Épületek/Lakóépület

9° – A Nanavízió tervezett házat a Madárhegyen

2020.09.09. 07:42

A XI. kerületben lévő kétszintes családi ház szerkesztési logikája szinte hagyományos, de van egy csavar a tervben: a tető gerincvonala 9 fokkal mozdul el a ház koordinátarendszeréből. Ennek a mozdulatnak a fontosságában a megbízó és a tervezők hamar egyetértettek: igaz ők mind építészek.

Újbuda egyre sűrűbben beépülő városrészébe, vegyes esztétikájú építészeti környezetbe terveztük a monolitikus megjelenésű, kétszintes házat egy ötfős családnak. 

A helyzet sok szempontból különleges volt, így megrendelőnk maga is építész volt és összesen egy hónap állt rendelkezésre a tervezés elejétől a végéig, mert a  Kerületi Építési Szabályzat módosulása előtt be kellett nyújtani a terveket. Ez a helyzet egy gyors és nagyon hatékony tervezési folyamatot eredményezett. 

Az enyhén lejtős telken álló épülettömeg a klasszikus ház archetípusából indul ki, azonban a gerincvonal kibillen a falak párhuzamos szerkesztéséből, ezzel egy új, mozgalmas koordinátarendszert hozva létre. Az elfordított gerinc miatt az eresz a homlokzaton ferde vonalként jelenik meg, az oromfalak pedig aszimmetrikus képet adnak – így ez a kis „csavar" jól irányzott építészeti gesztusként jelenik meg a házon. 

A homlokzat kétféle, világosszürke vakolt felülete határozottan elválasztja a földszint és az emelet tömegét, a rejtett ereszcsatorna és a fehér korcolt fémlemez fedés pedig erősíti az épület tömbszerű megjelenését. A földszinten kaptak helyet a közösségi terek, míg az emeletre kerültek a hálószobák, az elvonulás helyiségei. A kiszolgáló terek jellemzően az épület északi és nyugati oldalán helyezkednek el, a hozzájuk tartozó homlokzat zártabb. A kert felé néző lakóterek nagy megnyitásokat kaptak a homlokzaton, szintmagasságú üvegfelületekkel. 

A keleti oldalon a házhoz csatlakozó terasz a vakolati struktúraváltás folytatásaként pergolás árnyékolást kapott, mely az északi oldalra átfordulva előtetővé alakul át, és a bejáratot védi az időjárás viszontagságaitól.

Különleges volt úgy tervezni, hogy a megbízóval egy nyelvet beszéltünk, hogy nem kellett magyarázni, miért lesz jó a kibillentés egyszerű gesztusa, hogy miért jelentőségteli, ha az amúgy nagyon takarékos és egyszerű házon elfordítjuk a tetőgerincet. Mert tulajdonképpen ennyi történt ebben az épületben.

Soltész Noémi

 

szerk.: Somogyi Krisztina