A Ferenciek tere: a Belváros kapuja és ütőere

A Ferenciek tere körüli belvárosi térség mindenkori fejlődése szorosan kötődik az Erzsébet hídhoz, annak születéséhez, majd későbbi újjászületéséhez. A korábban különböző terecskékkel szabdalt, zegzugos óváros a 20. század eleje óta vált a közlekedés egyik fő tengelyévé. Bán Dávid írása.

„Belvárosi-templom galambjai jó egy éven át nemcsak a déli harangszóra rebbentek szét a szomszédos háztetők felé, hanem a különböző építőgépek robajára is. A főváros ősi központjában — különösen a Felszabadulás téren és környékén — olyan munka fejeződött most be, amely megváltoztatta a mintegy hetven éve kialakult forgalmat, és ugyanakkor a szomszédos épületek szerepét, arculatát is." – írja Dr. Radnai Lóránt 1977-ben a metróépítés kapcsán nem sokkal korábban megújult akkori Felszabadulás tér kapcsán.

A mai Ferenciek tere és közvetlen környezete egyike azon legelső nagyvárosi térségeknek, amely létrejöttét egyértelműen a közlekedésnek köszönheti. A mostani formáját a 20. század első éveiben elnyerő térség története azonban előzőleg jó pár évszázadra nyúlik vissza. A Pesti Ferences templom gótikus stílusú ősét a tatárjárás utáni újjáépítés során, az 1250-es években építtette IV. Béla király a nem sokkal korábban megalapított rend tagjai számára. A török hódítók 1526 szeptemberében a templomot felgyújtották, a szerzeteseket „kardélre hányták". A rend tagjai végül másfél évszázaddal később, 1686-ban vehették ismét birtokukba a romos falakat, hogy újból istentiszteleteket tarthassanak itt. A kápolnát végül barokk stílusban építették újjá és 1743. szeptember 21-én szentelték fel ünnepélyesen.

Mire a ma is ismert barokk templomot átadták, a pesti óváros sűrű utcácskáinak szövete jócskán behálózta a teljes térséget. A városfalakon belüli, eredetileg organikusan kibontakozó rész a 17. század végétől elkezdett egyre tudatosabban, tervezettebben fejlődni. A három fontos városkapu, a Kecskeméti, a Hatvani és a Váci között már egy szervezettebb utcahálózat alakult ki, amely a kapukat célirányosan, a városközponton keresztül kötötte össze. Az ekkor kialakult régi utcahálózat a helyenként és időnként végbement egyes változásaitól eltekintve lényegében máig meghatározza a Belváros rendszerét. Ettől kivételt képez a Duna mellett található, a mai Erzsébet híd körüli zegzugos térség, amely csak a 20. század elején esett át gyökeres változásokon.

A Kecskeméti kapu felől érkező és az egész várost észak-déli irányban keresztülmetsző főutca, a Herrengasse (Úri utca – ma: Bécsi utca, Petőfi Sándor utca, Károlyi utca, Kecskeméti utca) és a Hatvani kapu irányából a Duna felé tartó Hatvanergasse (Hatvani utca – ma: Kossuth Lajos utca, Szabadsajtó út) metszéspontjában ekkor már kezdett formálódni egy háromszög alakú terecske, amelynek legfőbb eleme maga a Ferences templom. Az akkori Barátok terének középpontjában a városlakók kis faszerkezetű kútból juthattak ivóvízhez. A tértől keletre és délre már formálódott a Belváros utcarendszere és házsorai – a templom mögött ekkor még méretes botanikus kertet találunk – a Duna irányában azonban szűk utcácskák és egyszerűbb házak alkották a tömörebb óvárost. A városfejlődés lendületét a városfalak bontása gyorsította fel a 18-19. század fordulóján. Ekkor, központilag elrendelt városfelmérések után került sor a városrendezési alapelvek lefektetésére, amelyet már kifejezetten a területre specializálódott mérnökökre bíztak. Igaz, a feladatot folyamatosan nehezítette a városban rendszeresen pusztító árvíz. Az óváros rendezésének legfontosabb feladatai közé tartozott utcák és terek szabályozása, új közterek létesítése, a csatornázás kiépítése és természetesen a Duna partvonalának szabályozása a korábbi védvonal helyén. Egyúttal cél volt a belső városrészbe nem illő intézmények – mint például a hajóhivatal, vágóhidak és a botanikus kert – külső városrészekbe való áttelepítése is. A belső városrész a 18. század folyamán teljesen beépült, minden üres telket kiosztottak, legutolsóként az Újvilág (ma Semmelweis) utcát nyitották meg. A térképeken már a 18. század végétől fel-felbukkan a Franziskanerplatz illetve az Universitätplatz (Egyetem tér), majd 1872-től a Barátok tere elnevezést váltja fel hivatalosan is a Ferenciek tere.

Az idővel egyértelműen észak–déli irányt felvett, nem túl méretes tér már a 19. század végén jelentős volt: itt találkozott a már említett észak–déli tengely a keleti irányban, Kerepesen át Hatvan és azon keresztül az ország északkeleti része felé tartó fontos országúttal, amely a téren ágazott el a Dunához vezető Kígyó és Sebestyén utcára. A sűrű szövetet ekkor még számos kisebb térség tagolta: Sebestyén tér, Rózsa tér, Hal tér, Városháza tér a korabeli Városházával, valamint a Belvárosi Plébánia Templom előterében a Plébánia – későbbi Eskü térrel. A 20. század elején, az Erzsébet híd építésekor végrehajtott jelentős városrészrendezéssel ezek a terek lényegében két nagyobb térséggé olvadtak össze, a mai Ferenciek terére és a Március 15. térre. Az építésekor a környezetéből még látványosan kiemelkedő Ferences templomot ekkorra már körbe ölelte az Egyetemi Könyvtár épülettömbje, környezetében pedig egyre méretesebb bérházak épültek.

A Lánchíd és a Margit híd megépültével, már az 1880-as években felmerült egy új belvárosi dunai átkelő létesítésének szükségessége az akkori Eskü térnél. 1885-ben törvénycikk mondta ki, hogy ha megfelelő mennyiségű jövedelem folyik be a már meglévő hidakon szedett vámból, akkor azt egy újabb átkelő létesítésére kell fordítani. Öt évvel később a főváros már két új híd megépítését szorgalmazta, a létesítendő Eskü téri mellett immár a Vámház térnél is, ezek tervezésére és a környék rendezésére pedig tervezet is készítettet. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa végül a Vámház térnél megépülő hidat részesítette előnyben azzal, hogy elkészültével az Eskü téri elképzelés lényegében feleslegessé válna. A kormányzat a fővárossal karöltve azonban indokoltnak látta az újabb két híd létesítését, mivel az iparosodó város teherforgalmának ellátására a Lánchíd alkalmatlan volt, a Margit híd önmagában pedig nem bizonyult elégségesnek. Ezért az 1893. évi törvénycikk már a két híd létrehozásról rendelkezett, de az Eskü téri híd vonalának kialakítása problematikusnak bizonyult. A városrendezési elképzelés szerint a keletről érkező országút, amely a Ferenciek terénél kisebb utcákra válik szét a Duna felé, egy új nyomvonalon folytatódna, amihez jelentős bontásokat kellene véghez vinni. A létesítendő útvonal tengelyében azonban ott áll a nagy múltra visszatekintő Pesti Plébániatemplom. Épp ezért a tervezést hosszas vita előzte meg, hogy a megóvandó templomot északról vagy délről kerülje el a híd, amelynek a budai oldalon ideális érkezési pontját a tabáni völgy jelentette. Azt, hogy a híd ferdén metszené át a Dunát esztétikai okokból elképzelhetetlennek tartották, de arra már valóban született elképzelést, hogy a templomot kétfelé osztott útvonallal kerülték volna meg, amit városkép és forgalmi elképzelések miatt vetettek el. A végleges nyomvonal kialakításához azonban jelentős átalakításokra volt szükség mindkét oldalon: Budán a Gellért-hegy szikláit kellett egy szakaszon lerobbantani – ezzel alakult ki a Gellért szobor és a vízesés is –, Pesten pedig a régi központ házait elbontani.

A virágzó gazdaság lehetővé tette, hogy ne csak a szükséges minimális szinten avatkozzanak be a sűrű városszövetbe, hanem egy új, reprezentatív épületekkel keretezett városkaput is kialakítsanak. A Kossuth Lajos utcát kétszeresére kiszélesítették és folytatásaként új tengelyt vágtak a Dunáig, a Belvárosi templomot végül délről megkerülve. A legnagyobb bontási munka a Ferencesek temploma és a Dunapart közötti, nagyjából háromszög alakú területen történt. Eltűntek a régi Városház tér, Sebestyén tér, Rózsa tér, Hal tér és a tereket zegzugosan összekötő utcácskák házai, de a régi Városháza, a piarista rendház és a Curia is. Mire az Eskütéri hidat – amely megépülte után bő két évtizedig a világ legnagyobb fesztávú lánchidja volt – 1903-ban átadták, a pesti hídfő környezete jelentősen átalakult.

A Ferenciek terén megépült a Kéler Napóleon műépítész tervezte „Ferencesek Bazára" elnevezésű bérház, amelynek földszintjén működik a ma már a szintén történelmi jelentőségűvé vált Kárpátia Étterem. Beépült a templom mögötti botanikus kert is. 1899-ben lebontották és Kőbányára száműzték a tér közepét díszítő Nereidák kútját. A 18. században felhúzott, korábbi faszerkezetű kút az 1820-a években már szemet szúrt a városvezetőknek, akik szerint, noha jól ellátta funkcióját, de mégis elcsúfította a fejlődő várost, ezért 1828-ban pályázatot írtak ki egy pompás kőkút létesítésére. Az elfogadott terveket költséghatékonysági megfontolásokból többször módosították, a kutat végül Uhrl József faraghatta ki. Az 1835-ban leleplezett kút volt az első a városban, amelyet faragott szoboralakok díszítettek: „a talapzaton két ellentétes irányba néző és lépő, illetve térdelő nőalak látható, korsóval a kezében, a Nereidák. Ők, a mitológia szerint a tenger hullámait jelképezik, és Nereus tengeri isten lányai." A kút a tér átalakulásával forgalmi akadályt képezett, ezért 1899-ben eltávolították, majd 1945-ben jelentősen megsérült. A térre csak a metróépítés kapcsán került vissza, miután az elpusztult szoboralakokat a korabeli fényképek és rajzok alapján György Dezső szobrászművész rekonstruálta.

A Ferenciek teréhez az Eskütéri híd építésével járó városrendezés kapcsán egy új térség, a Kígyó és Duna utcák által közrefogott Kígyó tér csatlakozott, amelynek tengelyéből indult az Eskü út (ma: Szabadsajtó út) a híd felé. Az új teret pár év alatt pompás bérpalotákkal építették körbe. 1902-re épült meg a híd szimbolikus kapujaként is szolgáló, ugyanakkor a Kossuth Lajos utcát is méltón lezáró két ikerpalota, a Klotild paloták (a délit a népnyelv előszeretettel hívja Matildnak), tervezői a szecessziót jól ismerő Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek voltak. Az északi oldalon 1912-ben készült el a Schmahl Henrik tervezte Párizsi (avagy Párisi) udvar, a város első üzletháza, a Brudern-ház helyén. Az elbontott városháza helyén Hültl Dezső tervei nyomán született meg a piarista rendház, a Kígyó utca mai torkolatánál állt az Alpár Ignác tervezte aranyozott díszítésű, ugyancsak szecessziós épület. A Párizsi udvarral szemben szintén markáns épület, a Korb Flóris, Giergl Kálmán tervezte korábbi Királyi bérház mívesen kiképzett átriumos belső udvarokkal, pompás lépcsőházakkal. A Kígyó tér 1922-ben Apponyi Albert nevét vette fel.

Az idővel Erzsébet királynéról elnevezett hídon 1914-ben jelent meg a villamosközlekedés, amelynek vágányai Pestre átérve a Kígyó téren keresztül a Kossuth Lajos utca, illetve dél felé ágazva a Duna-part, valamint az Üllői út, Baross utca irányába vezettek tovább. Az Erzsébet hidat 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották, helyreállítása pedig két évtizedig elhúzódott. Ezalatt a jelentős kelet–nyugati közlekedési tengely megszakadt, pesti végpontja a Szabadsajtó út és az addigra Apponyiról Felszabadulásra átnevezett, voltaképpen zsákutcává átalakult térre tevődött át. Itt fordultak az autóbuszok, valamint a környező utcákat bevonva váltottak útirányt a villamosok.

 A hosszúra nyúlt ideiglenes állapotnak a Sávoly Pál tervezte új Erzsébet híd 1965-ös átadása vetett véget, ekkor ismét megteremtődött a közvetlen kapcsolat Budával. Az akkori közlekedéspolitika azonban az időközben látványosan felpörgött motorizációt támogatva az új híd kapcsán jelentős, az autózást elősegítendő változásokat hajtott végre a pesti oldalon. A tengelyen megjelenő nagyobb autóforgalom kanalizálására a Kossuth Lajos utca útfelületének szélesítésébe kezdtek, ahol lehetett a házak földszintjén kialakított árkádsorokba terelve a gyalogosokat. A pesti hídfőnél a felhajtó alatt autóparkoló létesült, majd a távolabb létrejött új műtárgyak – a Rákóczi úti gyalogos aluljárók, a BAH-csomóponti felüljáró – is mind a forgalom minél hatékonyabb áramlását szolgálta. A 2-es metró átadását követően 1972-ben megszűnt a villamosforgalom az Erzsébet hídon, a teljes Kossuth Lajos utcában és a Rákóczi úton.

Néhány évvel később, az 1976-ban átadott 3-as metró kapcsán pedig ismét jelentős közlekedési változások mentek végbe a téren. Négy hónappal a Felszabadulás téri metróállomás átadása előtt már elkészült a főváros akkori legmodernebbnek számító, az Egyetem utca felől érkező forgalmat a Petőfi Sándor utca felé, valamint Y alakban elágazva a hídra is átvezető közúti alagútja. A gyalogosok két helyen is aluljáróban szelhették át a teret, a templom előtti metrólejárónál és a Veres Pálné és Kígyó utcákat összekötőben. Ugyanakkor a gyalogosok számára megmaradt felszíni térség díszburkolatot kapott, valamint ekkor indult el az első sétálóutcák kialakítása is először a Kígyó utca, Váci utca irányában. „Szintén a téren jelentek meg először — kék alapon fehér betűkkel — a régen várt budapesti útbaigazító jelzőtáblarendszer első darabjai. A tér szemléltetően kifejezi az alapgondolatot: színes sétálóutcák, virágok, szobrok, kisebb-nagyobb terek lazán összefüggő láncolata, különszintű, biztonságos, nagy kapacitású közúti és gyalogosforgalom. A mélyben pedig tömegeket szállító metró." – írta az átalakuló térről a Népszava.

A „Felszab tér" valóban fontos átszálló kapcsolat és találkozóhely lett, a Belváros tényleges kapuja, legfontosabb budai kapcsolata. Ugyanakkor az autóforgalom szempontjából máig neuralgikus pont, hiszen ezen keresztül áramlik naponta többezer jármű Buda – és ezáltal a nyugati országrész – és Pest között, ellehetetlenítve a Kossuth Lajos utcát és a Rákóczi utat. A Budapest Szíve Program keretében 2014-ben megvalósult átépítés során a Ferenciek tere próbált ezen a nehezen kimozdítható status quo-n változtatni. A Koszorú Lajos vezette tervezőcsapat egy akkor sokat vitatott lépésként megszüntette a hírhedt Y aluljárót, ezáltal, valamint a korábban ráhordó Kecskeméti és Egyetem utcák átformálásával lényegében megszüntette az Üllői út felől a Belvárosba irányuló forgalmat, azaz sikeresen elvágta az észak–déli autós forgalmi tengelyt. Maga a Ferenciek tere ezáltal lényegesen fellélegzett, a térre teraszok települtek ki, de az Erzsébet hídról keletre tartó masszív közlekedés folyosó azonban változatlanul megmaradt. A változások kapcsán – és a most befejeződött állomásfelújítás után elbontandó konténerek után – ha nem is alakult ki egy klasszikus városi agora, mégis a főváros egyig legfontosabb urbánus térsége marad a Ferenciek tere.

Bán Dávid

Források:
Antalné Czétényi Piroska: A Nereidák kútja Pesten (Műemlékvédelem, 1977. 21. évfolyam/ 1. szám)
Holló Szilvia Andrea: Budapest régi térképeken 1686-1896. Officina Nova, Budapest, 1994
Népszava, 1976. december 22. (104. évfolyam / 312. szám)
Dr. Radnai Lóránt: A megújult Felszabadulás tér - Budapest, 1977. 15. évfolyam/1. szám
Tóth Endréné szerk.: Budapest enciklopédia, Corvina kiadó, Budapest, 1970
https://pestiferences.ferences.eu/templomunk/templomunk-tortenete/

Szerk.: Winkler Márk

Az írás megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.