Közélet, hírek

A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnökségének állásfoglalása

2010.07.30. 08:26

A MUT Elnökségének állásfoglalása a Bécsi utcai bontások-építések kapcsán: ”[...] a környezet alakítói számára elsődlegesnek kell lennie az ott élők életkörülményeinek, közérzetének javítására irányuló törekvésnek”

A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) Elnöksége a sajtóból értesült arról, hogy egy beruházó a Budapest V. Bécsi utcájában öt jelentős egyedi épület bontását követően összevont telken iroda, szálloda és kereskedelmi épület elhelyezésére kért építési engedélyt.

Mivel az elmúlt időszakban egyre több olyan terv látott napvilágot, amelyben a tervezők, vagy más megnyilvánulók a kortárs építészeti minőségre, új értékek teremtésének igényére, a kor szellemének megjelenítésére, vagy más homályos, tisztázatlan tartalmú elvont fogalomra hivatkozással kívánnak lebontani, jelentősen megváltoztatni, vagy eltüntetni a korábbi korok által ránk hagyott, a széles közvélemény szemében értéknek számító épületeket, környezeti elemeket, a MUT Elnöksége fel kíván lépni az ilyen tervekkel, illetve az azokat támogató építészeti-építési gyakorlattal szemben.

Az Elnökség határozott véleménye az, hogy a sajátos karaktert, városképet tükröző városrészekben) nem engedhető meg olyan léptékű és minőségű építési beavatkozás, ami nem a meglévő értékek továbbfejlesztésével, azok kellő mértékű figyelembe vételével, hanem azok helyett próbál meg új értéket teremteni. Tudva azt is, hogy értékeink köre a társadalom értékrendjének változásával együtt folyamatosan változik, meggyőződésünk az, hogy az új, vagy alapvetően megváltozó épületek tervezésénél az eddiginél lényegesen nagyobb figyelmet kell fordítani azok környezetére, az ahhoz való szerves illeszkedésre, mind funkcionális, mind városképi szempontból.

Városi szinten is jelentős érdekek fűződhetnek ahhoz, hogy egyes új épületek a város korábbi arculatától elrugaszkodva, egyediségükkel, vagy neves szerzőjükkel próbáljanak ismertté tenni városokat, városrészeket. Tapasztalatok, kutatási eredmények alapján állítható azonban, hogy az ott élők csak akkor tudnak azonosulni az új létesítményekkel, ha jól érzékelhető a fejlesztők, tervezők törekvése arra, hogy az új létesítmények összhangban álljanak az őket befogadó épített, vagy természetes környezettel. A környezet alakítói számára elsődlegesnek kell lennie az ott élők életkörülményeinek, közérzetének javítására irányuló törekvésnek, ezért a szakmai és a civil közvéleményt sokkoló módon sem a Bécsi utcában, sem máshol nem engedhető meg a meglévő értékeket megsemmisítő, kétes eredményű értékteremtési szándék. A fentiek miatt be kell indítani azt a párbeszédet amelynek során mind a szakmai mind a városi közvélemény megismerheti és véleményezheti a projektet..

Tekintettel arra, hogy meggyőződésünk szerint a jelenlegi magyar építészet sem kulturális, sem szakmai oldalról nem rendelkezik megfelelő eszközökkel az ilyen helyezetek megoldására, az ősz folyamán az epiteszforum.hu-val közös konferencián kívánunk vitát nyitni a hasonló helyzetek megoldására, lehetőség szerint átfogó iránymutatás kialakítására.

Budapest, 2010. július 25.

A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnöksége