Nézőpontok/Vélemény

A KÉK állásfoglalása a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának ügyében

2014.06.05. 07:23

Csatlakozva a korábban tiltakozó szakmai szervezetekhez, a Kortárs Építészeti Központ is nyomatékosan kéri a döntéshozókat, változtassák meg a vállalhatatlan döntést, és biztosítsák az első díjas "Malom" című munka, Gettó Tamás és Hutter Ákos terve megvalósítását.

A Kortárs Építészeti Központ Alapítvány 2006 óta munkálkodik a hazai kortárs építészeti kultúra minőségének és közérthetőségének emelésén, ezért szükségesnek érzi, hogy állást foglaljon a 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának ügyében.

A május 22-én született döntés értelmében Magyarországot a világ előtt az "Alakor" című, Sárkány Sándor és Ertsey Attila által jegyzett munka képviselné. A Kortárs Építészeti Központ elítéli a visszás szakmai döntéshozatali eljárást. Emellett fontosnak véli egyértelműsíteni a döntéshozók és a magyarországi közvélemény előtt, hogy az "Alakor" című pályamű megvalósítása szembe megy Magyarország azon érdekével, hogy a magyar kultúrát értékalapú, vonzó módon mutassa be a világ felé. A kiválasztott pavilon tervezett megjelenése véleményünk szerint rendkívüli mértékben gyengítené a milánói magyar reprezentációt, ezzel aláásva Magyarország, a magyar építész szakma és építőipar nemzetközi megítélését.

Csatlakozva a korábban tiltakozó szakmai szervezetekhez, a Kortárs Építészeti Központ is nyomatékosan kéri a döntéshozókat, változtassák meg a vállalhatatlan döntést, és biztosítsák az első díjas "Malom" című munka, Gettó Tamás és Hutter Ákos terve megvalósítását.

Budapest, 2014. június 3.