A „Chemolt” nem lehet lebontani!

”Úgy látszik, a baj nagyobb, mint amit a tervtanácsi tudósítás után sejteni lehetett. A Chemolnak órái vannak hátra. Szeretném, ha mindenki tudná, aki még nem kellően tájékozott, vagy más korba született, hogy mit veszítünk.” Dobai János

Chemolimpex irodaház 1960-63  - Gulyás Zoltán (1930-2000)

Úgy látszik, a baj nagyobb, mint amit a tervtanácsi tudósítás után sejteni lehetett. A Chemolnak órái vannak hátra. Szeretném, ha mindenki tudná, aki még nem kellően tájékozott, vagy más korba született, hogy mit veszítünk. A Chemol nem egy lassan idejétmúlt szocreál épület (mint ahogy a kommentjeik szerint sokan gondolják), nem is egy csak egy építészeti remekmű (az), nem csak egy beépítési-városszerkezeti lelemény (az),  nem csak egy tartószerkezeti-szakmai érdekesség (az). 

Jelkép

Jelképe annak számunkra - eddig úgy reméltem: a szakma egésze számára - hogy: lehet. Lehet, annak dacára, hogy a körülmények nem kedveznek, mindenre ránehezedik az ideológia, a politika, a butaság, a közöny. Lehet, mert a tehetség átüt. Így-vagy-úgy lehetőséget talál: tiszta nyíltsággal, ha kell furfanggal, ha kell kis alkukkal, hogy mű születhessen. A Chemol ez. Ha nem lenne túl patetikus: a szabadság, a haladás, a modernség, az Európához tartozás jelképe. 

Érték

Nekem (hisz a szakmámat a Kefi mellett kezdhettem), érték (hittem) a Gulyás kortársai, növendékei, munkatársai számára, érték (mert példa) a fiatalabbak számára, érték az elmúlt 50 év magyar és európai építészete számára, érték a magyar kultúra számára. Más, bölcsebb országok múltjuk hasonló részeit drága kincsként őrzik (pl. SAS hotel Koppenhága, A. Jacobsen 1960).

Nem lehetséges, mert leszakadnak a csillagok, hogy ez a ház lebontásra kerüljön.

Budapest, 2010. július 8.

Dobai János 

 

 

 

 

Ferkai András szíves támogatásával, a Ferkai András: Gulyás Zoltán építészete c. könyv (HAP Galéria kiadása, 2005) vonatkozó része:

”A Belváros első 1956 után épült modern irodaháza felső szintjein a kémiai termékek külkereskedelmével foglalkozó vállalat irodáinak, földszintjén és első emeletén pedig az akkor egyetlen lakossági bank, az Országos Takarékpénztár reprezentatív belvárosi fiókjának adott helyet Gulyás életművének csúcspontja, egyben a hatvanas évek magyar építészetének egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. A Chemolimpex székháza ismertette meg a hazai közönséggel a valóban európai építészeti színvonalat. Nagy kár, hogy az átépítés során homlokzata megváltozott: a szürke gránit burkolatot vörös gránitra, a faablakokat fémablakokra cserélték, de nem sikerült megőrizni a pénztárterem rácsszerkezetű, felülvilágító kupolás lefedését sem (helyén ma üvegpiramis emelkedik).”

 

 

Vámossy Ferenc: Chemolimpex–OTP-Irodaház 

Magyar Építőművészet, 1964/1.

Az utóbbi évek egyre jelentősebb építészeti eredményeiből is kiemelkedik az az új irodaház, amely a Vörösmarty tér sarkán, Budapest egyik városképileg igen jelentős pontján épült. Ez az érdekes és korszerű épület különböző problémákat vet fel, gondolkodásra késztet, és figyelmünket az építészet néhány lényeges kérdésére irányítja. 

 

 

 

Az épületek formálása, alakítása sokoldalú, bonyolult folyamat. Társadalmi igény és lehetőség, anyagi, ipari színvonal és egyéni tehetség, felvilágosultság egyaránt jelentős tényezői e küzdelemnek, amely – végső soron – ember és világ viszonyában az ember fejlettségét, valóságformáló képességét bizonyítja. A korszerűség igénye, a kor lehetőségeinek legmesszebbmenő feltárása, kiaknázása e formálás szükségszerű követelménye, az építész magatartásának sajátossága, legdöntőbb tulajdonsága. Az ipari, technikai fejlettség – vagy fejletlenség – a formálás determináló tényezője. Ezen belül a megvalósítás emberi, művészi színvonala az, amely a művészi értéket és rangot sejteti. Az a szemlélet, amely a technika elmaradottságára hivatkozva felmentve érzi magát a formálás igényessége, a maximális művészi erőfeszítés terhe alól, idegen a modern építész gondolkodásától. 

 

 

Adott – kétségtelenül szerény – lehetőségeink teljes kibontása nehéz és felelősségteljes munkát követel az építésztől. Az eredmény – az alkotás rangja, értéke – azonban kárpótol a fáradságért, az erőfeszítésért. 

Az építészet természetesen nemcsak az építész, az alkotó tükre, eredménye, hanem a kor, a társadalom lehetőségeinek, színvonalának is. Ezért örvendetes és jelentős ez az épület, mert nemcsak egyéni tehetségről, hanem emelkedő színvonalról, a világ élenjáró, haladó szemléletének és technikájának – bár még problémákkal és nehézségekkel terhes – megjelenéséről beszél. Természetesen a külkereskedelmi igény fejlettebb volta – a rendelkezésre álló magasabb anyagi lehetőség – könnyebbé, eszközökben gazdaggá teszi az építész munkáját, biztosabbá az eredményt. Az épület értékei azonban mégsem csak az anyagi lehetőségek kiaknázásából következnek. 

Az épület egyik értéke a szerencsés beépítési mód, a telek adottságainak szellemes felhasználása. Az U alakú beépítés, amely a belső két telekoldalra illeszkedik, egy hátul csatlakozó bérházudvar adottsága folytán vált lehetségessé. Az OTP-fiók idehelyezése az alacsony és magas beépítés váltásának lehetőségét teremtette meg. A keletkező belső udvar, az azon való átjárás a belvárosi utcák szűk, nyomasztó hatásának kellemes tágítását, feloldását, az épület alatti sétálás intim élményét eredményezi. Ezzel a beépítési formával először jelenik meg nálunk az a korszerű, meglévő telekadottságokkal helyesen számoló, zártsorú beépítési mód, amely a SOM (és Bunshaft) Lever-házában 1952-ben jelent meg New Yorkban. (A Lever-ház valójában nem zártsorú épület: csak az egyemeletes ún. „lepényépület” ér telekhatártól telekhatárig, a rajta álló toronyház visszahúzódik. [a szerk.])

E beépítési forma rendkívül tiszta, egyszerű és nagyvonalú belső szervezést tett lehetővé. Ezekben az irodákban valóban kellemes dolgozni, az épület tereiben – a sajátos arányok, anyaghasználat és formálás, barátságos fény és térhatás következtében – jólesik járni, közlekedni, mozogni. 

 

 

 

A belső terek világos és értelmes formálásának tükre – szó szerinti értelemben is – az üveghomlokzat megkapó, egyszerű és egységes, ezen keresztül nagyvonalú és határozott formálásmódja. A belső terek megfogalmazásának igényessége itt még talán magasabb szinten jelentkezik. A homlokzat sejtszerűsége a belső terek organizmusát, az irodasejtek sorozatát egységes ritmusban összefogva tükrözi. A felületek nyugalma, a bukóablakok fel-felnyíló síkjainak ritmusa, a fekete osztókeretek, a szintenként körbefutó ablaktámasz, a szürke – a volt Erzsébet híd pilléreiből átmentett – finomszemcséjű gránitlapburkolat és az üveg mögött finom, zöldes-sárgás színkontrasztot és változó állásában ezerféle elemből szőtt játékosságot árasztó alumíniumzsaluzia együttvéve új és nagyszerű élményt nyújtanak a szemlélőnek.

 

 

Ez a nyugodt egyformaság változó és mozgalmas életet takar, ez a homlokzat összefogottságával – az élet bonyolult, sokszínű képének (a belső tereknek) határozott, egyszerű összefogásával – valóban 20. századi, mai és korszerű. Ha az épület közelében járunk, nem lehet máshová néznünk, vonzza a szemet, érdekes látványa mindig élmény. Az üvegfal mögötti elemek változásában, a zsaluzia mozgásában, az üvegek síkjának és tükrözésének játékában új életforma, a technika, a modern élet szépsége és sajátossága tárul fel. Az esti belső megvilágítás, az éjszakai fény ismét új és sajátos vonásokat hordoz, sajátos új szépségforrásra, az üvegfalú épületek esti hatásának érdekes játékosságára figyelmeztet. 

 

 

 

Hasonló értékű élményt jelent a kifelé felnyíló udvarban elhelyezett banktér belső kialakítása is. A négy oszlopra támasztott, átvilágított gerendarács kitűnő térformáló eszköznek bizonyult, a belső tér kétszintes alakítása, a felső térbe felvezető lépcső mind átgondolt elemei a térhatásnak. Igényes anyaghasználat és részletformálás, magas szinten álló formakészség, modern szemlélet megnyilatkozása mindez. Ez a banktér talán a legérdekesebb modern belső terünk. Kár, hogy kissé nyomott formálása és a jól és szépen alakított, de a tér egységét mégis feloldó bútorok következtében mesterséges világításnál nem érvényesül eléggé a tér összefogottsága. 

A tér hatását itt is emeli az értékes, nemes burkolóanyagok szépsége. Ez kétségtelenül a magasabb anyagi lehetőségek eredménye is. Ritkán nyílik lehetőség nemes anyagok ilyen bőkezű – itt mégis egységes és tiszta – alkalmazására. A szerkesztő elv tisztasága (statikai szerkezetek szellemes és jó formálásától a belső terek, térszervezetek, közlekedés stb. formálásáig, vagy a részletek alakításáig) egyaránt jelen van az épület egészében és minden részletében.

 

 

Természetesen ez a mű sem mentes a hibáktól, a következetlenség, melléfogás sohasem küszöbölhető ki teljesen. A banktér tömegének felmagasított burkolati csatlakozása, néhány gépészeti részlet megoldhatatlansága (bár az épület gépészeti szerelvényeinek megoldása hasonlóan színvonalas, mint az építészeti formálás), a természetes fafelület és műfa egymás melletti alkalmazása, a tetőfelépítmények nem túl meggyőző – üvegfallal eltakart – összefogása, a részben faszerkezettel készülő fémjellegű üveghomlokzat kisebb szerkezeti megoldatlanságai és még néhány további probléma alkotják azokat a negatívumokat, amelyek az értékekkel szembeállíthatóak. 

 

 

 

És talán ilyen „hiba” még bizonyos szemléleti azonosság – vagy talán átvétel –, amely a tervezőt, Gulyás Zoltánt Alvar Aalto formanyelvéhez, szemléletéhez köti, illetve az adott időszakban kötötte. Ez a kapcsolódás bonyolult és sokrétű, nehezen elemezhető kérdést vet fel: hogyan kerül egy-egy kiemelkedő művész hatása alá olyan építész, aki eléggé tehetséges ahhoz, hogy teljesen a saját útját járja. A szemléleti hasonlóság egyébként kevésbé önálló egyéniségeknél gyakran eredményez ilyen hatásátvételt. Meg kell azonban azt is említenem, hogy épp ez a szemléleti azonosság egyúttal a „teamwork”, a közös munka gyökere jó néhány építészegyüttesben, tehát gyakori jelenség, és – ha színvonalban olyan jelentős művész, mint Alvar Aalto gondolkodásához való közelállást jelent – néha épp a pozitív értékek tükrözője is lehet. Ez a szoros kapcsolat a Rautatalo és a Chemolimpex között tehát egy szellemi rokonság kifejeződése is, és nem epigonizmus. Mégis, épp azért, mert elegendő tehetséget látok a tervezőben ahhoz, hogy felszabaduljon mindenféle külső hatás alól és egyénisége szabadon bontakozzék ki, e hatások elleni küzdelem fontosságára kell figyelmeztetnem. Ez a küzdelem minden önálló szemléletre törekvő formaalkotó művész legfontosabb kötelessége, ez a továbblépés, az új forma felismerésének előfeltétele, alapja. 

 

 

 

Az irodaház tehát egyik legjelentősebb épületünk, építészetünk újabb értéke. Ha korunkban betöltött szerepét vizsgáljuk, el kell ismernünk, hogy csupán hazai viszonylatban áll elöl, egyébként csak egyik művét jelenti a modern szemléletnek, amely ma már a világon sok száz és száz kitűnő művet produkál. Ezt a modern szemléletet azonban méltóképpen képviseli, s így talán egyik lépcsőjévé válhat építészetünk továbblépésének is. Ez pedig – úgy látszik – már nem várat sokáig magára. 

 

 

Gulyás Zoltán a Wikipédián - a kolléga és jóbarát, Rimanócy Jenő szócikke

 

képek forrása: Ferkai András: Gulyás Zoltán építészete, HAP Galéria kiadása, 2005