A dolgok állása – interjú Noll Tamással (12). Kamara, kommunikáció - közlönnyel?

A kamarai tagság harmadának nincs internetes elérhetősége, így (hajjaj) a harmaduk biztosan nem olvassa ezt az interjút sem, és – Noll Tamás szerint - a kamarai életről való tájékoztatásnak egyetlen legitim formája még mindig a Közlöny. Az interjú utolsó, befejező részében Masznyik Csaba a kamara kommunikációjáról beszélgetett az elnökkel.

A MÉK kommunikációs stratégiája

MCs: Az Oktatási Bizottság vezetője azt mondta, hogy a bizottsági tagokra azért van szükség, mert ők képviselik, reprezentálják valamilyen módon a szakmát, mint tervezők, oktatók, és rajtuk keresztül tudja tesztelni, hogy amit mond vagy gondol, az hogyan csapódik le. Ha azt mondjuk, hogy elég minden bizottságból kivenni egy embert, akkor máris összeállna egy új, kommunikációval foglalkozó bizottságra való fedezet. Biztos, hogy érdemes lenne létrehozni egy ilyen kommunikációs csapatot, akik foglalkoznak azzal, hogy kifelé mit mond a Kamara. S itt most két kérdést kapcsolok össze. Miközben van egy kamarai honlap, amelyik nagyon sok mindent tudna akkor, ha nem egy féloldalas honlap lenne, amelyik dolgokat be tud mutatni, de kívülről érkező információkat már nem tud befogadni. Kifelé rengeteg szervezettel tartjátok a kapcsolatot, befelé, a tagság felé, most nem azt mondom, hogy semmit, de szinte semmit nem mondtok. Erről mit gondolsz?

NT: Vissza kell térnünk a lehetőségeinkre. Áttekintettük azt a teljes felületet, ahol a Kamarának tennivalója van. Egyfajta rálátással rendelkezünk, ugyanakkor rendkívül korlátozottak az anyagi lehetőségeink. Nem csak az anyagi lehetőségeink, hanem a fizikai, térbeli lehetőségeink is azok. Az egész kamara vezetését két szobában látjuk el. Nekem nincs itt asztalom, nincs helyem. Amíg nem tudunk legalább három olyan szakembert főállásban leültetni, akik ezzel a három területtel napi nyolc órát foglalkozik, odafigyelnek és szerveznek, naprakész információkkal és azonnali reagálási lehetőséggel, addig a Kamara nem tud ebből a helyzetből előrelépni. Ez a három terület az oktatás-továbbképzés, a szakmagyakorlási kérdések, valamint a szakmapolitikai és kommunikációs kérdések. Az nem működik, hogy egy külön bizottság a kommunikációt intézi. Nem tudja. Ennek egy kézben kell összefutnia, mert egyébként óriási káosz lesz, és jobb, ha nem megy ki inkább információ, mintha egymásnak ellentmondó információk mennek ki. Ami az elnökséget illeti, annyit azért tudok tenni, hogy megpróbáljuk egyfajta egységként kezelni ezeket az ügyeket és megpróbálunk egy hangon beszélni, hogy az a kevés, amit mondunk, legalább abban ne legyen ellentmondás. Ezt is nagyon nehéz megoldani, mert már ez is szokatlan dolog ahhoz képest, ahogy eddig az elnökségi tagok nyilatkoztak, mindenki elmondta a saját véleményét, amikor éppen erre lehetősége volt. Megpróbáltuk egységbe fogni, hogy az a kilenc fő, aki az elnökséget adja, a területek felé és mindenfelé azt a kialakított szakmai álláspontot képviselje, amire el tudtunk eddig jutni. Van itt egy óriási hiány, amit meg kellene tudnunk oldani, ennek az elhelyezését is, és meg kellene ezt a személyzeti problémát is oldanunk, ami szerintem nem egy ördöngös dolog. Tehát egy ilyen négyszázmilliós – ahogy említettem – bevételből ezt a magot meg kellene tudni az országos kamarában csinálni. Körülbelül harmadannyi pénzügyi lehetőségünk van, mint a Mérnök Kamarának, emberben, mindenben. Amíg ebben nem tudunk továbblépni, addig egyszerűen nem megy, hogy változás legyen ezen a területen.

MCs: Nem sok ez a bizottsági létszám?

NT: A bizottságok azokat a területeket fedik le, ahol tevékenykedünk. A bizottságok létszáma öt és tíz fő között változik, sőt, vannak nagyobb bizottságok is, mint például az Oktatási Bizottság, vagy a Szakmagyakorlási Bizottság. Csak hát az a helyzet, hogy ahol önkéntesek vannak, ott nagyon komoly a lemorzsolódás. Választás után mindig van lendület, akkor föl tudunk állítani egy komoly csapatot, akikkel el tudunk kezdeni dolgozni. Két év után azt kell látnunk, hogy erős a lemorzsolódás. Az a Szakmagyakorlási Bizottság, amelyik egy húszfős, önkéntes társasággal indult, és alig fértünk el az asztal körül, mára hat-nyolc főre csökkent. Ennyien vesznek részt a munkában.

MCs: Ők nem kapnak pénzt?

NT: Nem kapnak pénzt, mert a cégek fölajánlották ezt a munkát. Egyébként az összes többi bizottságban is szinte jelképes pénzeket fizetünk. Egy éves munkára száz-kétszázezer forintot tudunk fizetni ezeknek az embereknek, akik eljárnak az ülésekre, véleményeznek és megpróbálnak valamiféle szakmai anyagot letenni. Azért van szükség bizottságokra, mert az elnökség munkáját, egy adott terület munkáját így valamennyire szétterítik, és egyrészt az információ-bejövetelt, másrészt pedig az elkészült anyagok kifelé jutását segítik. Tehát ez egy nagyon fontos társaság. Az elnökség így próbálja magát a szakmába beágyazni; ezt segítik elő és ez lenne a legfontosabb feladatuk. A Szakmagyakorlási Bizottságba megpróbáltuk a reprezentatív cégeket, a legnagyobb cégeket beszervezni, hogy vegyenek részt ebben a munkában és azokat a kérdéseket vegyük elő, ami a mindennapos szakmagyakorlásban fontosak. De úgy látszik, hogy ezt önkéntes alapon folyamatosan elvárni és végezni illuzórikus dolog. Sokkal jobban működne, ha megfelelő szakmai stáb előkészítené, és két-három havonta összehívnánk egy fórumot és ott egyeztetnénk az anyagokat.

MCs: Tehát akkor azt mondod, hogy amíg nincs több pénz, nincs több hely, addig kommunikációra nem telik. Ezekből a bizottságokból elvéve egy-két főt, maradna valamennyi pénz olyanokra, akik a kommunikációval foglalkoznának. Aki ott van az elnökségi üléseken és ami abból publikus, vagy ha fölmerül valami komolyabb vitatéma, azt közzéteszi. Mivel készítek Veled egy interjút, megtudom, hogy miről mit gondolsz, de egyébként csak találgatnék, mint a többiek. Neked nyilván nincs mindenre időd, de lehet, hogy egy-két ember a legminimálisabb információkat össze tudná foglalni.

NT: Egy emberünk van erre. Tatai Mária minden elnökségi ülésen, területi elnökségi ülésen ott van. Ö szerkeszti és ő gondozza a honlapot, illetve a Közlönyt. Egyelőre ez a két felületünk van.

MCs: A Közlönnyel kapcsolatban felmerült egy konkrét kérdés: miért kell ennek egy jó minőségű, igényes papíron megjelenő, és gyakran a szemétben landoló formában megjelenni? Hiszen az internetre is fölkerül, PDF formában visszakereshető. A mai kommunikációs eszközökkel már sokkal frissebben, gyorsabban lehetne ezeket az információkat továbbítani.

NT: A papír minősége viszonylag igényes, de az egyik legolcsóbb papír, amit be tudunk szerezni. A területi kamarák jelzése alapján a tagság egyharmada nem rendelkezik még e-mail címmel, vagyis nincs internetes elérhetősége. Úgyhogy az elnökségi küldöttgyűlési határozatoknak, és egyáltalán, a kamarai életről való tájékoztatásnak egyetlen legitim formája még mindig a Közlöny, melyből tíz számot adunk ki egy évben. Szerintem e fölött még nem járt el az idő. Ez egy jól működő forma. A frissességében, a megjelenésében, a tartalmában biztos, hogy van fejlődési lehetőség, de erre összesen egy emberünk van. Ha mellétesszük a mérnök újságot, amelyet egy nagyon komoly stáb szerkeszt, és azt is tudjuk, hogy sok pénzébe kerül a Mérnök Kamarának, akkor megint egy olyan lehetőségbeli különbség van a két szervezet között, amit nagyon nehéz áthidalni.

Masznyik Csaba