A csomafalvi Csalóka óvoda felújítása az 1907-ben épült egykori községháza átalakítása-bővítése. A projekt célja az volt, hogy megőrizze a helyi építészeti örökség elemeit, miközben egy korszerű, fenntartható intézményt hoz létre. A helyi famegmunkáló hagyományokat az anyagválasztás és építészeti megoldások is tükrözik.
A fa megmunkálásának és faházépítésének élő hagyománya Csomafalván mélyen gyökerezik – a helyieket „bognyesőknek" gúnyolják a környező falvak lakói. A Csalóka óvoda, melynek neve tájszólásban „fenyőtobozt" jelent, az 1907-ben épült, egykori csomafalvi községháza falai között működött.
Egy félbeszakadt, balul sikerült felújítási kísérlet következtében azonban az épület kritikus állapotba került: egyik fala megroggyant és kidőlt, a tető nélkül maradt külső falakról a vakolat lehullt, így a vakolatdíszek is pusztulásnak indultak. Ritka és fájdalmas helyzet ez, hiszen a településkép és az építészeti örökség szempontjából is értékes épület eredeti anyagának nagy része – beleértve a markáns fedélszéket is – elveszett.
Ebben a szakaszban bíztak meg az épület újratervezésével. Első lépésként egy kőből és csalókából összerakott makettet készítettünk. A régi épületrész a kő: szilárd és súlyos, mint maga a községháza, amely minden vonásával a múlt emlékét hordozza, a közösség szilárd alapját képezi. Mellette az új bővítés, könnyed és légies, mint néhány toboz a fáról, egy belső udvart határol, amely biztonságos helyet nyújt az óvodai tevékenységekhez. A kő az alapok biztonságát sugallja, míg a fa, a toboz, a jövő ígéretét rejti magában, finom egyensúlyt teremtve múlt és jelen között, szervesen kapcsolódva a hely szelleméhez – és a „bognyesés" hagyományához.
Nem volt könnyű feladat megőrizni mindazt, amit lehetett a romos épületből – az utcai homlokzaton kívül két eredeti ajtót és ablakot sikerült megmenteni, restaurálni.
Az új kiegészítéseket, ahol lehetett, faborítással valósítottuk meg, mely a fenyőtoboz felületi textúrájának újraértelmezésével készült: az óvodai termek mennyezete, illetve az új részek kiszellőztetett hidegburkolata. Ez utóbbi áttételesen emeli ki a régi, eredeti épületet.
A községháza emlékét őrizve, annak súlyos falai között található a közösségi élet színtere: a díszterem, ahol összejövetelek zajlanak, az ebédlő, ahol a közös étkezések melege árad, és a sókamra, amely gyógyító levegővel tölti meg a teret. Az új, könnyedebb épületrész az óvodai és napközis csoportoknak ad otthont, míg a külső udvar változatos funkcióival szolgálja a gyerekek fejlődését: egyaránt itt kapott helyet játszótér, gyógynövényes kert, gyep és grund.
Az épület külső kialakítása minden elemében a környezettudatosságot képviseli. Az udvar vízszikkasztóként is funkcionál, és az épület energetikailag is a jövőt képviseli, részben önellátó a tetőre szerelt napelemek révén. Az óvodaudvar és a kazánház körüli gazdasági udvar közötti kerítés, akárcsak az épület külső faburkolata, helyi faanyagból készült, ezzel is tisztelegve a helyi hagyományok előtt.
Ez az óvoda nemcsak a helyi hagyományok élő őrzője, hanem a jövő nemzedékét is arra neveli, hogy harmóniában éljenek a természettel, tiszteljék a múlt örökségét, és ápolják az erdőhöz kötődő hagyományokat.