Épületek/Középület

A 700 éves szellem: japán népmese egy vasútállomásról és egy kámforfáról

2017.03.01. 15:30

A hagyomány és a civil összefogás erősebb volt Japánban, mint a vasutat tervező hatóságok. Az Oszaka melletti Kajasima vasútállomás több száz éves fáját mentették meg a helyiek, az építészeknek pedig ezért egy újszerű megoldást kellett alkalmazniuk. Népmese némi varázslatos fordulattal, Bán Dávid lejegyzésében.  

Egyre többször, egyre könnyebb mozdulatokkal áldozzuk fel a természetet, a vizet, a zöld felületeket, a fákat, bokrokat egyes építészeti munkák megvalósításának oltárán. Kifogások mindig vannak: úgyis már öreg és beteg volt, telepítünk helyette többször annyi fiatal fát, zavarta az építészeti összképet, a lakók sem szerették. Itthon is egyre erőteljesebben feszül egymásnak építész az építésszel, városlakó a városlakóval (vagy épp az építésszel), pro és kontra a fák ügyében, vagy építészeti értékteremtés érdekében. És valóban, a fakivágásra folyamatosan találunk példát, a fák megmentésére, az építészeti koncepcióba való beemelésre azonban alig.




Jó messzire utazva, az amúgy a hazánknál lényegesen sűrűbb beépítésű Japánban azonban lényegesen komolyabb megbecsülést kapnak a természeti kincsek, fontos szerep jut maguknak a fáknak - gondoljunk csak az egyik legismertebb japán ünnepre, a cseresznyevirágzásra. A fa szerepe a Japán kultúrában, építészetben és tárgyi világban máig kiemelkedő, igaz, a magyar hagyományokban is komoly szerep jut nekik. Az Oszaka északkelti részén található Kajasima vasútállomás átépítésének példája remekül tükrözi azt, hogy egy közösség összefogása miként tántoríthatja el a hatóságokat egy esetleg nem jól megalapozott, vagy akár népszerűtlen, a helyi hagyományokba ütköző döntésétől.




A történet nem új keletű, azonban nemrég járta körbe az internet világát. Az Oszaka elővárosának számító Nejagava igen sűrű városszövetében, az alapvetően helyközi forgalmat kiszolgáló állomás ősét még 1910-ben nyitották meg. A szintén abban az évben megalapított Keihan Main Line vasúttársaság főleg Oszaka és Kiotó térségében szolgáltat helyközi és expressz forgalmat, a hálózat egyik állomása pedig a Kajasima, számos regionális vonat megállóhelye, de több szerelvény megállás nélkül fut át rajta. 




A némi varázslatos fordulatokkal is megtűzdelt, népmesébe illő történet egyik főszereplője egy 700 évesre becsült kámforfa, a másik pedig maga a nála közel 650 évvel fiatalabb vasútállomás. Történt ugyanis, hogy a valószínűsíthetően több száz éve itt zöldellő kámforfa köré település kezdett nőni, majd 1910-ben megjelent mellette az első sínpár és a mellé települt állomás. A vasút és a fa jó 60 évig kellemesen megfértek egymás mellett, a fa túlélte a gőzmozdonyok pöfögését, majd amikor a vonalat villamosították, úgy tűnt, fellélegezhet. Évtizedeken keresztül kellemes árnyékot, esős időben pedig jó védelmet nyújtott az alatta várakozó utasoknak. Az igazán nagy fenyegető veszély azonban az 1970-es években készült lecsapni rá. A város és ezzel együtt a vasúti forgalom növekedésével az állomás idővel szűknek bizonyult, megérett a bővítésre. A tervekben azonban zavaró tényező volt az évszázadok alatt szépen kiterebélyesedett örökzöld kámforfa, amely az új állomás útjában állt. 1972-re már tarthatatlan állapotok uralkodtak az állomáson, így a hatóságok elrendelték a fa kivágását és az új vasúti megálló megépítését.




A helyi lakosok azonban nagyon nem értettek egyet a döntéssel és tömegesen keltek az öreg fa védelmére. Ugyanis nem csak a fák hagyományos tisztelete, hanem némi babona is övezte az istenített kámforfát. A szeretet mellett különböző legendák is élénken éltek a helyiek emlékezetében, olyan emberekről, akik miután le akarták vágni az egyik ágat másnap súlyosan belázasodtak, mások egy fehér kígyót véltek tekeredni a fa törzse körül – ami pedig számos sintó istenséghez kötődik –, vagy épp füstöt láttak abból felszállni. A hatóságok mindenesetre megértették a helyiek ellenállását és rájöttek, hogy nem szabad a fához hozzányúlni, ezért újratervezték az állomásépületet. Az 1980-ban átadott, magasított vasútállomás végül úgy épült meg, hogy az körbeöleli a hatalmas fát, ami így részét képezi az új épületnek.

A helyiek pedig egy kisebb szentélyt állítottak a fa lábához, amely egyben a civil összefogás győzedelmére is emlékeztet.  Az állomásnak hamar híre ment szerte Japánban, az építmény a körbefogott fával pedig mind a mai napig jól ki tudja szolgálni a vasútforgalmat, a hatalmas kámforfa árnyékában naponta több tízezer utas pihenhet meg egy pillanatra. Az állomás a helyiek kitartó küzdelmének és az építészet emberséget, a természettel való harmóniát kereső kiszolgálásának lett a szimbóluma Japánban, de talán egy kicsit világszerte is.

Bán Dávid