A gondolat minősége
Görbült tér, ácsoló elsőévesek, londoni minimalisták.
III. Tavaszi Építészeti Fesztivál, azon belül a Magyar Építészek III. Világtalálkozója ("olimpia-hagyomány-válság-kiút") és a Nemzetközi Építészkongresszus ("nagy építészet kontra jó építészet") - ez egy kétnapos program, igazán nem lehet azzal vádolni a szervezőket, hogy névadás szintjén félvállról vették volna a megalománia kísértését. Talán pont ez a konferenciaszervezésben rejlő titkos ösztönzőerő, a korlátlanul burjánzó téma- és elnevezésorgia lehetősége.
A helyszín ehhez képest szolidan szürrális, külvárosi konferenciaközpont/tornaterem helyett az Olasz Kultúrintézet nagyterme. Pénteken a megnyitóbeszédek alatt világhírű magyar sportolók, művészek és tudósok arcképei váltakoznak a vetítővásznon, Puskás, Semmelweis, Bartók, Eötvös Loránd, Jedlik, a Bolyaiak, Munkácsy stb, a szokásos garnitúra. A napot Bartók művei (44 duó két hegedűre) vezetik be.
Dr. Károlyházy Frigyes fizikus, az MTA doktora krétával és szivaccsal, iskolai zöld táblánál állva ad elő. A világtalálkozó témája ugyebár olimpia-hagyomány-válság-kiút, és Károlyházy a Trianon-válságtól indul el, amikor is gyerekként képzeletben Botond és Lehel alakjához menekültek a kétségbeesés elől. Azt mondja, szeretne e két név helyett másik kettőt mutatni, akik valóságosabbak, kevésbé mitikusak az előbbieknél, és akiknek a példájából felnőttként is lehet erőt meríteni.
Kamarai kreditpontokban kifejezhetetlen szabatossággal és erővel, lebincselően magyaráz (természetesen papír nélkül). Az európai filozófia és természettudomány válságokkal és útkereséssel teli két és fél évezredén száguldunk végig Thalésztől Newtonon keresztül egészen a két keresett névig, Bolyai Jánosig és Eötvös Lorándig. Akik a maguk területén a lehetetlent kísérelték meg - sikerrel. Károlyházy szerint az ő gondolataikat, eredményeiket eredetiségük és színvonaluk vitathatatlanul abszolút, nemzetközi rangra emeli, ezért el nem avuló példaértékkel bírnak.
Munkásságuknak ő maga annyiban tulajdonított építészeti relevanciát, hogy eredményeik a térrel kapcsolatosak. Előadásának volt ugyanakkor egy fontosabb üzenete is: tulajdonképpen arról beszélt áttételesen, hogy a gondolat minősége hogyan győzi le a provincialitást és a nyelvi-kulturális elszigeteltséget. Ez pedig az egyik legalapvetőbb lecke a kortárs magyar építészet számára.
Az ősz tudósok őszinte rajongása a tárgyilagos gondolkodás iránt érthető és átérezhető. Finoman árnyalja a képet, hogy a tudomány egyik állócsillaga, Sir Isaac Newton egyben erősen vallásos, misztikus gondolkodó és gyakorló alkimista volt, talán rózsakeresztes és szabadkőműves is.
Ezt a vonalat folytatta másnap Nagy Tamás, aki az építészhallgatók beavatásáról szóló előadással érkezett, de a szabadkőműves szimbolikával illusztrált beszéde érdemi mondanivaló nélkül sorolta el a beavatás, mint közösségi mechanizmus néhány közhelyszerű ismérvét, egészen odáig, hogy az építész(hallgató) számára az első épület megvalósulása az egyik legjelentősebb beavatási lépcsőfok.
A MoMÉ-n ezt már az elsőévesek is átélhetik, amikor közösen megépítenek egy belső pályázat útján kiválasztott építményt valahol vidéken. A helyszínválasztásnál döntő szempont, hogy ember és környezet romlatlan egységét hordozza.
Két videót láthattunk erről, az egyik egy harangtorony megépítését mutatta meg a Gyimesben, a másik egy hidat az Őrségben. A gyakorlat pedagógiai és didaktikai haszna több, mint nyilvánvaló (igaz, ehhez olyan évfolyamok kellenek, amik elférnek egy mikrobuszban).
De mi van a csángókkal, mint többszörösen, nyelvükben, kultúrájukban, életformájukban veszélyeztetett népcsoporttal? Nekik vajon tényleg arra van szükségük, hogy viháncoló budapesti egyetemisták építsenek a falujukban a parasztinál egy fokkal, egy árnyalatnyival esztétizálóbb (és ezért irrelevánsabb, hamisabb, tehát pont azt a bizonyos egységet bomlasztó) harangtornyot? Itt is a design, a formálás képviselné a progresszivitást, vagyis a konstruktív választ az alapvető kérdésekre? Egyáltalán esztétikai jellegűek azok a kérdések (ld. icon vs. infrastructure)?
Nyilván nem. A Gyimes tipikus esete egy olyan helyzetnek, ahol sokkal inkább a táj és kultúra számára kell komplex, előremutató, fenntartható, elsősorban gazdálkodási stratégiákat és megoldásokat találni (amibe egyébként építészeti, technikai megoldások is beletartoznak), amik révén bizonyos alapvető értékek megőrzése mellett sikeres tud lenni, valamennyire kontrollálva az elkerülhetetlen változásokat.
A valódi pedagógiai tét pedig először is a jószándék alatt lappangó gyarmatosítói reflexek levetkőzése lenne - beavató jellegű aktus lenne ez is.
Idevág, amit nem sokkal később Tony Fretton mondott előadásában. Nézete szerint erősen kell kapcsolódni a környezethez, mert ettől lesz releváns a projekt, ezáltal tud az építés kontinuitást teremteni. A megfoghatatlanul finom chelsea-i vörös ház tervezője az építészeti motívumok fejlődését illetően is a kontinuitás híve: azt állítja, hogy a haladás nevében sem szabad elvetni semmit, ami működik és kulturális jelentést hordoz.
Török Tamás
