Épülettervek/Lakóépület

A domboldalra felfutó ház

2010.12.20. 15:26

Egy fiatal, többgyermekes család önálló fészkének megteremtése mindig nehéz feladat, különösen, ha szűkre szabottak az anyagi lehetőségek. Az építész, Paládi-Kovács Ádám olyan házat tervezett a törökbálinti domboldalra, amely több lépcsőben valósítható meg, karakteres megformálása pedig a terep adottságait és a belső funkcionális rendet tükrözi.

Előzmények
A megrendelőkkel, egy barátságos fiatal házaspárral néhány hónapja ültünk le beszélgetni a házról, s rögtön szimpatikusak lettek, amikor kifejtették, hogy egy egyszerű, letisztult épületben gondolkodnak - túlzásoktól mentesen -, amely megfelel a mai kor igényeinek és kihívásainak. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy az építkezést csak szakaszosan tudják elképzelni, mert jelenleg csak az első ütemre van elegendő pénzük. Javasoltuk, hogy gondolkodjanak egy kisebb épületben, de ezt rögtön felülírta, hogy bár fiatal párról van szó, de már három gyermek boldog szülei. Mivel nekem is három gyermekem van, tudom, hogy ez mit jelent…, így maradt a szakaszos kivitelezés. Az első ütemben egy olyan házrészt kellett terveznünk, ahol, ha szűkösen is, de elfér az egész család. A második ütemet akkor tudják megépíteni, ha beköltöztek a részben kész családi házba és a mostani lakásuk vételárából, be tudják fejezni a második ütemet. Nehéz program, hogy mindez teljesüljön.

 

 

 

Koncepció, funkcionális rendszer
A telek a törökbálinti domboldalon helyezkedik el, szemben a depóval és a tűzoltósággal. A terület lejtése 10-12 fokos, s hogy minél jobban kihasználjuk a lejtésből adódó előnyöket, a telek utcához közeli részén kétszintesre terveztük a házat. A felső szinten lévő előszobát a ház oldalában lévő, gádoros kialakítású fedett lépcsősoron lehet megközelíteni. Az előszobába belépve balra a társasági zóna, jobbra a privát helyiségek, szemben pedig a lépcső található. Az előszobából közvetlenül nyílik a vendég wc. Az előszoba méretét meghatározta, hogy általában egyszerre öten fogják használni. A lépcsőn lemenve jutunk le az alsó szintre, itt kaptak helyet a gyerekszobák egy fürdővel és egy gardróbbal. A felső szintre került a szülői háló, egy dolgozószoba, és a kert felé a nappali-étkező-konyha együttese. A kamra a konyha mellett közvetlenül, a konyhából nyílóan nyert elhelyezést.

Ezen funkcionális elrendezés nagy előnye, hogy a felső szinten lévő nappali a kert felé közvetlenül megnyílhat, természetes kertkapcsolatot teremtve. Az utca felé néző szülői hálószobát és dolgozót a homlokzati síktól hátrahúzva, védetten alakítottuk ki egy részben fedett loggiával. Az első ütemben a család a felső szinten lakna, az alsó szint csak szerkezet-készre készülne el. A szülők a legkisebb gyermekkel közösen használnák a szülői hálót, a két nagyobb gyerek pedig a dolgozószobát kapná meg.

 

 

 

Tömegalakítás, homlokzatképzés
Az épület homlokzati megformálása a belső funkcionális elrendezésből és a terepadottságokból következik. A nappali emelt tömbje ráharap a domboldalra, és továbbfutva egy árnyékvető tetővel záródik, eső elleni védelmet és árnyékot biztosítva a nappalinak. Az utca felé eső házrész kétszintes lett, amit a telek lejtése is indokolt. A helyi előírások szerint, az utcától 7 m-re lévő kötelező beépítési vonalra kellett a házat elhelyezni, innen ered az utcafronti rész hegyesszögű letörése. A terület a kilátás irányába, az utca felé lejt - élve a lehetőséggel -, ide egy hátrahúzott teraszt (loggiát) terveztünk, amely a közös területekről közelíthető meg. Az épület kívülről fehér színű, 10 cm vastag hőszigetelő vakolatrendszert kap, amelyet helyenként zöld színű betétekkel törünk meg. A nyílászárók szintén világoszöldre festett szerkezetek lesznek. A betétek anyagát szeretnénk zöld fóliával ellátott üveggel kialakítani - bár ez nem a legolcsóbb megoldás, így alternatívaként a zöldre festett finnforest vagy eternit lapokat ajánlottuk. Bízunk az építtetők elszántságában, és reméljük, hogy a szűkös költségvetés ellenére a ház a terveink szerint fog megépülni.


Családi ház, Törökbálint

vezető tervező: Paládi-Kovács Ádám
építész munkatárs: Bátori Róbert
szakági tervezők:
statika: Mantuano Tamás
épületgépészet: Szalóky László
elektromosság: Gali Csaba
generáltervező: Paládi Építész és Mérnök Kft.

tervezés éve: 2010
kivitelezés éve: várhatóan 2011
nettó szintterület: 160 m2 + teraszok
beruházási költség: 30 MFt