A fejlődés utolér (2.)
Ingatlanberuházás a Hajógyári szigeten - a múlt heti fejleményekről
Korábbi cikkünkben sejttettük, hogy a Hajógyári sziget nagyvonalú beépítését szabályozó tervet minden további nélkül elfogadja a Fővárosi Közgyűlés. Nem így lett – de ami késik, nem múlik.
A Hajógyári sziget az egyik kiemelt terület, ahol a fővárosnak nemcsak véleményezési, hanem egyetértési joga is van, nélküle tehát nem tehető meg a szignifikáns lépés az elmúlt években zajló lassú rehabilitációtól a Las Vegas-i turizmusipari központ megépítése felé. Ezzel az előnnyel felvértezve ütötték a városatyák a vasat az utóbbi néhány hétben: letornászták például a kongresszusi központ befogadóképességét 10.000-ről 3.500 főre, és kezdeményezték, hogy a beruházó Álomsziget Kft-t külön szerződés kötelezze – egyebek mellett – a szigetre vezető forgalmat bonyolító csomópontok megépítésére. A településrendezési szerződés harmadik aláírója, a III. kerület egyhangúlag támogatta a folyamatot. Mivel mintegy 40 milliárdos – más forrásaink szerint nagyobb - váratlan extraberuházásról van szó, a főbefektető, az izraeli-holland Plaza Centers többségi tulajdonában lévő Álomsziget az utolsó pillanatig a garanciák lefaragásán dolgozott.
A menetrend szerint a kszt-re a főváros csak a szerződés aláírását követően bólintott volna rá, hiszen csak az utóbbi tartalmazza azokat a fejlesztéseket, amelyek miatt a helyhatóságoknak „megéri” belemenni a sziget beépítésébe. A kszt kiigazításáról szóló egyeztetések ugyanakkor már lezárultak: a konferenciaközpont befogadóképességének csökkentését például már nem lehetett volna tovább feszíteni, hiába is voltak olyan szakmai vélemények, hogy ez a méret még mindig nagy terhelést jelent a környezetre. A huzavona az utolsó fázisban már a kompenzációként felfogható egyéb kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseken folyt. A kerületi és a fővárosi politikusok érvrendszere kizárólag arra épült, hogy a befektető a fejlesztéssel komoly egyéb beruházásokat is vállalt (utak, közművek, alagút). Tarlós István polgármester egyenesen a főváros felelősségére apellálva kérte a projekt támogatását.
A fővárosnak április 21-ig kellett napirendre tűznie a kérdést, különben hallgatás-beleegyezés alapon elveszett volna a beleszólási lehetősége. Múlt hét hétfőn Endrédy István elnök (Fidesz) előterjesztésére a közgyűlés szociálliberális többségű városképvédelmi bizottsága hozzájárulását adta a sziget rendezéséhez, és a csütörtöki ülésnapon a képviselőtestület elé kerülhetett az ügy. Ez alatt a két nap alatt azonban a pozitív visszajelzéseken felbuzdulva a beruházó a garanciákat tartalmazó szerződést mégsem írta alá. Bizonyára abban bízott, hogy a kszt az aláírt társszerződés nélkül is átcsúszik a közgyűlésen.
Tudomásunk szerint Demszky Gábor főpolgármester mondta végül, hogy így ne, amihez az is hozzájárulhatott, hogy Schneller István, Budapest főépítésze egyszerűen nem volt hajlandó addig tárgyalni a főépítészi iroda igenjéről, amíg a befektető a településfejlesztési szerződést nem írja alá. Úgy tudjuk, hogy Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, aki a befektetővel a tárgyalásokat vezette, elképzelhetőnek tartott volna egy olyan szavazást, melynek során a főváros feltételesen elfogadja a sziget szabályozási tervét, de ezt a megoldást se a főjegyző, se Demszky nem támogatta. Így a sziget területének újraszabályozását rövid vitát követően a közgyűlés elutasította.
Forrásaink szerint az a bizonyos szerződés egyébként sem volt még kellőképpen kiforrott állapotban, hanem jócskán engedett volna játékteret a helyhatóságok által diktált fejlesztések elnapolására illetve elcsúsztatására, másrészt hiányoztak hozzá a műszaki felmérések (ld. a Bogdáni útról a szigetre vezető aluljáró megépítése). Bármilyen furcsa, állítólag mindez két héten belül behozható, és nincs akadálya, hogy a választási véghajrában még megköttessék a szerződés, és elfogadják a szabályozást. Ha nem fogadnák el, a helyhatóságok kapnak mattot, mert közeleg az a határidő, amikor a területre kimondott építési tilalom lejár, és a fejlesztő kártérítési követeléssel élhet. Ha pedig a főváros az engedélyét adja a beépítéshez, a beruházó miért állna meg a vagyonkezelő telekhatáránál?
A közgyűlésen a képviselőket a Védegylet és a Levegő Munkacsoport is a „nem”-re buzdította. Azt azonban egyedül ők emelték ki, ami a közgyűlésen elsikkadt: a műemléki terület veszélyeztetett, hiszen a földalatti beépítés nem lesz összeegyeztethető a helyszínen található római kori romok megőrzésével. Amin pedig a kszt elfogadása sem változtat, az a helytartói palota romterülete, „az állami kézből ki nem adható műemlék”, ami 1991-ben, három hónappal az erre vonatkozó törvény hatályba lépése előtt került társasági tulajdonba (HSZV). Több forrásunk is megerősítette, hogy a palota műemléki területének visszavásárlására nem történt lépés. Ezt a 2003. júniusában a KVI-nek a HSZV-vel kötött opciós szerződése alapján kezdeményezhették volna, amely öt éven belül nyújt lehetőséget arra, hogy a helytartói palota a mintegy 7.2 hektáros műemléki környezetével együtt visszakerüljön az állami tulajdonba (ára egymilliárd forint), majd a megvásárlás pillanatától fogva havonta a vételár 0.8%-ának megfizetésével a vagyonkezelő bérbe vegye. A technika nem különösebben újszerű ingatlanberuházó módszerre utal: Gyurcsány Ferenc cégétől is így bérelte vissza az állam a balatonöszödi nyaralót. A műemléki törvény szerint a Parlamenttel azonos jogi státuszban lévő ókori romok esetében ez mégiscsak furcsa.
A sziget privatizációjával kapcsolatos állami számvevőszéki jelentés egyeztetési irataiból kiderül, hogy Hiller István kulturális miniszter egy 2003 októberében kelt levélben kifejtette, hogy a tárca nem járul hozzá a palota területének (vagyis az azt tartalmazó üzletrész) privatizációjához, amiről egyébként csak „nemrégiben” értesült – ám több nem történt. A Számvevőszék vizsgálata úgy ítélte meg, a palota privatizációja „nagy kockázatot” jelent a műemlékvédelem szempontjából. Az ÁPV Rt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós ezzel szemben úgy vélte, „a privatizációs megoldás semmilyen kockázatot a műemlékvédelem szempontjából nem jelent.” Hiszen addig is társasági tulajdonban volt a terület, s eztán sem lesz másként!
Bogár Zsolt
Somlyódy Nóra
