Technológia

A magyar piacon a GRAPHISOFT legújabb tervező szoftvere

2013.09.10. 13:51

Megjelent a hazai piacon a GRAPHISOFT legújabb, építészeknek szóló prémium BIM tervező szoftvere, az ArchiCAD® 17. Az új verzió az eddigieknél még hatékonyabban segíti a nagy részletezettségű épületmodellek készítését és dokumentálását. Ez az új munkafolyamat lehetővé teszi, hogy a modell a projekt elejétől a végéig "élő" kapcsolatban maradhasson a tervdokumentációval.

Sok építész a BIM tervező eszközét csak az engedélyezési tervfázisig használja, a kiviteli tervek elkészítéséhez 2D-re vált. Az ArchiCAD 17 vadonatúj prioritás alapú elemkapcsolat kezelő rendszere automatikusan állítja elő az eddigieknél nagyobb részletezettségű metszeteket és csomópontokat. Ezzel lényegesen könnyebbé válik a kiviteli dokumentáció BIM környezetben való elkészítése, amely óriási előrelépést jelent.

PDFA funkció

Az ArchiCAD 17 már integráltan tartalmazza és kezeli a PDFA (PDF Archiv) funkciót, amely lehetővé teszi a tervek digitális leadását, amely a magyar törvényi előírások szerint 2013. január 1.-i hatállyal minden építész számára kötelező.” – mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT Magyarországért felelős vezetője.

Prioritás alapú csatlakozások – szerkezetileg korrekt részletek egyetlen lépésben

A prioritás alapú csatlakozások az intelligens építőanyagok megjelenésével együtt automatikusan szerkezetileg korrekt metszeteket és részleteket eredményeznek. A további felhasználhatósági fejlesztések, mint a szintekhez kapcsolt intelligens elemkapcsolatok és az intelligens referencia vonal kezelés alkalmassá teszik az ArchiCAD-et arra, hogy a piacon jelenleg elérhető legjobb BIM-alapú kiviteli dokumentációt készítsék el vele. Ezek a tulajdonságok egyben javítják a szoftver használhatóságát is.

Háttér feldolgozás az iparágban elsőként – nagy, komplex modellek folyamatosan frissítve maradnak

A termelékenység további növeléséhez az ArchiCAD 17 ismét nagyot lép a többmagos processzorok használata terén. A nagy, komplex modellek kezelésénél az iparágban elsőként használt háttér feldolgozás segítségével a modell részletek gyorsabban előállíthatóak. A többmagos processzorok optimális kihasználásával a teljesítmény jelentősen növelhető. A program megnövelt teljesítményű központi grafikus egysége segítségével a 3D navigáció akadály nélkül fut még sokemeletes felhőkarcolók kidolgozott 3D modelljei esetén is.

Kibővített IFC modell nézet meghatározások – OPEN BIM a nemzeti szabványok támogatására

Az ArchiCAD 17 a Koordinációs Nézet 2.0-t IFC szabványt kibővített adatokkal támogatja. Magában foglalja például az elszámolási egység exportját, naptári adat típusú IFC tulajdonságokat és az IfcSystems Assignment Support (hozzárendelés támogatás) paramétereket olyan rendszerekhez, mint például az MEP (gépészet). Ezekkel számos nemzeti szabvány által támasztott követelményeket kielégíti.

Együttműködés a BIMobject® -tel – jelentősen növeli az ArchiCAD felhasználók számára közvetlenül elérhető gyártóspecifikus GDL elemek számát

A BIMobject.com a világ vezető, gyártókra specializálódott szolgáltatójának oldalával létesített integrált kapcsolata a gyártók magas minőségű és átfogó gyűjteményeit teszi elérhetővé mind az ArchiCAD 17-ben, mind a BIMcomponets.com oldalon. Ezzel az együttműködéssel a BIMcomponents.com fontos lépést tesz afelé, hogy az ArchiCAD felhasználók számára a GDL tartalmi szempontból egy központi oldallá váljon.

Munkafolyamat fejlesztések – integrált tervezési, vizualizációs és elemző munkafolyam

Az ArchiCAD 17 a munkafolyamat fejlesztések széles skáláját nyújtja. Ide tartozik az Alakzat eszköz továbbfejlesztése, amely a koncepcionális tervezést hasznos területi információkkal támogatja. Szintén itt említendők a valós idejű 3D vágósíkok, amelyek az ArchiCAD 3D modellező környezetének szabad ellenőrzését teszik lehetővé. Ezentúl a teljes BIMx funkcionalitást magában foglaló program teszi lehetővé a felhasználóknak, hogy BIM projekt környezetüket megoszthassák ügyfeleikkel. A továbbfejlesztett energetikai elemzés funkció több termálblokk használatát támogatja, amivel így szabványos módon ellenőrizhetik terveiket.