A hetven éves építész

A Média Építészeti Díjának idei záróeseményén az építészdinasztiákat is ünnepeltük. Építész fiúk köszöntötték kerek évfordulót ünneplő édesapjukat. Következzen ifj. Benczúr László laudációja.

Nagyon meglepő számomra is, hogy apám, akit amióta az eszemet tudom, korai őszülése ellenére, nagyon fiatalos, vitális emberként ismer mindenki, hetven éves lett. Mégsem egy öreg ember szemébe nézek. Azon kívül, hogy ma is igen aktív társadalmi életet él, prosperáló építészirodát vezet, síelni és szörfözni is eljár. Bár ez az egész gondolatmenet tőről metszett sztereotípia, nyilván mindenki hasonlóan gondol az apjára.

Úgyhogy inkább megpróbálkozom sztereotípia mentes gondolatokat megfogalmazni. Nem gondolom, hogy a munkáit kellene méltatnom, bemutatnom, mert egyrészt jól ismertek, másrészt nagyon hosszú és unalmas volnék.

Harmadrészt születésnapjára készítettünk egy albumot, amelyben kilenc munkáját úgy válogattuk össze, hogy kellőképpen reprezentálja a nem csak sokszínűségében, hanem időben is kiterjedt életművét. Az egyes munkák bemutatására kilenc, vele jelenleg is aktív munka vagy baráti kapcsolatban álló építészt kértünk fel. A személyes ihletettségű írások túlmutatnak a nyers építészeti bemutatáson, izgalmasan olvasmányos, sok személyes élménnyel fűszerezett rövid esszék. A könyv megvásárolható a FUGÁ-ban. Amiről beszélni akarok, inkább édesapámnak, NEKED tett vallomás, amit régóta tartogatok magamban. Itt az idő, hogy elmondjam.

-Érdekes lehet az építész dinasztia kérdése. Miért lettem én, a fiú építész?
-Érdekes lehet az, hogyan gondolok a te építészetedre.
-Érdekes lehet az, mit gondolsz te az enyémről, de ezt most biztos nem fogjuk megtudni, mert nem te beszélsz, sajnos.
Pedig számtalanszor megfordult a fejemben, mi a véleményed ezekről a kis léptékű, peremvárosi házacskákról -amelyek nekem oly fontosak-, a hatalmas épületek mellett, amiket te tervezhettél.
-Érdekes lehet az -az előbbihez kapcsolódva-, milyen gyerek és felnőttkora van egy ilyen volumenű apával rendelkező embernek. Azaz nekem. Elmondom. Nem nőttem fel. Megadtad nekem ezt a lehetőséget. Borzasztóan élvezem. Tudok játszani, amíg te az élet súlyát cipeled. Az, hogy te hogyan tudsz játékos lenni, honnan meríted, merítetted az energiát hozzá, csak találgatni tudom. Lehet, hogy te is ilyen viszonyban voltál édesapáddal, a Benczúr László nevet maga is apjától öröklő evangélikus lelkész nagyapámmal. Tehát én már a negyedik vagyok a Benczúr László nevet viselők sorában. Janáky István idősebb Janáky Istvánnak címezte könyvét, mert a mi generációnknak már ő volt a nagybetűs Janáky. Hetvenedik születésnapodra képzőművész húgommal szerkesztettünk egy könyvet. A címe: Benczúr László építészete. Ha most nem mondtam volna sem gondolná senki, hogy a könyv rólam szól, bár igyekeztem szakállat növeszteni ez alkalomra.

Visszakanyarodva az első feltett kérdéshez, nagyon irigylem azokat akik függetlenül apáik foglalkozásától lesznek építésszé. Azt hívhatjuk igazi választásnak. A fiú megfelelési kényszerből lép apja nyomdokaiba. Az pusztán a véletlen műve, hogy jól érzem magam ebben a bőrben. Biztosan tudom, hogy érezhetném magam nagyon vacakul is. Rosszul fogalmazok. Nem a véletlennek köszönhető az, hogy kezdettől fogva máig bejön nekem a házakkal való legózgatás, hanem neked –édesapámnak-, mert ugyan sanyarú gyermekkorom volt, mint mindenkinek aki egy valamirevaló családban nő fel, de a pályaválasztástól fogva elképesztő támogatottságot és elfogadást éreztem a hátam mögött. Pedig mindent megpróbáltam megtenni ellene. Diplomázásom után –ami a rendszerváltás környékén volt és egybeesett a nagy tervezővállalatok, így az Alma-Materednek számító iparterves Molnár műterem széthullásával- megalapított önálló tervezőirodád munkájába próbáltál bevonzani, amit a tékozló fiú visszautasított. Minekutána barátokkal alapítottam önálló műtermet, -az egyértelmű visszautasítottság ellenére- kisebb munkákkal, közös pályázatok lehetőségével, sőt roppant izgalmas meghívásos pályázatok átpasszolásával is támogattál. Sosem éreztem a féltékenység szikráját sem rajtad, pedig látom, ilyen is sokszor fordul elő, még teljesen más vizeken evező apa és fiú között is.

Ha őszinte akarok lenni – rátérve a második kérdésre-, bennem fel- felbukkant az irigység nem csak veled, de az egész generációddal szemben. Őrületes lehetőség, lehetőségek voltak a kezetekben, és rengetegen pazarlóan bántak ezzel. Nagyon tisztelem benned Apó- mert temérdek unokád nyomán így hív a család-, hogy akkor is a legnagyobb energiádat fordítottad minden munkára, amikor minden következmény nélkül lehetett volna lazulni.

Hogy, hogyan gondolok azokra a házaidra, - melyek teszem azt a posztmodern korban születtek-, amelyeknek a formavilága a legkevésbé kedves számomra? Nagyon tisztességesnek, következetesnek, és adekvátnak tartom őket. Egy adott korszak kultúrájának legfontosabb mérföldköveiként tartom őket számon.
Valami furcsa szemérmesség miatt erről nem beszélünk mi sem, és ahogy látom ez máshol is tabu téma, de nagyon kíváncsi lennék, hogy a generációtok hogy éli meg a ti életetekben rengetegszer változó építészeti áramlatokat, melyek így kívülről nézve sokkal inhomogénebb képet mutatnak, mint azt az én szakmai múltamban az elmúlt húsz évben érzem.

Azok a munkáid, melyek azóta születtek, mióta én is pályára álltam, egy –két kivételtől eltekintve viszont egyértelműen homogén képet adnak.
Azt hiszem, erről is beszélnem kell: az érthetetlen kivételekről. Mert vannak ilyenek. Tudom, hogy ezek is nagyon tisztességesen végigtervezett házak, mégsem illenek a képbe. Vettem a bátorságot, hogy ezt végre meg merjem mondani. De!

Kizárólag tiszteletet ébreszt mégis, hogy az aktuális trendből kiszakadva el-eljátszol egy teljesen más gondolati síkkal, hogy le mered tojni, hogy ki, mit fog szólni hozzá, mert fontosabb a kísérletezés. Hogy rég zászlómra tűztem, a „forma”, és a „stílus” szavak huszadrangú fontossággal bírnak az építészetben, csak a könyved megírása kapcsán esett le, hogy neked köszönhetem. Pedig soha nem beszéltél róla. Tudom, miért. Mert még nálam is ösztönösebben alkotsz, pedig szeretnél magad és a világ előtt úgy feltűnni, aki nagyon megfontolt és tudatos. Mindenesetre ez is jól megy, bekajálta mindenki.

Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen apám van! Őszintén gratulálok fantasztikus életművedhez!

ifj. Benczúr László 
pro Architectura díjas,
Molnár Péter díjas építész

Budapest, 2013. 11. 07.