95 éve halt meg Hauszmann Alajos, a magyar historizmus egyik legnagyobb építésze

"Hatalmas feladat egy olyan nagyszerű emberről megemlékezni, akiről a századforduló építészeti emlékein keresztül Kolozsvártól Szombathelyig, Pozsonytól Fiuméig felejthetetlen, emblematikus épületek tanúskodnak. Munkáiról beszélni, életútjáról írni néhány sorban szinte lehetetlenség" – Seidl Tibor, Hauszmann Alajos ükunokájának gondolatait közöljük az évforduló alkalmából.

95 év után most csak néhány – inkább személyes, mint lexikon-szerű – gondolaton keresztül érdemes szót ejteni Hauszmann Alajos munkásságáról, szellemi örökségéről. Egy színes és gazdag életúttal a háta mögött kereste és találta meg azt a nyugalmat, amely élete utolsó éveit szépítette meg Velencén. Oda vágyott nyugdíjas éveire, álma volt, hogy megtalálja a békét utolsó, beteg napjaira.

Főként Velencén vetette papírra életének legfontosabb állomásait leíró, színes visszaemlékezéseit, naplóját, amely egy gazdag élet képét vetíti az olvasói elé. Nagy béke volt benne, kiegyensúlyozott és a környezetére nagy hatással lévő, köztiszteltben álló ember volt. Bevezetőként álljon itt néhány Márai sor, ami pontosan leírja azt a szellemiséget, amely utolsó pillanatokig életét kísérte.

JÁNOS MESTER
Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.

KRISTÓF
Mit mondjak nekik, ha megkérdeznek, mi van keleten?

JÁNOS MESTER
Mondd el nekik, hogy síkságok és hegyek között él egy nép, mely az emlékezés ősvilágából érkezett ide. Tanuld meg a nyelvüket, mert a mi szavunkat senki nem érti a világban. Titkunk van, mert kevesen vagyunk.

KRISTÓF
Mit mondjak nekik, ha megtanultam a nyelvüket?

JÁNOS MESTER
Mondd el nekik, hogy várost építettünk az őserdőben, országok és népek határán. Kőből építettük, az ő szokásaik szerint. [...] Harminc év előtt én álltam így a domboldalon, apámmal szemközt. Hajnalodott akkor is. Csak én voltam húszéves, mint te most.

KRISTÓF
Emlékszel még, mit mondott, búcsúra?

JÁNOS MESTER
Minden szavára emlékszem. Vállamra tette kezét, a városra mutatott, és ezt mondta: “Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél."

KRISTÓF
Vándorútra megyek, apám. Most látom, a szavak is vándorolnak, mint az emberek.

JÁNOS MESTER
A szavak vándorolnak az embereken át. Egyszer visszatérsz a városba, ahol születtél. Lehet, hogy én már nem várlak meg. Kívánom, hogy emberöltő múltán te állj itt fiaddal, aki nyugatra indul. Add tovább lelkébe és fülébe a szót, amit elnémult apái üzennek.

KRISTÓF
Figyelnem kell a világra.

JÁNOS MESTER
A vándorévek felé mégy. Figyelj nagyon, mert csak a kontár bámészkodik és ácsorog. Mi szegények vagyunk, mert nincsen tengerünk. A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott a sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.

KRISTÓF
Nyugatra megyek és meglátom a tengert.

JÁNOS MESTER:
Városokat látsz, melyek gazdagabbak, mint a miénk. Figyelj jól. A házak alaprajzát vizsgáld a homlokzat mögött. S az emberek lelkét szavaik és cselekedeteik mögött. Figyelj az egyszerűre, a mindennaposra. Annak is titka van. Ízleld meg az életüket és figyelj a módra, ahogyan esznek, laknak, öltözködnek. Igyál velük kristálypohárból vagy ónkupából, de vigyázz, hogy a borospohár ne beszéljen helyetted. Figyelj vallomásaikra, mikor hetvenkedni készteti őket a bor, a becsvágy vagy az olcsó szenvedély.

Te maradj józan és figyelj... [...] Dolgozz velük, ismerd meg a görög, latin kövek titkát. Valamit tudtak a régi mesterek, amihez a mi kezünk durva már. Az emberit faragták kőbe, s művükből évezredeken át mégis az isteni sugárzik. Értsd ezt meg és figyelj.

(Részlet Márai Sándor: A kassai polgárok című művéből)

Hauszmann életéből néhány mérföldkövet emelnék csak ki, a teljesség igénye nélkül:

Jómódú, bajor ősöktől származó családban született, gyermek- és ifjúkora nagy részében Budán, a Vízivárosban élt. A piaristáknál végezte elemi iskoláit, majd tanulmányait a budai reáliskolában folytatta. 1861-től festészetet tanult, majd „kőmívestanulónak" állt. 1864-ben befejezte reáliskoláit, és beiratkozott a budapesti Műegyetemre. 1866-tól a berlini Bauakademie-n folytatott építészeti tanulmányokat Lechner Ödönnel és Pártos Gyulával. 1868-ban, 21 évesen(!) a Műegyetem tanársegédje lett, ezt követően 1872-ben pedig rendes tanára. Felesége a még Berlinben megismert Senior Marietta volt, akivel 1874-ben házasodtak össze.

A magyarországi építészoktatás egyik megteremtője, műegyetemi tanári tevékenysége révén nagy hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, akinek keze alól a századforduló különféle stílusáramlatainak legjelesebb képviselői kerültek ki. Műtermében a korszak sok hírnevessé vált építésze (Alpár Ignác, Lajta Béla, Komor Marcell) nyert szakmai képzést. Korai művein az olasz reneszánsz formáit alkalmazta, ilyen az Alkotmány utcai Törvényszéki palota és fegyház, a József körúti Technológiai Iparmúzeum épülete, a Markó utcai főreáliskolát is, melyeken kihasználta a nyerstégla-homlokzatok művészeti lehetőségeit. Később a neobarokk stílus elemei jelennek meg épületein, az Igazságügyi Palotán, a New York-palotán, és legnagyobb munkáján, az Ybl Miklós halála után átvett és 1896-1903 között épült királyi palotán. Ezeknél már a kőarchitektúra dominál, a vár épületrészeinek csoportosításával pedig a városképbe harmonikusan illeszkedő építészeti együttest teremtett, meghosszabbítva a szárnyakat és kupolát emelve a főtengelyben.

Komoly súlyt fektetett a gazdaságos építésre, a költségekkel való gazdálkodással a berendezés kialakítását is alapvetően megoldotta. Jellemző pavilonos rendszerével készült több kórház is (a Szent István kórház, az Erzsébet-kórház). Utolsó nagy műve a Műegyetem főépülete (1903-1909), amelyen a hangsúlyt a főbejáratra, az aulára és a lépcsőházakra helyezte. A terek nagy művésze volt, ezen a téren látványos épületei között található a fiumei kormányzósági palota például. Munkáiról maga írt részletes ismertetéseket, s nem kevésbé mondható értékesnek szakirodalmi munkássága is.

A műszaki egyetemen eltöltött 44 évi szolgálati idő után 1912-ben nyugdíjazását kérte. Ezekről az időkről így ír: „Nehéz szívvel válok meg munkásságomnak ezen terétől, melyben férfikoromnak legszebb éveit töltöttem, amelyben igaz szeretettel és teljes odaadással igyekeztem megfelelni kötelességemnek, és mely munkakör ambícióim kielégítése mellett folyton serkentett tanulni, és a kor haladó követelményeivel lépést tartani."

Nyugdíjba vonulását követően 1913-ban alapítványt rendelt a Műegyetemen végzett fiatal építészek számára, majd 1914-ben hosszabb utazást tett Egyiptomba és a Szentföldre. 1918. IV. Károly királytól nemesi címet kapott. A Tanácsköztársaság idején lefoglalták házát. 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1918. április 5-én, IV. Károly király előterjesztésére, az Országos Középítési Tanácsban kifejtett kiváló munkássága elismeréséül nemesi rangot kapott. Hauszmann Alajos 1926 júliusában halt meg Velencén, gyógyíthatatlan betegség következtében.

Velencére való költözését tette lehetővé az itt megvásárolt kis kúria, amely otthonául szolgált haláláig. Komoly hangsúlyt fektetett családi kötöttségeire, családszeretete és a család tisztelete miatt maradt itthon akkor is, amikor a New-York Biztosító Társaság meghívására amerikai utazásra bíztatták.

Leányát, Hauszmann Gizellát Hültl Dezső, tehetséges fiatal tanítványa vette feleségül és ő volt az az építész hallgatója, akit kiemelten kezelve maga mellé vett, építészeti oktatási életművét neki adta át és Hültl Dezső vitte tovább egyetemi oktatói pozícióját is.