A fény geometriája és a brutalizmus

A Loire menti Tours vármúzeumának középkori falai után a brutalizmus egy különös épületének jól kialakított galériájában láthatóak szeptember végéig Lucien Hervé a fény és árnyék játékából kialakuló geometriára alapozott építészeti tematikájú fényképei Ljubljanában. Bán Dávid helyszíni tudósítása.

Ha Hervé annak idején járt volna Ljubljanában bizonyára ellőtt volna pár fényképet Edvard Ravnikar egyszerre brutalista hatású és ugyanakkor eklektikus épületéről. Ő maga személyesen ugyan nem volt a szlovén fővárosban, most azonban az építész lelkületű fényképei érkeztek el és kerültek a nem mindennapi épület falaira. Június első felében, néhány nappal megelőzve a szlovén Fotográfiai Hetet, de a seregszemle egyik legfőbb eseményeként nyílt meg a Jakopič Galériában Lucien Hervé Fény geometriája című nagyszabású kiállítása. Míg nemrég a budapesti Várfok Galériában a Négyszemközt című tárlaton az apa, Lucien és a fiú Rodolf Hervé egymásra rímelő képei kacsintottak össze, valamint a Pannonhalmi Apátságban még novemberig látható tárlaton a szakrális építészetre fókuszáló sorozatok kerültek a falakra, addig Ljubljanában jóval klasszikusabb építészeti fényképtárlattal találkozhatunk.

Az 1910-ben Hódmezővásárhelyen született Elkán László eleinte festészetet tanult és csak „mellékesen” készített fényképeket, de 1949-től – már Franciaországban, Lucien Hervé névvel – Le Corbusier bíztatására már teljes egészében ennek a vizuális formának szentelte munkásságát. A Marseille-i Unité d’Habitation építésekor Corbusier ugyanis kihelyezett egy dobozt, hogy aki arra jár és fényképek készít az épületről, legyen kedves otthagyni egy-két jól sikerült kópiát. Hervé komolyan vette a felszólítást és elhelyezte képeit, amiket meglátva az építész felkiáltott, „magának építészlelke van” és hívta magához, hogy épületeit rendszeresen fotózza. Le Corbusier-nek és kortársainak – így például Alvar Aaltonak, Walter Gropius-nak, Breuer Marcelnek, vagy Oscar Niemayernek – épületeit világszerte végig fényképező Hervé ugyanakkor előszeretettel fordult a több százéves katedrálisok vagy éppen hagyományos vidéki, falusi épületek irányába is, így építészeti fotográfiái rendszeresen állnak kontrasztban, egészítik ki egymást.

A különböző építészeti tematikájú munkáinak az egyik legfontosabb eleme a geometria keresése, amelyet az épületekre vetődő fény és árnyék rajzol ki nagyon kontrasztosan képein. A fény, árnyék és a forma kölcsönhatására épít a mostani ljubljanai tárlat, aminek előzménye a párizsi Jeu de Paume szervezésében és Gebauer Imola kurátori válogatásában megrendezett másfél évvel ezelőtti kiállítás a Château de Tours-ban. A fények és árnyékok adta kontrasztok azonban nem csak a frissen elkészült építmények fotóin, hanem a több száz éves kőépítményeken, az utcai fragmentumokon, vagy az Eiffel tornyon és a humán tematikájú képeken is egyaránt megjelenik. Hiszen, noha már elhangzott, hogy a ljubljanai egy alapvetően építészeti szellemiségű kiállítás, Hervé alapvetően erről az oldaláról is lett ismert, de munkásságának igen nagy részét teszi ki maga az ember, aki részt vesz az épített térben, aki alkotója, eleme annak. Ugyanúgy megjelenik rajta a fény és árnyék játéka, esetenként pedig ezáltal kölcsönös reakcióba lép az épülettel, a megkonstruált környezettel. A fény által életre keltett geometria keresése mindenre kiterjed, így válhat egy egyszerű, elhagyatott utca részlete is absztrakt műalkotássá, vagy egy korosabb éves spanyol falusi ház modernista épületté.

Mindez pompásan került be a Jakopič Galériába, amelynek a terét szintén erőteljesen meghatározzák a fény és sötétség adta kontrasztok, s mi több, a teret időnként finoman megtöri a helyszínen korábban állt római bazilika egy-egy maradványa. A mai ljubljanai óvárosnak nevezett belső mag közvetlen szomszédságában állt ugyanis a római erődváros Emona, amelynek romjait először a város építészetét, mai arculatát jelentősen meghatározó Jože Plečnik kezdte bevonni az újonnan kiépülő városszerkezetbe: némiképp hozzányúlva a római falakhoz, a korabeli városkapuhoz új tengelyeket nyitott, máshol az antik leleteket integráló közparkot épített. Tanítványa és követője, a városban szintén sokat alkotott Edvard Ravnikar az ókori bazilika helyén nagyszabású lakóházat épített a mai Slovenska utcában, az 1970-es években. Az alsó szinteken üzlethelyiségek, ma dizájn boltok, alatta a bizonyos Jakopič Galéria, felette pedig lakások. A betonlábakon nyugvó építmény alsó szintjei szinte végig üvegezettek, nagyszabású kirakatokat találunk, felette a betonstruktúrát téglahomlokzat telíti be. A nagyméretű panorámaablakok mellett a különböző mintázatban csipkézett beton számos utalást rejt az ókori bazilikaformára.

Egyértelmű, hogy maga az épület nem kívánja rekonstruálni a római elődöket, de valamilyen szinten utalni kívánt azokra, a feltárt romokat pedig nem kívánta maga alá temetni. A bazilika fennmaradt faldarabjai így a felszín alatti szinten kialakított galériába kerültek, ott állnak önmagában téralkotó elemként, vagy éppen beépülnek térválasztóként, ezzel különítve el egy kisebb vetítő helyiséget a kiállítótértől. A homlokzaton megjelenő téglaornamentika mellett egyes formai elemek, így legdominánsabban a Slovenska utcára kidomborodó szentélyforma, vagy az oldalhomlokzaton megjelenő boltíves hajómotívum utal a korabeli bazilikára.

Noha Hervé a modern épületek fényképes megragadásánál leginkább a letisztult, egyszerű felületekre, geometriai formákra koncentrált, nem hagyta volna hidegen Ravnikar erőteljesen karakteres épülete sem, amely más munkáihoz képes talán eklektikusabbra sikeredett – Ljubljana két meghatározó építészének, a mester Plečnik és a tanítvány Ravnikar munkásságáról a közeljövőben részletesebben megemlékezünk majd. Lucien Hervé munkái részben tudatosan, részben a véletlenszerűségnek köszönhetően, nem egyszer igen karakteres épületekben kerülnek a falakra. A tours-i középkori környezet, vagy a pannonhalmi szakrális tér ugyanúgy meghatározó hátteret nyújtottak, nyújtanak Hervé képeinek, mint a ljubljanai fotógaléria, amelyben a fotók kontrasztja a térben is megjelenik. A fákkal árnyékolt kellemes lépcsősor vezet galériába, amelynek első részében a plafonig tartó üvegablakoknak hála kellőképpen világos olvasótér és kisebb szakkönyvtár található. Beljebb lépve már a sötét térben a mesterséges világítás emeli ki a fényképeket, valamint a kiállítás „díszleteként” is akár jól érvényesülő rommaradványokat. A képek és maga az épület egyértelműen kölcsönhatásba lép egymással, időnként olyan érzésünk is támad, hogy Hervé képei valamilyen módon magában az épületben folytatódnak.





Kiemelendő a kiállítás előterében elhelyezett, egyedi formatervezésű, fából épített mobil gyereksarok, ahol a képektől megfáradt vagy éppen az azokon felbuzduló csemeték különböző eszközökkel formálhatják újra Hervé geometriai formáit, kereshetnek újabb képkivágásokat. A kiállításra amúgy rendszeren szerveznek tematikus gyermekfoglalkozásokat is.  

Bán Dávid