Nézőpontok/Vélemény

A MÉSZ válasza Mónus János levelére

2014.03.10. 12:59

A MÉSZ is elküldte szerkesztőségünkbe a válaszát Mónus János levelére a Liget Budapest tervpályázatával kapcsolatban.

Kedves János!

Megszólíttattunk. Mármint mindhárom szervezet Elnöksége. Azaz sokak véleményét kéred. Tekintve, hogy a MÉSZ Elnöksége nemrég tartotta rendes havi ülését, szíves elnézésedet kérem, hogy csak most tudunk válaszolni. E szerint „rövid álláspontunk” az alábbi:

Tekintve, hogy a nevezett pályázathoz fogható méretű és jelentőségű pályázatot, talán száz évre visszamenőleg sem ismerünk, a MÉSZ Elnöksége szerint nem tehetjük meg, hogy ettől távol maradjunk.

Miután a MÉSZ Alapszabálya 1. § (4)-es pontja szerint a „MÉSZ az UIA (Union Internacional des Architectes) magyar tagozata, nem tehetjük meg, hogy ettől távol maradjunk, már csak azért sem, mert a pályázat nemzetközi meghirdetésű és azt az UIA támogatja.

Meggyőződésünk, hogy mivel minden összetett építészeti / tájépítészeti problémának végtelen számú megoldási javaslata van / lehet, a MÉSZ ezek tervpályázaton történő feltárásának és ismeretükben ezen javaslatokról szóló vitának a híve.

A pályaművekben foglalt javaslatok használhatóságának, sikerének, vagy sikertelenségének ilyetén megelőlegezése a kiíró illetve a kiírást ellenzők részéről a pályázatok értelmét kérdőjelezné meg.

Budapest, 2014. március 7.

A MÉSZ Elnöksége