A közösség formálta megújuló móló

A viktoriánus kor egyik pompás darabja, a virágzó évtizedeket, majd hosszabb hanyatló időszakot maga mögött tudó Hastings móló, a közösségi összefogásnak köszönhetően és a helybéliek aktív bevonásával nemrég megújult. A londoni dRMM iroda tervezésében megvalósult sikeres program több építészeti elismerést is kapott. Bán Dávid írása.

A 19. század első felében egy addig ismeretlen kedvtelési forma jött létre: a tengerparti korzózás. Ennek egy kifejezetten speciális műfaja jelent meg Nagy-Britanniában, a csak szórakoztató időtöltésre, a sétálásra épített tengerparti mólók megjelenésével. A korábban csak a hajózásban, az áruk ki-és bepakolására, vagy éppen az utasok ki- és beszállítására szolgáló mólók mellett 1814-ben épült meg az első, kifejezetten a szórakoztatást szolgáló ilyen konstrukció a Ryde Pier a közkedvelt viktoriánus üdülőhelyen, a Wight-szigeten.

A délkelet-angliai East Sussex megyében 1872-ben épült meg a hastingsi móló, amely - hasonlóan kortársaihoz - a késő viktoriánus korszak míves építészeti jegyeit viselte magán. A tengerbe 266 méterrel benyúló, a parttól távolabb kiszélesedő, azon fából készült, nagy befogadó terű, zárt pavilonnal rendelkező mólót Eugenius Birch tervezte, aki számos hasonló szerkezetet, így az egyik legnépszerűbb ilyen darabot, a brightoni mólót is építette. A sokszor hányattatott sorsú építmény fénykorát az 1930-as, majd az 1960-as években élte. Miután a 2000 férőhelyes pavilonja 1917-ben leégett, fél évtizeddel később emeltek rá újabb zárt építményt, ami az 1930-as években némi ráncfelvarrás és bővítés után art deco stílusban pompázott és színházként funkcionálva vált a helyiek és turisták között népszerű szórakozóhellyé.

A második világháborúban ismét károkat szenvedett móló kijavítása után, a korábbinál is pezsgőbb programokkal nyílt meg újból, majd az 1960-as években vált közkedvelt klubhelyszínné. Fellépett itt többek között a The Rolling Stones, a The Who, Jimi Hendrix, a Genesis, Tom Jones és a Pink Floyd. Az 1970-es évek második felétől úgy tűnt, hogy végérvényesen lejtmenetbe került a móló, hiszen egyre többször kapott új üzemeltetőt és tulajdonost, akik csak alkalmi karbantartásokat végeztek a tengerparti szerkezeten, miközben állapota folyamatosan romlott.

1990-ben az Észak-Franciaországon és Anglián végigsöprő hatalmas erejű vihar már megközelítőleg 1 millió fontos kárt tett a szerkezetben, amelynek javítási költségei felemésztették a tulajdonos tartalékait. Ettől kezdve az egyre sikertelenebb eladási kísérletek után 1999-ben a mólót egy felszámoló cég bezárta. A 2000-es évek elején újabb tulajdonos jelentkezett be, de hamar kiderült, hogy a szerkezeti hibák már olyan mértékűek, hogy a mólót részlegesen le kellett zárni a közönség elől. A küzdelmes évtized végén a már-már teljes összeomlás szélén álló mólót többen végleg le kívánták bontani, az így nyert terepet pedig újrarendezni, de ennek hatására egyre jobban megerősödött a konstrukciót megmentők tábora is. 2009-ben petíciót nyújtottak be a városházán a móló megvédése érdekében, majd idővel sikerült elérni, hogy felkerüljön az építészeti örökségek listájára. Már épp az előzetes tervezési stádiumban tartottak, hogy miképp – és főleg mennyiből – lehetne a mólót megnyugtatóan megerősíteni, szerkezetét hosszú távon is tartóssá tenni, amikor 2010 októberében egy tűzvész következtében a rajta levő vidámpark és szórakoztató központ teljesen megsemmisült, illetve komoly károkat szenvedett a már korábban meggyengült szerkezet is.

Szerencsére ekkor már elég erős közösségi akarat védte meg a mólót, így nem merült fel a lebontása, hanem az üzemeltető Hastings Pier & White Rock Trustnak sikerült egy életképes üzleti tervvel előállnia és ahhoz idővel forrásokat szereznie. A tengerparti látványosság ügye ekkor már széles körben mozgatta meg a közösséget, a Hasting Piers Society pedig folyamatos társadalmi egyeztetést folytatott arról, hogy milyen legyen a jövő mólója. Ehhez megfelelő partnerre talált a londoni dRMM építész irodában, akik a hagyományokat, valamint a közösség igényeit is figyelembe vevő, de egy teljesen új, kortárs tervvel álltak elő. A korábban megszokott és más mólókon is ismert elemként megtalálható, közepes vagy szerény színvonalú, vegyes összképet nyújtó szórakoztató pavilonok helyett itt egy egységes, a viktoriánus korra is utaló, de modern összképet szerettek volna létrehozni. Olyan építményt terveztek, amely a közösség igényei szerint rugalmasan alakítható, nyitottságot ad a használóknak, minőségi keretet kíván nyújtani a legkülönbözőbb rendezvényeknek.

„A tervezés középpontjában egy olyan platform létrehozása állt, amely minőségi kiszolgálással mindenféle esemény megrendezésére alkalmas a cirkuszi rendezvényektől a zenés programokon keresztül egészen az alkalmi halpiacig.” – nyilatkozták a tervezők. A használók a maguk igényei szerint alakíthatják az építészeti teret, ehhez tud mindenki csatlakozni. Az építészek a 19. századi gyökerű szerkezetet megfelelő módon kívánták áthelyezni a 21. századba, ezért komoly kutatómunkát folytattak: számos tanulmányutat tettek, megvizsgálták a hasonló létesítményeket, beszéltek a helyiekkel, nyilvános vitákat folytattak a kérdésben.

A munkálatok két nagy fázisából a legtöbb energiát, tervezést és anyagi forrást a tartószerkezet megerősítése igényelte. A több hatalmas viharban, majd a tűzvészben végérvényesen meggyengült szerkezet megújítását a Heritage Lottery Fund anyagi támogatásából tudták megvalósítani. Szintén innen jutott forrás a felső rész megépítésére is, amelynek magját a kiszélesedett részen elhelyezkedő étterem és közösségi tér adja. Az elmúlt évtizedekben már gazdátlanul álló pavilon most nagy ablakfelületekkel megnyílt a tenger panorámája felé és alakult át étteremmé. Alaptömegét ugyan megtartotta, de a hátsó végén két körívvel kiegészült, itt kapott helyett benne a konyha, a személyzeti rész és a mellékhelyiségek. A móló másik építményében egy multifunkcionális látogatóközpontot alakítottak ki. A nyersen hagyott fagerendázatokkal megerősített, de ugyanakkor könnyednek és jól átláthatónak meghagyott belső tér nyitottságot, befogadást sugároz. Az építmények külső falán egyfajta sarkított hullámmotívum vonul végig. A központ teteje egyben üveg mellvéddel körbevett kilátóként is szolgál, ahonnan teljes hosszban jól végiglátható az egész móló, azon keresztül pedig a szárazföldön elterülő városka, illetve maga a háborgó tenger. Mindkét végén teraszosan kiképzett feljáróján kényelmesen lehet üldögélni, megpihenni.

A kiállítótérbe a Designmap Studio tervezett interaktív elemekre építő, random elhelyezett, gurítható dobozokba épített információs installációja került. A külső tér bútorzatát a dRMM a helyi fa újrahasznosító céggel közösen valósította meg, a korlátra pedig a tengeri motívumokat ötletesen megjelenítő információs táblák kerültek. Magát a fedélzetet pedig afrikai ekki kemény vörös vasfával borították újra, ami jó ellenálló képessége miatt a fenntarthatóság szempontjából kiemelkedő építőanyag. A sétány utolsó gerendainak beszögelésében a helybeli születésű Graham McPherson (azaz Suggs), a Madness brit ska zenekar énekese is segített, majd 2017-ben hatalmas ünnepség keretében adták át a közösségi kezdeményezésben megújult mólót.

A BBC építészkritikusa által is a tavalyi év legsikeresebb megvalósult tervei közé sorolt munka elnyerte a 2017-es RIBA Stirling díjat is.

Bán Dávid