Programok

A megújult Szent Vendel kápolna avatása Biatorbágyon

2009.06.05. 08:13

A Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány szervezésében június 6-án, szombaton avatják a felújított Szent Vendel (Szily) kápolnát. A kápolnát megáldja Hutóczky Béla atya, avató beszédet mond Dr. Mezős Tamás, a KÖH elnöke.

A nyugatra tekintő, klasszicista homlokzatú Szent Vendel kápolnát Bia és Torbágy között erdős hegyoldalon, az Iharosban nagyszigeti Szily József tanácsos a 19. század elején építtette. A kápolnát az 1817. évi canonica visitatio tanúsága szerint Spetykó Ferenc kerületi esperes, bicskei plébános szentelte fel. Védőszentje Szent Vendel lett.

 

 

A kör alaprajzú kápolna homlokzatát két falpillér, illetve két szabad oszlop által hordott triglifes architrávon ülő, gyámkősoros timpanon díszíti. A portikusz tengelyében félkörös zárású, magas kapuzat, két oldalán álló, ovális ablakok vannak, bujtatott vasráccsal. Tagolt ereszpárkánya ívelt vonalú. Belső tere kör alaprajzú, kupolaboltozatos. Berendezése Szily Antal, a Mária Terézia-rend lovagja nevéhez fűződik, empire stílusú oltárát Szent Vendelt ábrázoló kép díszítette. 1833-ban a kápolnában temették el Szily Antalt. A kápolna előtti rondellaszerűen kialakított terasz alatt volt a Szily család sírboltja.

 

 

1944–1945-ben és az utána következő években a kápolna kívül-belül erősen megrongálódott, oltárképe elpusztult. Sírboltját feldúlták. Az ötvenes, hatvanas években részlegesen helyreállították. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 6913 törzsszámon vette műemléki lajstromba.

A kápolnát a Balsorsú Műemlékekért Társasággal és a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködve Biatorbágy Önkormányzata, a Magyar Köztársaság Kormánya, Pest Megye Önkormányzata, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint helyi polgárok és cégek támogatásával a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány újíttatta fel.

A kápolnát 2009. június 6-án, szombaton 14 órakor avatják fel. A kápolnát megáldja Hutóczky Béla atya, avató beszédet mond Dr. Mezős Tamás, a KÖH elnöke.

A Szent Vendel kápolna a Biatorbágy Iharosi út felől meredek szerpentinen csak gyalog közelíthető meg.