A fák tisztelete – a dán ALL megvételt nyert terve az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum közös épületére

A Városligetbe tervezett múzeumi negyed körüli vita ellenére az építészeti pályázatok lassan haladnak. A múlt heti sajtóbejelentést követően megtudhattuk, hogy a Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum új épületére kiírt pályázaton nem osztottak ki díjakat, de öt külföldi tervezőcsapat munkáját megvételben részesítették. Bemutatjuk az Atelier Lorentzen Langkilde elképzelését. 

A Városliget az első közösségi parkok egyike volt a világon, ma pedig fák ezreinek otthona. Ezek a növények gyönyörű szobrokként alkotják meg a park meghatározó tereit, és költői árnyékokat vetnek a fűre, varázslatos fényjátékokként engedik át lombjaik közt a napfényt. Kisebb tereket tudnak létrehozni egyetlen példányuk alatt is, ugyanakkor zöld falként keretezik a nagyobb tisztásokat is. A fák a természet és az elét részét képezik – és megérdemlik, hogy megünnepeljék őket. Történeteket mesélnek. Növekvésük jele, évgyűrűik hasonlatosak a festmények festékrétegeihez. Történeteket mondanak a festésről: hogyan, mikor és ki „festette” őket? Az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum a helyszínnek ehhez a képéhez fog egy újabb réteggel hozzájárulni.

Tervünk egy különleges kapcsolat megalkotásáról szól park és múzeum között, a meglevő rétegek tiszteletben tartásával, és benne rejlő helyzetek és költői szabálytalanság felhasználásával. A fák meglevő hálózatát használjuk arra, hogy egy vízjelet képezzünk a múzeum alaprajzában.

A meglevő növények ebben a környezetben absztrakt szobrokká alakulnak át, amely alapvetően befolyásolta a múzeum építészeteti és funkcionális beosztását. A fák pedig tovább élnek, ezzel a Föld egyik legegyedibb múzeumát megteremtve.

A keret

A művészetnek mindig vannak keretei. Szó szerint értve mondjuk egy 18. századi festmény körüli aranyozott képkeretre is gondolhatunk, vagy arra az átvitt értelemben vett keretre, amelyet a társadalom és a korok adnak a megszülető műalkotásoknak. Egy művészeti múzeum építészete szintén keretet képez a műtérgy körül kiállítótereivel, atmoszférájával. Olyan terek és hangulatok kialakítására tettünk javaslatot, amely szorosan kapcsolódik a fő inspirációs forráshoz, a Városligethez, mint a múzeumnak keretet adó térséghez.

A természeti ihletettség

Mindannyian tanulunk, és inspirálódunk a természetből, amely egyszerre intelligens és gyönyörű – ilyen kompozíciókat, formákat, színeket és struktúrákat mutat nekünk. A természettől megihletve az építészet is lehet egyedi, intelligens és nem utolsorban gyönyörködtető. A meglevő fák helyzete egy szabálytalan alaprajzot eredményezet, amely dinamikus tereket és hangulatot teremt. Akárcsak a parkban, ahol a nagyobb füves területek egyszerre sok ott tartózkódonak is helyet adnak, mondjuk egy rendezvény, vagy egy napos vasárnap ideje alatt, vagy a kisebb, erődszerű facsoportok hangulata, a privát, otthonos terek jönnek létre.

A fák egyedi térszervező szerepén túl alapvetőnek bizonyultak a múzeun funkcionális felépítése tekintetében is. A szabálytalan alaprajz ellenére egyszerű, áttekinthető rendszert, racionalizálható munkafolyamatok helyszínét, egyszerű tájékozodást lehetővé tevő felépítést hoztunk kétre. A funkciók sorolását a fák helyzetének feltérképezésével és értékelésével hoztuk létre – a nagy lombok és kis lobmok, nagy és kis tereket, a fasorok folyosókat, a hatalmas méretű fák bejárati pontokat jelöltek ki.

A kontextus

A múzeumnak egy téglalap alakú keretet adtunk, a terület határa mellett, egy hatalmas központi füves terület szomszédságában. Az épület nagyméretű homlokzattal fordul ez utóbbi nyitott terület felé, míg kisebbekkel a szűkebb rálátást biztosító irányokba. A múzeum léptékben tehát igyekszik a környező városi és parki tájhoz igazodni, hogy gyengédebben simuljon bele új rétegként a közparkba.

A múzeumépület így lezárja és egyúttal fókuszpontjába is kerül a központi tengelynek. A gyepes terület felől a múzeum egy kis emelvényen látszik lebegni, a nyitott és transzparens földszint által, amely a látogatókat hívogatja, és egyúttal összekapcsolja a kültéri zöldet, az épületbe foglaltakkal. Kávézók és múzeumi boltok helye ez, amelyek által egy hétköznapi és forgalmas sétatér jön itt létre.

Északi irányba a homlokzatot részlegesen fák takarják majd, ezért nem látszik teljesen – ide a parkról szóló múzeumrészt álmodtunk meg, magában a parkban, amely a természet és az építészet kapcsolatát mutatja meg. Vonzó térségek sorozata vezeti el a látogatót a bejárathoz. A fák számára létrehozott kürtőkön és félkürtőkön keresztül lehet elhagyni a város zaját és belépni a művész világába. Egy csendes és tiszteletteli úton át, amely organikusan leköveti a meglevő fák elhelyezkedését. Oly módon, hogy a múzeumba való megérkezés mégis egyértelmű és tiszta.

Az ostorfa

A Hermina út zaját magunk mögött hagyva kinyílik előttünk a földszint és egy nyitott udvarba vezet minket az út a bejárattal. Ezen az udvaron egyetlen fa – a terület legértékesebb és legnagyobb fája – egy hatalmas ostorfa áll. Úgy ad új minőséget a környezetének, ahogyan a művészet tud. Ez a természetes szobra a „park múzeumnak” egyaránt remekművévé lehet az Új Nemzeti Galériának és a Ludwig Múzeumnak.

Egyetlen előcsarnok – két múzeum

Az ostorfás bejárat a park tengelyében áll. Ez a tengely adja meg a két múzeumi szárny közötti határvonalat is. Kelet felé található a Ludwig Múzeum, nyugati irányban az Új Nemzeti Galéria. A múzeumok közötti kapcsolatot a közös előcsarnok adja meg, a központi közlekedőmagjával és minden látogató számára elérhető nyilvános funkcióival. Ez a tiszta átláthatóság minden látogató számára könnyű hozzáférést jelent, akár egy, akár mindkét múzeumot látogatja meg. Az ostorfára reflektál a nagyméretű körkörös lépcső is a déli bejáratnál. Ez kapcsolja össze az előcsarnokot a kiállítóterekkel. Mellette találhatóak a látogatók számára a liftek, amelyeket egy építészet, strukturális nyelven megfogalmazott fa, egy nyaláb fog egybe. Az építészeti nyelvezetet a park fáiból alakítottuk ki, innen jön mindez, és így jön létre ez a csendes, szerény előcsarnok, egybeolvaszta a parkot a múzeummal.

A részek

A fák gyökerekből, törzsből és lomboronából állnak és gyakran a legnyitottabbak a törzsük szintjénél. A gyökerekek és a lombkorona itt forr egybe, miközben dinamikus képeket alkot az ágak formájában például. A múzeumot hasonló módon ostottuk három részre. A föld alatti világra, valamint a park szintjére és felső részekre, amelyek együttesen szolgálják ki a publikus funkciókat. A föld alatti szinteken az üzemeltetés és fenntartás, és az ideiglenes kiállítér, a felső részeken – a lombkoronában – az állandó kiállítások és az irodák kaptak helyet. Ez az egyszerű és kompakt kiosztás lehetővé tette a funkciók racionális szervezését, rövid távolságokkal a személyzet, és a látogatók szempontjait egyaránt figyelembe véve. A tömör alaprajz úgyszintén segít abban, hogy minél több fát őrizhessünk meg.

A tisztás

Hosszában az épületet az előcsarnok és a szobrok tisztása köré szerveződik fel. Ez utóbbi, egy ma is meglevő, természetes tisztás nyomán került helyére. Ez egy hatalmas, rugalmasan, adott esetben természetes fénnyel használható teret eredményezett a szobroknak. A tisztás sarkában egy kisebb facsoportot magába foglaló kürtő kapott helyet, hogy kontrasztot képezzen a nagyméretű térrel. A tisztás egy természetes célpontja lesz az épületben való mozgásnak. A körülötte csoportosuló boltokkal és kávézókkalpedig egy kellően hétköznapi kiállítótérre tud válni, ahol a természet és művek élvezete kéz a kézben járhat.

Az üresség fasora

Az előcsarnokot és a tisztást egy ma létező fasor helyén fogja összekötni a folyosó. Az ide tervezett költői fények vezetik el a látogatót a két nagyobb tér felé. Ezeket nyilvános funkciók szegélyezik, úgy mint a ruhatárak, ésmosdók. A boltok és kávézók ugyanakkor a külvilág felől is elérhetőek lesznek. A felsőbb szinteken a folyosók választják el egymástól a nyilvános kiállítótereket és az irodákat. A kiállítótereketnek északi irányba, az irodáknak déli irányba remek kilátása lesz a park központi, nagy füves területére. A múzeum különleges és egyben jó hely lesz a munkavégzésre.

A kiállítóterek

A kiállítóterek jórészt téglalap alakúak és rugalmasan szervezhetőek. Az előcsarnok köré kerültek csoportosításra. Mindegyik 8 méteres belmagasságú padlótól plafonig. A központi tér köré szervezésük könnyeddé teszi különféle jegytípusokkal a különféle kiállítások elérhetősége egyértelműen megoldható legyen. Ez a lehető legteljesebb flexibiltást jelenti.

A kiállítótereket így kis terekre is lehet osztani, egymástól független bejárással az előcsarnokból, vagy hatalnas tereket lehet belőlük csinálni. Gyakorlatilag bármiféle műtárgyakhoz, bármiféle kiállítástípushoz alkalmasak.

A terek semleges keretet adnak a kiállított tárgyaknak. A padló és a plafon rugalmas rendszerekben integrálja magába a világítást, a hangeszközet és az intallációkat, amely bármiféle kiállítási alaprajzot lehetővé tesz szinte.