A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum restaurálása
Gyergyószentmiklós első kétszintes háza számos használatnak szolgált otthonaként az elmúlt 250 évben, a hatvanas évektől kezdve pedig múzeumként találta meg funkcióját. Az épülethez fűződő gazdag történelmi eseményeket és a kortárs restaurálás céljait a beavatkozásért felelős Larix Stúdió építésze, Köllő Miklós meséli el.
A múzeum épülete az 1780-as évek végén épült reprezentatív barokk stílusban, és talán épp ennek a reprezentativitásnak köszönhető, hogy az évszázadok során megmaradt. Az 1770-1780 között felhúzott épület az első kétszintes ház Gyergyószentmiklóson. Az első tulajdonos, aki az óváros szélén, az akkori kis piac közvetlen közelében álló kőépület építését kezdeményezte, Vertán István / Stephanus Vertan örmény származású kereskedő volt, de az építkezést nem sikerült befejeznie, mert csődbe ment, és a befejezetlen épületet eladta egy másik örmény kereskedőnek, Kövér Kajetánnak / Caietanus Kövérnek. Az épület tetején lévő eredeti szélkakason a C.K. 1787 rövidítés olvasható, feloldása: Caietanus Kövér 1787. Az épület 1820-ig a Kövér kereskedőcsalád lakhelyéül és telephelyéül szolgált. Így a földszint raktárként és cserzőműhelyként funkcionált, az emelet pedig a tulajdonképpeni lakás volt. Ismerve a gyergyószentmiklósi városi szabályzatot 1729-ből, mely összhangban a gyergyószéki előírásokkal úgy rendelkezik, hogy a szűcsműhelyek a városon kívül legyenek, láthatjuk, hogy a szabályzatot "a végletekig" betartották – vagy jó kapcsolatai voltak Kövér úrnak. 1820-ban a kereskedő özvegye eladta az ingatlant az osztrák államnak, és az épületet kaszárnyává alakították át. Az udvaron fából készült barakokat emeltek a környékbeli katonák gyakorlatok idején történő állomásoztatására. 1848-ban a forradalmárok itt tartóztatták le az osztrák tiszteket. Az 1848-49-es forradalom után, 1850-60 között itt működött a császári osztrák közigazgatás székhelye. A kiegyezéskor, 1867-ben az épületbe költözött az Osztrák-Magyar Monarchia állami erdészeti hivatala. Néhány év múlva a magyar királyi kaszárnya és a kincstár költözött ide. 1918-tól kezdve az épületet a Román Királyság kincstára használta. 1940-1944 között a létesítmény a Magyar Államkincstár tulajdonába került, amely itt is működött. 1944-ben az épület a magyar hadsereg utánpótlási pontjaként szolgált, majd 1949-ben tűzoltóállomássá alakították át. 1961-től az épület múzeumként működik.
Ezek a funkcióváltások ugyanakkor szerkezeti, építészeti beavatkozásokat is jelentettek, így például: egy boltozat csonkolását és részleges lebontását, ajtónyitásokat, a földszinti és az első emeleti loggiák bezárását, az ablaknyílások növelését és az emeleti ablakok cseréjét a XIX. század elején. E beavatkozások némelyike a levéltári kutatás során előkerült korabeli fényképeken is lekövethető.
Az előzetes régészeti feltárás nem hozott újabb információkat, illetve az építési munkálatok során a helyszínt a múzeum régészei szorosan figyelemmel kísérték, jelentős régészeti eredmény nélkül.
A falkutatás szerint az építkezés egy ütemben történt, a falazat az L alakú alaprajz belső sarkában folyamatos. A párkány eltérő magassága felvetette a két különböző fázisban történt építés kérdését, de a falkutatás ezt kizárta. Az utcára néző homlokzatok abban különböznek a belső udvarra nézőktől, hogy a homlokzati pilaszterek esetében az oszlopfők díszítése sokkal gazdagabb. Meg kell azonban jegyezni, hogy a rajtuk lévő virágmotívumok azonosak, akár az utcára, akár az udvarra néznek.
A beavatkozás során arra törekedtünk, hogy az épület a lehető legtöbbet visszanyerjen az eredeti állapotából, illetve az időközben hozzáadott értékekből, valamint a múzeumi funkció által előírt kortárs követelményeket is teljesítse. Így az első emeleti ablakokat megőriztük és felújítottuk – (úgy a XIX. századiakat, mint a szintén itt található, Gyergyószentmiklós legrégebbi, eredeti, XVIII. sz. végéről származó ablakát). A későbbi, betonból készült beavatkozásokat eltávolítottuk, a sérült boltozatot helyreállítottuk, a földszinti loggia utólagosan felfalazott mellvédjeit eltávolítottuk. A rossz állapotú, korabeli díszes bádogosmunkák múzeumi tárggyá váltak, pontos másolataik kerültek vissza az épületre. A helyreállítás során bemutattuk a falak vegyes falazatát és az egykori kapualj eredeti járószintjét. A kortárs beavatkozások jól kivehetőek, kontrasztként húzzák alá az épület történeti értékeit.
Köllő Miklós
Szerk.: Borenich Levente
