A jó párbeszéd és véleménycsere sokat segíthet

Interjú Dr. Golub Ivánnal, az Uzsoki Kórház főigazgatójával, a Magyar Kórházszövetség elnökével

Építészfórum: Dr. Golub Iván főigazgató, aki egy személyben a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Uzsoki Kórház régi épületében fogadott. Odaérkezve örömmel láthattam, hogy a kórház rekonstrukciójának első ütemeként elkészült a gondosan megtervezett új épület. Kevésbé örömteli viszont, hogy azóta volt ugyan pályázat, mégis egyelőre döcögve halad a rekonstrukció folytatása. Sajnos ez jellemző a kórház-hálózat egészére, a feszültségekkel teli napi működés mellett a felújítások, átalakítások körül sok a probléma - ez derült ki az Állami Számvevőszék hosszan idézett jelentéséből is.

 

Dr. Golub Iván: Köztudott, hogy a kórházszférában szükségesnél ritkábbak az új beruházások, és mindez sajnos összefügg az ágazat egészére jellemző forráshiánnyal és finanszírozási válsággal. És összefügg még a több évtizedes torz, korszerűtlen struktúrából adódó gondokkal is, ezt sem mint kórházszövetségi elnök, sem mint igazgató nem vitatom. Hagyományosan egészségtelen egészségügyi ágazati szerkezettel élünk együtt, ami kórház-centrikus, s ami biztos, hogy túlkapacitásoktól, párhuzamosságoktól és feleslegességektől szenved. Az is egyértelmű, hogy számos okból a szerkezetátalakítás rendkívül lassú ütemben zajlik. A fejlesztéseknél - a politikai kurzusoktól függően vagy függetlenül - nem kizárólag szakmai, egészségpolitikai vagy ágazati relevanciák, szükségességek érvényesülnek, hanem egyéb szempontok. De ez igaz a társadalom más szféráira is.

ÉF: Hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni?

G.I.: Fontos lenne az ágazat szereplőinek jelentősebb bevonása például az építési-felújítási folyamatokba. E szereplők egészségesebb nyomulása, vagy szükségszerű véleményformálási készsége példaértékű lehet, és jó irányba viheti a dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek túlzott ambíciók az egészségügyben. Vannak, ezeket szakmai szempontból célszerű csorbítani, mert leginkább egyensúlyra kell törekedni. De a jó párbeszéd és véleménycsere sokat segíthet. Ez minden egyes egyedi létesítmény megalkotásánál hasonló szükségesség, így volt ez a mi kórházunknál is. Egy száz éves, korszerűtlen épület komplett, hosszú távú rekonstrukciós fejlesztési tervéből az első ütem valósult meg, nagyon látványos és nagyon imponálóan szép kivitelben, mely ugyanakkor magán viseli a hazai beruházás-politika és különösen az egészségügyi beruházási gyakorlat számos hiányosságát és gondját.

ÉF: Mi ennek a problémahalmaznak a magyarázata?

G.I.: Az alapkonfliktus, ami nagyon sok magyar egészségügyi intézmény építésénél, felújításánál tapasztalható, hogy soha nincs a létesítmény egészére elégséges beruházási forrás. Soha nincs egy ütemben, vagy szorosan összefüggő ütemekben megvalósuló, teljeskörű beruházás. Ez hátrányos a tulajdonosnak, a működtetőnek, a tervezésben-kivitelezésben résztvevő partnereknek. Tehát szétdaraboltság van, ami döntően a forráshiányból, másrészt a rossz menedzselésből is következik. Az egészségügyet vagy az építészszakmát meghaladó általános társadalmi jelenség, hogy egy létesítmény megszületésének különböző szakaszaiban olyan döntéshozatali mechanizmusok működnek, melyek a végeredmény rovására mennek. Gondolok itt felesleges közbeszereztetési procedúrákra, a hatósági aberrációkra és anomáliákra, a különféle tulajdonosi döntéshozó testületek jóváhagyói szerepére, és egyéb dolgokra. Ezeken sorra átesett a mi beruházásunk is, amelynek viszont nagy erénye volt, hogy kezdettől fogva nagyon szoros és jó együttműködés alakult ki részben a tulajdonos, a tulajdonosok által kiválasztott tervező, kivitelező csapatokkal, még ha nem is volt az intézménynek erre teljes körű, közvetlen befolyása. Persze használat közben ráébred arra az ember - maga a működtető, akár a beteg vagy akár a tervező -, hogy melyek azok a részletek, amelyeket egy új építkezésnél biztosan nem így kellene csinálni.

Sokkal nagyobb gond azonban, hogy lelassult a folytatás. A második ütem - bár a szakaszolás megfontoltan indult - az új épület 2001-es illetve 2002-es átvétele óta sajnos folyamatosan csúszik az öreg épület rekonstrukciója. Eközben napi gondokat jelent a betegbiztonság, a személyzet munkavégzése, a betegek elégedettsége. Ha egyetlen intézményen belül az európai színvonalú épületrész ekkora disszonanciát mutat a múlt századi, nem kellő módon szinten tartható, infrastruktúrában leromlott régi épülettel, akkor érthető, ha van olyan beteg, aki nem hajlandó oda átmenni. Tehát az esélyegyenlőség hiánya, ami a magyar egészségügy legnagyobb problémája, időnként intézményen belül is élő probléma.

ÉF: A rendszerváltás előtt főképp beruházói vállalatoknál valósult meg a szakmának ez a specializálódása, tehát volt például Eüber. Sikerült-e megőrizni azt a szellemi potenciált, ami e szervezetekben akkor felhalmozódott?

G.I.: Az egészségügyben a változások oda vezettek, hogy vannak ismert konkurens cégek, amelyek a piaci kínálatot számos alvállalkozóval tudják biztosítani, s azok között vannak színvonalasak és kevésbé színvonalasak. Előfordul, hogy e folyamatban sajnos eltűnik a speciális szakértelem, pedig nem feltétlenül ugyanúgy kell egy egészségügyi létesítményben technológiát szerelni, mint egy kultúrházban, egy iskolában vagy egy sportlétesítményben. Ahogy minősíteni vagy tanúsítani lehet egy egészségügyi intézményt, ugyanúgy egy kivitelező vagy tervező cég szakirányú tudását is tanúsítani lehetne. Pályázati feltételként kéne szabni, hogy egészségügyi létesítmények megalkotásában tíz éves jártasság vagy nemzetközi gyakorlat szükséges, továbbá megfelelő pénzbeli vagy négyzetméterbeli volumen legyen meg a jelentkező részéről. Az élő együttműködés nagyon fontos, ha kezdettől fogva nagyobb hatáskört kap a potenciális működtető, az ő bevonása érdemben és szervesen megtörténik a döntéshozatal felé, akkor ez előrébb viszi az ügyet. Ahol ez nem így van, ott a dolog biztosan veszít a tartalmi súlyából és a végeredményt negatívan befolyásolja.

ÉF: A Kórházszövetség tud ebben konkrétan tenni valamit?

G.I.: A szövetségnek nincs ilyen funkciója. A Kórházszövetség, mint az összes hazai fekvőbeteg egészségügyi intézményt képviselő szervezet, csak trendszerű, általános szinten juthat szerephez. Ami persze értékes lehet, mert ha azzal foglalkozunk, amit egy közelmúltban tartott előadásom részletei mutatnak, akkor ebből kitűnik, hogy a Kórházszövetség fel tudja hívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi egészségügyi finanszírozási helyzet egyértelműen bizonyítja: az elmúlt időszakban az intézmények saját forrásból történő beruházásai jelentős mértékben csökkentek, ami az alulfinanszírozást bizonyítja. A saját forrás, ami egyébként - a törvényi lehetőségekből adódóan - mindig szűkös, a betegellátás és a működési tevékenység rovására megy.

Ma olyan helyzet van, hogy ha egy szerény, néhány tízmilliós beruházást infrastruktúrában, technikában vagy bármiben a kórház saját erőből meg akar csinálni, ezt valamilyen módon el kell hogy vonja a betegellátás költségeiből, aminek a finanszírozása eleve elégtelen. Az Európai Unióhoz viszonyítva akár abszolút, akár relatív viszonyrendszerben nem érik el az EU csatlakozásunk előtti átlag negyven százalékát az egészségügyre fordított kiadásaink. A forrásgyengülés, a pénzügyi gazdasági helyzet korlátai hosszú távon egyértelműen károsak. Ez persze lehet előnyös is, hiszen az nem baj, ha a szükségtelen, nem megalapozott beruházásokra nem jut pénz. De a szűkülés ma már olyan mérvű, hogy a legszükségesebbre, például a struktúra hiteles és racionális átalakítására sem adják meg a pénzt a költségvetésben. Ma már az egészségügy, de működtetője, a politika is túl van azon, hogy luxusberuházásokat és felesleges, nem kívánatos dolgokat csináljon.

ÉF: Pontosan benne van ÁSZ jelentésben, hogy 1994 és 2003 között, tíz év alatt összesen csupán tizenegyezer négyzetméterrel gyarapodott a kórházak alapterülete, vagyis 1 530 000-ről nőtt 1 541 000-re. Ez minimális növekedés.

G.I.: Valóban szinte nevetséges. Nálunk is attól, hogy látszólag megnőtt az alapterület, az nem plusz kapacitást jelentett, mert közben kórházunknak kapacitása 1500 ágyról 900-ra csökkent. Az Uzsoki korábban egy megakórház volt, és az elmúlt tizenöt év alatt a kapacitása negyven százalékkal csökkent. Nyilvánvaló, hogy ma újat csinálni csak európai uniós normák, a minimál feltételek maximális betartásával szabad és lehet. És nyilvánvalóan igazodni kell az európai igényszinthez.

ÉF: A kormányzat felől tekintve tud segíteni valamit a Kórházszövetség?

G.I.: Abszolút. A Kórházszövetségnek az utóbbi időben nagyon megnőtt a reputációja. Csak idén ősszel egy tucat olyan rendezvényen szerepel a szövetség, mint a betegjogi alapítvány, a világgazdaság fóruma, a járóbeteg-szakellátási konferencia, a magyar magángyógyszerészek konferenciája stb. Különféle területek, ahol kikérik a véleményünket, ami ránk nézve hízelgő és jó. A legmesszebbmenőkig partnerei vagyunk a kormányzatnak, különösen az egészségügyi ágazat vezetésének, hiszen szakmai szervezet vagyunk, ahol az érdekérvényesítésünk, a súlyunk, a befolyásunk rendkívül látványosan növekedett és jelentős. Az egy más kérdés, hogy az ágazat reputációját általában sokkal magasabbnak szeretnénk látni, és ezért mindig megpróbáljuk támogatni az egészségügyi kormányzatot azon törekvéseiben, ha társadalmi megítélésünk emelésére keres esélyt és lehetőséget.

Az interjút Vargha Mihály készítette. Fotó: vm.