A minimál terek lélekfeltöltője - interjú Gulyás Judit nívódíjas textilművésszel

Gulyás Judit nívódíjas textilművész különleges kézi szövésű (hand-tufting) szőnyegeket készít egyedi tervek alapján. Legfőbb ihletforrása a természet, alkotásai legtöbbször organikus struktúrákat mintáznak, akár utólag, kézzel belenyírt mintákkal. 1993 óta - hazánkban úttörőként - foglalkozik a „falra mászó szőnyegek” témájával, a Doktori Iskolában végzett kutatások alapján kollekciók is születtek belőle. A speciális készítési technikákról, az inspirációkról és az építészeti alkalmazás lehetőségeiről Pók Enikő beszélgetett a művésznővel.

Gulyás Judit textilművésszel sajnos nem lakóhelyén, Pilisszentlászlón találkoztunk - melyről az interjúban örömmel mesél -, hanem egy kávézóban, ahol rögtön partnerre találtam benne, mert olyan lendülettel vetettük bele magunkat az interjúba, hogy a beszélgetésbe merülve csak másfél óra múlva tartottunk szünetet – amikor már a kávénk is kihűlt.

 

 

Judit szavait áthatja a szakma iránti tisztelet és szeretet, mondanivalója hiteles, nyitott, természetes nőnek ismertem meg, így nem csoda, ha szőnyegei is játékosságot és természetességet sugallnak. „Az én műtermem tulajdonképpen a rét, ott rajzolgatok, fotózom, a leglényegesebb dolgokat ott találom meg.” A természettel való kapcsolata nemcsak a mindennapjait, hanem a munkáit is meghatározza, ezért alkotja ez a téma az interjú vezérfonalát. Beszélgetésünk a textilművésznő pályafutásának kezdetével indul. Vidáman mesél az Iparművészetit követő évekről, a pályázatokkal külföldön szerzett tapasztalatokról.

Pók Enikő: Ha jól tudom, a Magyar Iparművészeti Főiskola Kéziszövő-falikép szakán végzett 1993-ban, ekkor szerezte meg Mesterdiplomáját. Ezek után 11 év múlva kezdte el a Doktori Iskolát. Mivel foglalkozott a köztes időszakban?

Gulyás Judit: Ez így igaz, bár a doktorimat még meg kell védenem. Kísérleteim középpontjában - már DLA tanulmányaim alatt is - a hand-tufting technikával készülő egyedi szőnyegtervezés állt, ami jelenleg fő tevékenységi köröm. 1990-ben diplomáztam, majd '93-ban végeztem a mesterdiplomával. A főiskolán kézi szövést tanultunk, engem azon belül a szőnyegkészítés érdekelt, részben azért, mert a lakott térnek igen nagy felületét alkotja, másrészt azért, mert a '80-as évek végén mostoha volt a szőnyegválaszték. Csak évekkel később, a '90-es években indult el valami új a lakberendezésben, mert addig - a szociológiai háttér változásakor - a privatizáció korszakában az emberek jellemzően a kocsijuk lecserélésével és cégalapítással voltak elfoglalva – így nem áldoztak a lakberendezésre. Épp ezért, amikor 1993-ban, elsőként mesterdiplomáztam a kézi tűzésű technikából - főleg akkor, amikor a szőnyeg elindult a padlóról és fölfutott a falra - még az építészek is úgy néztek rám, mint emberek egy marslakóra.

P.E.: Mit jelent az említett hand-tufting technika?

G.J.: A hand-tufting szó kézi tűzést jelent. Ezek a szőnyegek modern formatervezésű perzsaszőnyegekhez hasonlítanak. A csomózott gyapjú felület olyan, mintha szövőszéken készülne, ám - míg a szövőszéken nem lehet szabad formálású szőnyeget készíteni, - ezzel a technikával egy fém keretnek köszönhetően nincs kötött forma, a keretbe feszített lyukacsos kongré anyagba tűzünk gyapjúcsomókat egy szerkezet segítségével. Ennek a Magyarországon újnak számító technikának Nyugat-Európában akkor már kb. 15 éves tapasztalata volt.

P.E.: Milyen jellemzői vannak ezeknek a kézi szövésű szőnyegeknek? Ha jól tudom, a szőnyegek értékmérője a csomószám.

G.J.: Ez régen igaz volt, hiszen a sűrűn csomózott selyemperzsákért szinte országok cseréltek gazdát, az uralkodók legbecsesebb kincsei közé tartoztak a kézi szövésű mesés keleti szőnyegek. De ma már más kihívások mérettetik meg a szőnyeget: a funkció mellett az eredeti design a legfontosabb, hiszen számtalan gyártó van a világban. Az én szőnyegeim négyzetméterenként 55.000 csomót tartalmaznak, tömörek, de mégis süppedősek. Míg régen, amikor vékonyabb gyapjúval dolgoztunk, 6 szálat is használtunk egy csomóhoz, jelenleg - egy új-zélandi gyapjúkeveréknek hála - 1 csomóhoz 3 szálat használunk fel.

 

 

P.E.: Térjünk vissza az időben 1993-ba, mennyi időt töltött Franciaországban?

G.J.: Miután megnyertem a TISCA francia szőnyegtervezési pályázatot, véletlenül egy hand-tufting műhelyben kötöttem ki, és szintén véletlenül, pont azzal a technikával gyártottak, amiről a mesterdiplomám is szól – ezeknek a véletleneknek nagy szerepük van életem eseményeiben. A TISCA egy nagy francia cég, a világ minden országában van üzlete, ők akkor a hand-tufting mellett machine-tufting (gépi tűzés) technikával is gyártottak szőnyegeket, de ezek a gépi technika miatt jóval egyszerűbbek, mint az általam készített, kézi tűzésű darabok. Franciaország mellett a cég svájci és német műhelyébe is meghívtak, így összesen 7 hetet tölthettem külföldön, ami nagyon tanulságos volt szakmailag, ugyanis a '90-es évek elején nagyon nagy kihívás volt kelet-európaiként helyt állni a nyugat-európai régióban, de miután elszállt az ismeretlentől való félelmem, szárnyakat kapva tértem haza az útról. Bár a franciák szerződést akartak kötni velem, de a távolságból adódó nehézségek miatt nem éltem a lehetőséggel.

P.E.: Ha jól tudom, egy olasz pályázaton is sikereket ért el, vannak egyéb külföldi tapasztalatai is?

G.J.: 1993-ban az „Accademia d’Europa” nápolyi tervpályázat második díját nyertem el. Ezen kívül később a frankfurti Heimtextilen is kiállítottam, olyan híres tervezők mellett, mint Ulf Moritz. Ebben a pavilonban csak designerek állítottak ki, emiatt szintén nagy volt a megmérettetés, hisz nemcsak Európából, hanem a tengerentúlról is jelen voltak a tervezők.

P.E.: Maradjunk a pályázatoknál, ám most kalandozzunk hazai vizekre. Magyarországon több nívódíj-pályázaton is indult, majd 2004-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Nívódíjat. Egész addigi munkásságáért, vagy egy konkrét munkájával érdemelte ki az elismerést? 

G.J.: Többször indultam nívódíj-pályázatokon, és számos alkalommal kaptam is kisebb- nagyobb díjakat (Miniszteri Dicséret, NKÖM díja), de a Formatervezési Nívódíjat egy komolyabb újításommal nyertem el. Sok szőnyeg készül úgy, hogy egy előre megrajzolt mintát nyírnak körbe, ám az én újításom, az organikus nyírás más - ami azóta már szerzői jogvédelem alatt áll -, mert saját kezemmel nyírom a szőnyegbe a természet esetlegesnek látszó felületeit, természeti struktúráit. Tanulmányozom az organikus fraktúrákat, megfigyelem a fakéreg ritmusát, ahogyan fújja a homokot a szél, ahogy a fű hullámzik a réten. Figyelem, hogy milyen ösvények alakulnak ki a füvön, ahol járunk. Ennél szebb és esetlegesebb dolgot nehezen tudok elképzelni. Ezeket a plasztikus mintázatokat alkalmazom a szőnyegeimen, ezáltal a természet erőit belopva a lakott terekbe. Különösen a Rét kollekcióm mutatja meg, hogy alakulnak ösvényeim.

P.E.: Hogyan figyeli meg a környezetét ilyen alapossággal?

G.J.: Rengeteget fotózom, inspirációs fotókat készítek magamnak, melyekről eszembe jutnak dolgok. Tapasztalati megfigyeléseim alapján jutottam el például a „fraktálgeometriához”, mely olyan önismétlődő rendszer a természetben, ami sokszor esetlegesnek látszik. Maga a füves tér is lényegében véve egy szőnyeg, mivel a rétnek is hasonló a struktúrája, mindkettő sűrűn nőtt, különböző hosszúságú szálakkal. Ezeket a természeti struktúrákat értelmezem újra és készítek belőlük szőnyegfelületeket, melyek nemcsak padlón, hanem falon vagy az építészeti tér bármely felületein jelen lehetnek. Napjaink építészetében sok fém, üveg, beton, azaz hideg felületek készülnek, melyek nagyon csodálatosak, de sajnos a legtöbbjük amolyan „Tán csodállak, ámde nem szeretlek” módon gyönyörű, elegáns, csak nincs bennük lélek. Ezek a természeti struktúrák életre tudják kelteni a teret, ugyanúgy működnek, mintha egy fafelületet, vagy más organikus struktúrát helyeznénk a térbe. Nem zavarja meg a minimál artot, de közben a maga egyszerűségével belső gazdagságot teremt.

 

 

P.E.: Ezek szerint úgy gondolja, hogy egyedi szőnyegeivel így tudja visszahozni a természetet a belső térbe?

G.J.: Igen, nagyon jó a kérdés, mert az egyik oldal az egyedi szőnyegtervezés, amelyet idestova 14 éve szolgálok a munkámmal, másrészt azt az igényt is ki kell elégíteni, hogy szükségünk van a természetre - főleg a nagyvárosokban. Az ember - akár tud róla, akár nem - folyamatosan igényli a természetet, illetve annak közelségét. Sokszor nem is tudja a megrendelő megfogalmazni, hogy miért érzi magát rosszul egy adott térben. Miután betesszük az említett terekbe a Rét vagy Zuzmó szőnyegeimet és kapom a visszajelzéseket, hogy melegség, élet van a térben - látom, hogy egy teret így is fel lehet éleszteni. Sokszor nagyon jó ellenpont a beton, a kő, az üveg mellé, a puha, befogadó, komfortérzetet keltő és megőrző felület..

P.E.: Hogy hatnak az emberre ezek a szőnyegek? Rátelepednek-e a tulajdonosok, vagy csak messziről nézik őket?

G.J.: Én azt tartom jó szőnyegnek, ami nem ordít, és nem akarja magára vonni a figyelmet. Természetesen az is lehet egy cél, hogy - erős színekkel - a tér domináns fókuszpontja legyen, de általában az a feladata egy térben, hogy a bútorok, anyagok és tárgyak sokaságát egy pontba gyűjtse. Sokszor akkor megyek egy lakásba, amikor mindezen tárgyak már bent vannak, megnézem ezek stílusát (art deco, modern, stb.), és ezek után alkotom meg a saját struktúrámat, hogy összhangot teremtsek az egész között. A megrendelőktől gyakran azt a visszajelzést kapom, hogy az ülőbútorok ellenére szeretnek a szőnyegen ülni, fekve tévét nézni, vagy tornászni rajta. A természeti struktúrák hozzák magukkal azt a nyugalmat, azt az erőt és életet, amely a szőnyegekből árad. A nagy szálvastagságnak köszönhetően lehetséges ez, így hasonló érzetük támad, mint amikor egy réten ülnek.

P.E.: Sokat mesélt a hand tufting szőnyegek hagyományos használatáról, ám ezen kívül kilim technikával is dolgozik. Milyen egyéb felhasználási lehetőségei lehetnek a textiljeinek?

G.J.: A kilimet azoknak szánom, akik jobban szeretik a hagyományos lakástextileket. Más gyártóknál ebben a technikában a keleti minták dominálnak, de tőlem ezeket is lehet modern mintával kérni. Egy megrendelés alkalmával art deco motívumokkal is készítettem kézzel szőtt textilt. Ezen kívül faliképet is csináltam, csinálok. Gyakran egy lakás teljes textilezését én tervezem és készítem el: a függönyözéshez szőnyeget, a szőnyeghez faliképet is terveztem, több technikával - varrással, origami hajtogatással, levasalva. Különlegesség, hogy a hand tufting technika arra is alkalmas, hogy falra lehessen applikálni. 1993-ban még csodálkoztak az építészek, hogy ezek a szőnyegek felmásztak a falra – ma már ez egy vagány megoldás.

P.E.: A „falra mászó szőnyeg” témát dolgozta fel a Doktori Iskolában. Mi a kutatás tanulságaiból készült kollekció különlegessége?

G.J.: A később továbbgondolt RÉT kollekciót a Doktori Iskola 3 éve alatt kifejlesztett RÉT-TÉR szőnyegekből fejlesztettem tovább. A témához digitális látványtervezéssel illesztettük be meglévő épületek tereibe néhány szőnyegemet. Ezt inspirációként szántam építészeknek, hogy lássák az egyébként alárendelt szerephez jutott szőnyegek szélesebb körű felhasználását.

 

 

P.E.: Milyen formavilág köszönhet vissza a falon?

G.J.: A falakon lévő szőnyegekről készültek modellezett képek, melyeket Finta József  építész tereibe illesztettem be – a szerzői jogok védelmével. Ezeken jól látszik, amint a hand-tufting technika kilép a szőnyeg funkcióból, és felkerül architektonikus elemekre: oszlopokra, falra, sőt, akár a mennyezeten is kaphat szerepet, burkolatként. Mindez geometrikus vagy organikus módon, az adott térhez illeszkedő formavilággal készül, az illető építész vagy belsőépítész koncepciója alapján. Jó dolog egy tervezői koncepcióba beilleszkedve alkotni, hiszen a szőnyeg – a funkciója mellett – egy látványelem is. Ha az építész, vagy enteriőrtervező - ahogy a képeken is bemutatom - a geometrikus formavilág mellé kontrasztot szeretne elérni, akkor én, alkalmazott művészként oda illeszkedő formavilágú, funkciójú tárgyat tervezek, íves, organikus kivitelben: az együttgondolkodás a cél.

P.E.: Nagyon érdekesek ezek a falra felfutó szőnyegek, engem a növényfalakra emlékeztetnek. Nemcsak a függőleges elhelyezés miatt, hanem mert a növényekhez hasonlóan melegséget, életet árasztanak magukból, és a rájuk jellemző organikus formavilággal a természetet hivatottak visszahozni a belső térbe.

G.J.: Ha belegondolunk, a szőnyeg legősibb funkciója a házként való használat. A nomád törzsek jurtái esetén, vagy keleten, és széles e világon kunyhókban és sátrakban laktak az emberek. Ezek a szőnyegek kezdetben nemezelt textilek voltak (az állandó vándorlás miatt), és mivel az ősi népek állatot tenyésztettek, ezért a legtöbb meleg funkciójú tárgy állati prémből vagy gyapjúból készült. A letelepedéssel együtt megjelent a szövés is. Láthatjuk tehát, hogy a legősibb időkben a ház, az épület, a hajlék is textilből volt. És bármilyen vicces, még a szekrény is, mint a vándorló népeknél, így a magyaroknál is: lóra rakható, zsebes, nemezelt, szállítható „szatyor” volt a bútor. Aztán amikor a gobelin kialakult, a várkastélyoknál szintén a falra kerültek, így hőszigetelték azokat. Tehát az az igény, hogy ne csak a falakra rakjunk textilt, egy ősi igény, én ebben a tekintetben visszamegyek ezekhez, miért ne tenném? Azon kívül, hogy a falakra kerülnek a szőnyegek, egy nagyon modern, avantgárd vonalnál pl. egy csík miért ne mászhatna fel a falra vagy akár a mennyezetre is?

P.E.: Jelenleg legtöbbször a növényi struktúra jelenik meg a szőnyegein. Milyenek voltak a tervei a kezdetekben? Milyen fejlődést lát a saját munkásságában?

G.J.: Nagyon érdekes folyamat, ahogy az ember rátalál önmagára - kezdetekben kerestem, hogy mi az, ami rám jellemző. Elsőként a Labirintus szőnyeg volt az, ahol a plasztikus játékaimat ki tudtam élni. (Ne felejtsük el, hogy a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában szobrász szakon végeztem!) Készítettem számos geometrikus labirintus szőnyeget, majd egy megrendelésre egy nagy textil körlabirintust, mely egy kerek álmennyezet alá került. Sok színátmenettel készített organikus, szújáratokhoz hasonlatos vésett labirintus szőnyeg került ki a kezem alól. Később, a szújáratok kapcsán kezdett érdekelni a természet, a faerezet, a fizikában lévő Newton gyűrűkhöz hasonló moiré-s felületek. Mind természetes, organikus hullámforma, melyek látszólag rendszertelenek, de mégsem azok.

 

 

P.E.: Ezek szerint sok időt tölt a természetben, hogy ez adja Önnek a legtöbb inspirációt?

G.J.: Olyannyira, hogy konkrétan benne lakom, az erdő szélén, egy „bioszféra-rezervátumban”, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban, Szentendre és Visegrád között, Pilisszentlászlón. Ez egy kicsi, hegyi falu – még főiskolás koromban költöztünk ki.

P.E.: Úgy képzelem el, hogy az erdő szélén lakik. Felébred, kikel az ágyból, kinéz az ablakon. Mit lát Ön előtt?

G.J.: A faluból akármerre körbenézünk, hegyeket látni, mert Pilisszentlászló egy völgyben található. Bár bent lakunk a faluban, de olyan pici, hogy 3-4 perc alatt kiérek a szélére. Onnantól kezdve ott a rét, a mező, az erdő és a hegyek, az én terepem!

P.E.: Úgy érzem, hogy ez a rét többet jelent Önnek, mint egy átlagembernek. Olvastam arról, hogy egyszer készítettek Önnel egy TV-interjút, amiben a riporter nem értette, hogy miért a rétre viszi ki a csapatot forgatni. Hogy zajlott ez a forgatás?

G.J.: Ez egy kedves történet. A szerkesztő azt mondta, hogy a műtermembe akarnak jönni fotózni. Én mondtam nekik, hogy nincs igazi műtermem, de ők erősködtek, hogy csináljuk meg a fotókat. Erre azt mondtam a riporternek, hogy „Rendben, az én műtermem tulajdonképpen a rét, ott rajzolgatok, fotózom, a leglényegesebb dolgokat ott találom meg.” A riporter azt kérdezte, hogy „Miért a réten? Nincs ott semmi!” Én azt mondtam, hogy: „Téved, ott van minden! Majd én megmutatom!” Kimentünk a rétre, kivittük a szőnyegeket, ledobtuk a rétre, ők egy magaslesről filmeztek. Onnantól kezdve az egész műsor arról szólt, hogy lehasaltunk a fűbe és néztük a különböző léptékváltásokat. Ezek a szőnyegek szeretik a saját közegüket, nagyon jól néztek ki a rét kiállítóteremben. … Van is nálam egy könyv! Karl Blossfeldt fotós, aki az 1980-es évek végétől alkotott, hatalmas felbontású képeket készít, olyan dolgokat lát meg, ami mellett más emberek elmennek. A rét is ugyanezekről a lehetőségekről szól. Ezek olyan kis apró részei a természetnek, olyan formagazdagság van benne! Itt van a barokk, a reneszánsz, minden itt van…

 

 

P.E.: Milyen munkákkal jelent meg a Lakástrend és design kiállítás keretein belül megszervezett ’madeinhungary’ kiállításon március elején, a Millenárison?

G.J.: Nagyon érdekes virágszőnyegekkel készültem, ami nem teljesen a hagyományos virágformákról szól. Több darabból álló szőnyeg, amelyek különféle méretűek, így tetszőlegesen rakhatjuk le őket! A tavalyi Designtrend kiállításra készítettem egy hasonló szőnyeget, mely a telepeket alkotó, kör alakú zuzmókra hasonlít, a színei a szürkétől a halványzöldig terjednek. Idén ezt a gondolatot folytattam tovább, de élénkebb, pink színben.

P.E.: Mit szeretne képviselni a szőnyegeivel?

G.J.: Az ökodesign témában jelenek meg vele, egyrészt, mert a szőnyeg természetes anyagból készül, másrészt a témája is a természet. A zuzmó továbbgondolásából, a kör alakú formák egymás mellé sorolásából jött létre a virágforma, ennek megfelelően színezem. Tavaly ciklámen és pink színben jelentem meg velük a Barabás Villában, idén szürkés és mályvaszínű árnyalatokban pompáznak. Idei újdonságként a virágok a Magic design székre is felmásznak. Ezzel azt mutatom be, hogy egy design bútor is játékossá tehető ezekkel a felületekkel. Az egyes virágmodulok a 35 centis darabtól kezdve a több méteres átmérőig bármilyen szélességgel készülhetnek. Akár könnyedén át is lehet velük rendezni egy helyiséget, így izgalmassá, mozgalmassá tehetők a terek… Egyszer valaki azt mondta a szőnyegeimre, hogy „minden egyes darab mozog.” Ezen elgondolkoztam, és tényleg, megmozgatja a teret. Tele van erővonalakkal, melyek színben és plasztikával egyaránt kifejeződnek.

P.E.: Ha már szóba került az ökodesign… Mitől környezettudatosak a szőnyegei? Esetleg újrahasznosíthatóak?

G.J.: Attól öko, hogy teljesen természetes a szőnyeg, illetve nemcsak természets anyagból készül (100% gyapjú), de a formáimat, mintáimat is a természet inspirálja. Azonban nem recycling, és nem újrahasznosítható. Egy jól kivitelezett szőnyeg, ha rendeltetésszerűen használják, hogy nem fog tönkremenni.

P.E.: Azért a vörösbor csak árt neki…

G.J.: Két dolgot nem bír a gyapjú, az egyik a maró lúg, a másik a hosszú távon nagyon nagy hőmérsékleti behatást. Ám normális esetben elég nehezen kerül ilyen körülmények közé.

P.E.: Na és mi a helyzet a tisztításával?

G.J.: Ami a tisztítását illeti, lehet kefélni, erősebben is, mégsem történik vele semmi baj. A mai tisztítószerekkel mindent ki lehet szedni belőlük. Másrészt antisztatikus anyaggal fújjuk be a szőnyeget (amitől nem lesz keményebb). Mivel a gyapjú olyan, mint a szivacs, ezért azt teljesen, elemi szálig beszívja. Ezután, ha leöntöm kávéval, teljesen ki lehet belőle tisztítani.

 

 

P.E.: Mi az Ön szerepe egy szőnyeg elkészítésénél?

G.J.: Egyrészt hozzá adom a nevem, a tájékozódásom, az imázsom, a profilom alapján hívnak meg az építészek, belsőépítészek, a megbízók, mint tervezőt, hogy tervezzek nekik szőnyeget, másrészt az első vonaltól az utolsó csomóig én vállalom a szőnyegekért a felelősséget - és nem más - egy személyben. Én beszélek a megrendelővel, az építész koncepciójába én illesztem be az egészet, onnantól kezdve, amit tervezek, azt elfogadtatom. Több százezer forintos tárgyakat rendelnek az akvarell papírterv alapján. A festést használom, mert sokkal szebb valamit megfesteni 1:10-ben, mint valamit számítógéppel kinyomtatni, mert az akvarell a finom árnyalatokat szebben adja vissza, és én nem bízom magam arra, hogy mit nyomtat a nyomtató - az a biztos, amit megfestek. Azt fogadja el a megrendelő, majd én leszállítom, végül ő kifizeti. Összefoglalva a szőnyeget megtervezem, végig művezetem, a műhelyben a belenyírás az én dolgom, és az utólagos nyírás is.

P.E.: Térjünk rá a mindennapjai további részére is. Tudomásom szerint tanít is, így adja át a tudását a következő tervező nemzedéknek is.

G.J.: A Krea Művészeti Iskolában tanítok (alapító tanárként), elsősorban lakberendezőket és enteriőrtervezőket textil-, anyagismeretre és mintatervezésre, illetve grafikusokat is az utóbbira. Mindezt immár tizenhatodik éve.

 

 

P.E.: Milyen tantárgyak ezek? Milyen feladatok kapnak a tanulók?

G.J.: A mintatervezés - most már - egy nagyon jól kitalált és felépített tantárgy, mely a természeti formák absztrakciója – első évben. A másodévesek vidéki házat terveznek, ennek kapcsán a népi motívumok, jel és jelrendszer, szimbolika, és abból való tervezés, átírás a feladat. A negyedik félévében a modernizmus a téma: az avantgardizmusból való képzőművészeti gyökerek és azok hatása a mintákra, mint mintázatra, majd ezekből terveznek a hallgatók. Harmadévben népcsoportot választunk - akkor éttermet terveznek - és egy antropológiai tantárgy után annak a kultúrának a mintakincsével foglalkozunk. A tervezési feladat kapcsán az említett mintakincset örökítik tovább, felhasználják tapétaként, egyéb dekorációként. Itt is megjelennek a növényi formák. Szerintem a természet, mint ihlető forrás kikerülhetetlen, nem is kell, hogy kikerüljük. Korlátlan lehetőségek forrása, utána bármit tervezhet az ember, bármilyen irányba elmehet tőle, bármit tervezhet belőle.

Bár én azt vallom, hogy divatból ne mondjuk minden egyes, a természethez valamelyest kötődő tárgyra azt, hogy „öko”, de az tény, hogy Gulyás Judit szőnyegeinek természeti ihletése tagadhatatlan. Már várom a következő kiállításokat, ahol találkozhatunk majd a művésznő legújabb alkotásaival!

Pók Enikő