Ahogy korábban hírt adtunk róla, megszületett a Budai Arborétum fejlesztésére kiírt ötletpályázat eredménye. Az első díjas terv egy nyitott kertet képzelt el. Egy kertet, amely a nyitvatartási időben nyitva áll: de akkor igazán. A tervezőpáros elképzelése szerint az arborétumot jobban meg kell nyitni mind a hallgatók és itt dolgozó oktatók, szakemberek, mind a laikusok számára.
A Budai Arborétum egyedülálló Magyarországon. Nincs még egy ilyen gyűjteményes kert hazánkban, mely nemcsak különleges taxonokkal, hanem építészeti alkotások terén is sokoldalú válogatással büszkélkedhet. Ritka „egyedtársítások" helye ez az ember által lehatárolt tágas park, ahol különféle korok és funkciók épített lenyomatai magasodnak a pompázatos fa és növény példányok társaságában.
Az arborétum megújításakor első feladatként definiáltuk a közel kilenchektáros terület főbb egységeit: kilenc kertet. A nagy egész szerves részét alkotó, minden egyes kertrészre, mint önálló kompozíciós egységre tekintünk, ahol az egyes épületek a növényzettel egyenrangú, tér- és karakterszervező elemek, melyek a flórával egyedi viszonyban állnak, s ahhoz hasonlóan megbecsülésre érdemesek és folyamatos gondozásra szorulnak.
///
Részlet a zsűri bírálatából:
„A fekete-fehér (vonalas) grafika miatt első ránézésre kevésbé látványos, ugyanakkor épp ez a megoldás teszi jól értelmezhetővé és olvashatóvá a terv alapgondolatát: a kerttörténeti értékek átgondolt védelmét, a „helyek" nagyszerű meghatározását, tagolását, valamint gesztusértékű objektumok elhelyezését. A terv visszafogott, reális, azaz csak indokolt, de viszonylag szerényebb beruházásokkal megvalósítható beavatkozásokat javasol: pl. oktatást-kutatást támogató kísérleti ágyások, ökologikus (szikkasztó) csapadékvíz-menedzsment, a kollégium környezete és berendezési tárgyak egységes arculati meghatározása. A teniszpálya alatti mélygarázs tőkeigényes ugyan, de számos jelenlegi közlekedési problémára megoldást nyújt. Egységes burkolati hierarchia meghatározása a teljes arborétum közlekedési rendszerében használati és arculati szempontból is előremutató. Az új bejáratok nyitása nem minden esetben indokolt a megjelölt helyeken. A terv egyértelműen ütemezhető, ami a megvalósítás szempontjából kulcsfontosságú."
A pályamunka tablója a mellékletek között olvasható felbontásban letölthető.
Nagy Júlia & Mészáros Nóra