Épülettervek/Tervpályázat

A Csepel Arca ötletpályázat eredményei

2017.01.05. 13:14

A Csepel belvárosának központi elemét jelentő Ü1 és Ü2 üzletközpontok megújítására kiírt nyílt ötletpályázaton a közönségszavazás és a szakmai zsűri értékelése eredményeként első helyet nem osztottak ki. Második helyen Deichler Tímea és Jakab Dániel terve végzett, a harmadik az AU.ROOM Építész Műhely és a Másfél Építész Stúdió Kft. közös terve lett.

2016 tavaszán Csepel Önkormányzata nyílt ötletpályázatot hirdetett a Csepel belvárosának központi elemét jelentő Kossuth Lajos utcai, úgynevezett Ü1 és Ü2 üzletközpontok megújítására. A felhívásra 13 pályamű érkezett be, valamennyi pályázat megfelelt a kiírásban szereplő formai és tartalmi követelményeknek. A beérkezett pályaműveket a Kiíró közönségszavazásra bocsátotta. A terveket 2016. december 12-én a Bírálóbizottság tagjai is véleményezték. 

A 13 pályamű többsége kellően kidolgozott, megfelelő módon előadott javaslatokat tartalmazott. Egyes pályaművek nagyra értékelhető ötleteket, újszerű gondolatokat fogalmaztak meg. Ugyanakkor a pályaművek egy része jelen formájában még nem kellően kidolgozott, több vonatkozásban továbbfejlesztendőnek minősült. 

Minthogy a Kiíró elvárásainak teljes körűen a legjobbnak ítélt pályaművek sem feleltek meg (egyik  pályamű sem oldotta meg maradéktalanul és magas színvonalon a tervezési feladatot), az I. díj nem került kiadásra. Hosszas értékelések, közös konzultációk, ismételt elemzések eredményeképpen kerültek kiválasztásra azok a pályaművek, amelyekben a jelen állapotban és a továbbfejlesztés során  is jól hasznosítható ötletek lelhetők fel. Ezeket a pályaműveket a Bírálóbizottság díjazásra vagy megvételre javasolja. A Bírálóbizottság a pályaművek egymáshoz viszonyított értékei alapján az alábbi sorrendet és díjakat állapította meg.

A díjazott pályaművek rangsorolása

Helyezéssel értékelt pályaművek:

  • 1. díj nem került kiadásra, minthogy a Bíráló Bizottság a beérkezett pályaművek között nem talált olyan megvalósításra egyértelműen alkalmas kiemelkedő tervet, amely maradéktalanul és magas színvonalon oldotta volna meg a tervezési feladatot.
  • 2. díj: 13. sz. pályamű: „Hullámzó szalag” (díjazás összege: bruttó 800.000 Ft) Pályázó szerző: Deichler Tímea, szerzőtárs: Jakab Dániel
  • 3. díj: 12. sz. pályamű: „Cső és zsiráf” (díjazás összege: bruttó 600.000 Ft) Pályázó szerző: AU.ROOM Építész Műhely (képviselő neve: Gyergyák János) Szerzőtárs: Másfél Építész Stúdió Kft. (képviselő neve: Sebestyén Péter)

Megvételben részesülő pályaművek:

A bírálóbizottság döntése alapján rangsorolás nélküli egyenként bruttó 400 000 Ft értékű megvételben részesült pályaművek:

  • 2. sz. pályamű: „Fény és üveg” - Pályázó szerző: Molnár Bianka, 1. szerzőtárs: Nusszer Diána Alexandra, 2. szerzőtárs: Varga András
  • 3. sz. pályamű: „Hullámzó áttetszőség” - Pályázó szerző: Szilágyi Balázs
  • 5. sz. pályamű: „Színes pixelkert” - Pályázó szerző: ALAKart Ipar- és Képzőművészeti Kft. (képviselő neve: Kelecsényi Gergely)
  • 8. sz. pályamű: „Ívek behálózva” - Pályázó szerző: Mészáros András, szerzőtárs: Papp Eszter

Közönségdíjban részesülő pályaművek:

  • A közönségszavazás 1. helyezettje: 13. sz. pályamű („Hullámzó szalag”). A díj összege: bruttó 500.000 Ft. Pályázó szerző: Deichler Tímea, szerzőtárs: Jakab Dániel
  • A pályázati kiírás során egy közönségdíj kiadásában gondolkodott a Kiíró, ugyanakkor a közönségdíjak számát nem korlátozta. Minthogy a 2. helyezett közel dupla pontszámmal emelkedik ki az átlag mezőnyből, a Bírálóbizottság egyhangú döntése alapján ugyancsak közönségdíjban részesült. A közönségszavazás 2. helyezettje: 11. sz. pályamű („Lebegő séta”). A díj összege: bruttó 300.000 Ft. Pályázó szerző: Kecskés Tibor DLA, szerzőtárs: Szaszák Gabriella

Bírálóbizottság

A Bírálóbizottság Elnöke:

  • Borbély Lénárd, a Bíráló Bizottság Elnöke, Csepel polgármestere (Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata)

A Bírálóbizottság szavazati joggal rendelkező tagjai:

  • Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes (Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal)
  • Majoros Ágnes, főépítész (Csepeli Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda)
  • Kapy Jenő, Ybl díjas építész (A Magyar Építész Kamara delegáltja)
  • Sándor Tamás, tájépítész (S-Tér Kft., A Magyar Építész Kamara delegáltja)
  • Süle László, ügyvezető igazgató (Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.)
  • Vékony Péter, vezető építész (Nirmana Építésziroda Kft.)
  • Zombor József, építész (Zombor és Társa Építész Tervező Bt.)

A Bírálóbizottság szakértői:

  • Baksa Lajos, településmérnök, irodavezető (Csepeli Polgármesteri Hivatal Városépítési Iroda)
  • Reznicsek Zoltán, építész
  • Ruisz György, építész, általános és műszaki igazgató (Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.)