Közélet, hírek

A miskolci Volán pályaudvar terveinek bemutatója

2001.03.02. 12:00

A forgalmi igényeknek hosszú távon is megfelelő központi Volán autóbusz-pályaudvar terveit mutatták be Miskolcon.
A tervező építészek - Puskás Péter és Vincze János

A forgalmi igényeknek hosszú távon is megfelelő központi Volán autóbusz-pályaudvar terveit mutatták be Miskolcon.

A Borsod Volán Rt. 1969-ben épült Búza téri helyközi autóbusz pályaudvara elavult, felújítására sem érdemes már költeni. Az állomáson évente tizennégy millió ember fordul meg, egyre nagyobb a zsúfoltság, napi 1442 járat indítása mellett a kiszolgáló épület képtelen az utazók kulturált kiszolgálására. A miskolci központi autóbusz állomásról százhetvenhét településre negyvenöt másodpercenként indulnak járatok naponta, összesen 1074 kilométer útvonalon.
A tervező építészek - Puskás Péter és Vincze János – a Borsod Volán által rendelkezésükre bocsátott forgalmi adatok, igények és a városrendezési tervek kívánalmainak megfelelően készítették el a terveket és maketteket. Eszerint az új pályaudvar szintén a Búza téren a régi helyén épülne fel három, egymással kapcsolatban álló, henger alakú utasforgalmi épület – több szintes üvegpalota – melletti fedett peronokkal.
A négy párhuzamos peronsoron huszonkét indító és öt érkező állomás lesz. A Volán pályaudvar utasforgalmi részében kapnának helyet a pénztársorok, az információs rendszerek, üzletek, pénzváltó automaták, várótermek, a személyzeti helyiségek, valamint a számítógépes irányító központ. A buszok gyorsan elvégezhető javításaihoz egy kisebb jól felszerelt műhelyt is létrehoznának itt.
A Borsod Volán pályaudvara közvetlenül kapcsolódik a Miskolci Városi Közlekedési Rt. Búza téri helyi központi állomásához, melyre az építészek szerint szintén ráférne a rekonstrukció. Az új autóbusz pályaudvara még nincs meg a pénz. A felépítéshez szükséges fél milliárd forint előteremtésére megkezdődtek a tárgyalások, az összeg egy része saját erő lesz, a többit pedig hazai és európai uniós pályázatokon kívánják előteremteni. Ha az építkezést az idén megkezdhetik, 2002 végére elkészülhet a pályaudvar.

2001. február 27., kedd (MTI)