzatok, a korszellem tükrei

10.15–10.45 - Hrabovszy-Horváth Sára egyetemi tanársegéd
Az épülethatároló-szerkezetek és az éghajlatváltozás

10.45–11.15 - Kávészünet

2. rész

11.15–11.45 - Dr. habil Reis Frigyes
Amit mi nem tudunk, és amit mások nem tudnak

11.45–12.15 - Dr. Dobszay Gergely egyetemi docens
Hőszigetelő rendszerű vakolatok épületfizikai kérdései

12.15–12.45 - Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus
Ragasztott kerámia homlokzatburkolatok meghibásodásainak épületfizikai és épületszerkezeti elemzése

12.45–13.15 - Szabó Péter PhD intézetvezető egyetemi docens, Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki kar Építéstani Intézet
Fa homlokzatok

13.15–14.00 - Ebédszünet

3. rész

14.00–14.30 - Dr. Becker Gábor tanszékvezető egyetemi tanár
Üvegszerkezetek a homlokzatalakításban

14.30–15.00 - Pataky Rita egyetemi mestertanár
Növényárnyékolók szerepe, összehasonlításuk gyári árnyékolókkal

15.00–15.30 - Bakonyi Dániel egyetemi tanársegéd
Az épületfizikai szimuláció szerepe a történeti ablakok teljesítményelvű felújításában

15.30–16.00 - Horváth Sándor egyetemi adjunktus
Homlokzatok csapadékterhelése és a védelem

16.00–16.30 - Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens, Szikra Csaba tudományos munkatárs BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék, Kovács Botond okl. építészmérnök
Homlokzati tűzterjedési határérték vizsgálata CFD szimulációs modellezéssel

16.30–16.45 - Kérdések

16.45–16.50 - Dr. Becker Gábor tanszékvezető egyetemi tanár
Összefoglaló