A közösség építészete
A 2016-os Velencei Építészeti Biennálé felvezető eseményeként tartott workshopot és konferenciát a Kortárs Építészeti Központ Aktivátorok címmel. A nyertes magyar pavilon kurátorai mellett olyan előadások kaptak helyet, melyek szintén alulról, a közösség által, üres épületek újragondolásának használatával szerveződő projektek. Varga Csilla írása.
A rombolás helyett a már rendelkezésre álló erőforrások újbóli hatékony felhasználása gyakran kapcsolódik össze helyi közösségek munkájával. A KÉK és a Ludwig Múzeum ezúttal a főváros határain kívülről hívta meg sikeres, alulról építkező projektek létrehozóit. A Velencei Biennálé idei magyar pavilonjának kiállításán az Arkt csapata mutatja be az Egerben a közösség bevonásával, újrahasznosított anyagokból, közösségi finanszírozással létrehozott Ellátó nevű kulturális központot. Az eseményen az egri projekthez hasonló, üres épületek újragondolásából született, a közösségnek, a közösség által létrehozott projekteket mutattak be az előadók.
A KÉK és a Ludwig Múzeum által szervezett előadásokból és kerekasztal beszélgetésekből álló, a Civil Város – Lakatlan ingatlanok a közösségek szolgálatában című kiállítás záró programsorozatába is kapcsolódó programon egri, bécsi, pozsonyi, pécsi, debreceni szerveződéseket ismerhetett meg a közönség.
A délutánt Bach Péter, a BME Urbanisztika tanszékének munkatársa nyitotta, aki a várost mint folyamatos, dinamikus alakulásban lévő rendszert mutatta be, mely változásnak nincs végpontja. Maga a változás állandó, újabb és újabb problémák merülnek fel, így nincs egyetlen válasz, amely véglegesen megoldaná a városi létforma problémáit. A központosított rendszerek egy ponton túl önmaguk korlátjaivá válnak, ehelyett viszont a kisebb helyi beavatkozások a káosz elmélet analógiájára jelentős változásokat indíthatnak el a teljes rendszerre vonatkozóan is. Bach ezért a városi kód írásában a bárki által hozzáférhető, nyílt forráskódú építészetet tartja a fejlődés jövőjének.
A program keretein belül bemutatkozó projektek mind ilyen jellegű helyi beavatkozásokat valósítottak meg. Közös bennük, hogy mindben hangsúlyos szerepet kapott a már meglévő erőforrásokra való támaszkodás (újrahasznosított, kreatívan felhasznált anyagok, adottságok legteljesebb kihasználása), és a közösség ereje. A projektek különbözőségét a közösségnek a folyamatban betöltött szerepe adja.
Az Arkt (Fábián Gábor és Fajcsák Dénes) egri projektjét az építészek magas fokú szerepvállalása jellemezte. A gazdasági válságtól megzuhant építészstúdió felszabaduló energiáit a helyi önkormányzatot megkeresve egy kihasználatlanul álló épület felújításába és hasznosításába forgatta. A munkálatok során az építészek a helyi közösség erőforrásaira építettek: bevonták a katasztrófavédelem munkatársait, a büntetésvégrehajtás fogvatartottjait, és egy egri szakmunkásképző diákjait, az anyagok terén pedig a legváltozatosabb felajánlásokra, illetve az épületben meglévő, talált matériákra támaszkodtak. Így lett a kreatív felhasználás végeredményeként az akácrönkökből teraszpadló, molinóból falborítás, penészes bútorokból paraván, értéktelennek hitt épületből élő közösségi tér.
A Süli András által bemutatott Nagyerdei Víztorony közösségek befogadását tűzte ki célul, és remélhetőleg újabbak születését fogja segíteni. Az 1912 óta álló, és 1969 óta a Debreceni Egyetem kezelésében lévő épület alternatív hasznosítására csak elvétve került sor: 1930-as években étteremként, 2009-től pedig a pár napos Campus fesztivál helyszíneként működött. Utóbbi alkalom világított rá, hogy a víztorony nagyszerű adottságait – mint elhelyezkedését, magasságát, atmoszféráját – kár lenne kiaknázatlanul hagyni, ezért az egyetemi nonprofit egyesület kezdeményezte az épület átalakítását, ami találkozott az egyetem és a város vezetésének támogatásával. Végül EU-s attrakciófejlesztési finanszírozással, Győrffy Zoltán és Novák Róbert tervei alapján egy 400 m2 hasznos alapterületű kulturális tér jött létre, amit a DC Nonprofit Kft. koordinálásával, a városi vezetéstől függetlenül, öntevékeny csoportok töltenek meg tartalommal.
Kovács Veronika a Bécs elhagyatott épületeinek hasznosítására megoldást kereső ParaDocks projektjét mutatta be. Das PackHaus elnevezésű projektjükkel céljuk az volt, hogy pozitív, hasznosítható példát mutassanak a városvezetésnek ingatlanok időszakos hasznosítására az igények és lehetőségek optimális párosításával. Sikerült megegyezést kötniük egy ingatlanfejlesztő céggel, hogy a birtokukban lévő kihasználatlan irodaépület kiadását megpályáztathassák kisebb szervezetek, műhelyek számára. A terek testre szabásáért a beköltöző bérlők felelnek, így a cégnek nem került semmibe az épület átengedése (állagmegóvás céljából eddig is fűtötték a helyet, így a rezsiköltséget is áttolhatják a bérlőkre). Az így kialakított irodaház fontos missziója, hogy lehetőséget adjon a közösségi együttműködések megtermékenyítő, új tudást létrehozó változatos formáira, és az eddigitől eltérő megoldások felfedezésére ösztönözze a várost és lakóit.
Szuhay Mártonék 2007-ben A Zsolnay gyár használaton kívül álló hajdani kutatólaboratóriumában, egy lyoni foglaltgyár mintájából inspirálódva alakították ki a LABOR Kísérleti Kultúrteret, mely 2009-ig működött. A időközben Kulturális Labor Szociális Szövetkezetté alakult csapat 2010-ben Pécs belvárosába költözve K64 néven a Király utcában nyitott co-working irodát, ami 2015-ben kiegészült a földszinten egy pulttal felszerelt közösségi helyszínnel, mely kávézóként, kocsmaként, nyitott szellemi helyként működik Szabadkikötő néven. A tér kialakításánál törekedtek a meglévő lehetőségek felkutatására és hasznosítására, így kerültek új kontextusba a használt bútorok és anyagok (a Retextil segítségével), bontott építőanyagok.
A budaörsi Zichy-major épületét a Húsznegyven Budaörsi Fiatal Építészek Műhelye Egyesület (Dobos Botond Zsolt DLA és Gerzsenyi Judit) tagjai karolták fel, a cél az agglomeráció területén is pezsgő, városias szellemi közeget létrehozni. Az általuk szervezett közösségi programok helyszínért kiáltottak, ezért kapóra jött az 18. században épült Zichy-major területe, amivel bár korábban voltak tervei a városvezetésnek, megvalósulásig mégsem jutott az ügy. Az egyesület ennek az ingatlannak a hasznosítására dolgozott ki hosszú távú koncepciót, melynek végeredményeként a jelenleg vegyesen magán- és önkormányzati tulajdonban lévő, és ennek megfelelően változatos funkciójú épületegyüttes fokozatosan kulturális inkubátorházzá alakulna. Első állomásként a helyi művészeket tömörítő szervezettel együtt dolgozva megtörtént egy közösségi és kiállítótér kialakítása, melybe az egyesület külsős, öntevékenyen szerveződő programokat (is) fogad be.
Bindics Gábor aktuális projektjében, a pozsonyi Stará tržnica esetében a közösségi szempontok a hely működtetésénél érvényesülnek a leghangsúlyosabban. A korábban már sikerre vitt, majd saját kereteit is kinövő Dunaj kulturális hely után Bindicsék új projektbe fogtak, és egy politikai okok miatt zavaros státuszú, és ezért kihasználatlan vásárcsarnok épületét sikerült megszerezniük céljaikhoz, annak helyzetét tisztázva. Az ötletadók a társadalmi és városi környezetet, igényeket felmérve nagyon részletes programot alkottak, teljesen levéve ezt a feladatot a közreműködő építészek válláról. A vásárcsarnokot piaccá és rendezvényhelyszínné alakították, aminek működtetését is tudatosan, szociális szempontokat érvényesítve végzik.
Az előadásokat záró kerekasztal beszélgetésben a résztvevők egyetértettek, hogy nagyon termékennyé teszi a tervezési és létrehozási folyamatot, ha sokféle háttértudású ember működik közre – egészen váratlan erőforrások bukkannak fel, és adódnak össze, ebben is áll a közösség ereje. A bemutatott projektek célja, hogy strukturált választ, „B” opciót tudjanak felmutatni a bontás helyett a már meglévő ingatlanok hasznosítására, és arra ösztönözzenek minél több civilt, hogy maguk is fogjanak bele ilyen jellegű ötleteik megvalósításába.
Varga Csilla
