A múlt időknek reánk maradt céhmestere - Steindl Imre

"Megilletődéssel gondolok reá, hogy ez a hatalmas alak nincs többé. Szinte el sem hihetem, hogy mindössze csak hatvanhárom évet ért el. Hiszen annyit, mint ő, alig produkált építészetünk - talán az egy Ybl Miklós kivételével." – írta Komor Marcell Steindl Imréről, aki 115 éve, 1902. augusztus 31-én hunyt el.

Steindl halálának híre megrázta az építésztársadalmat. Főműve, az Országház teljes befejezését nem érhette meg. Holttestét az általa tervezett Múzeum körúti műegyetemi épület előcsarnokában ravatalozták fel, ahol a mérnöki és építészeti osztály dékánja mondott búcsúbeszédet, innen kísérték a Kerepesi úti temetőbe, a családi kriptába. Az út mentén a lámpákat gyászfátyollal borították, a koporsót szállító kocsit a főpolgármester és Eötvös Loránd, az Akadémia elnöke, majd a tudós- és művészvilág jeles képviselői követték.

A viszonylag korán, 63 évesen elhunyt mester iparos-kézműves családban született 1839. október 29-én, Pesten. Asztalos és ácsmester nagyapja Ausztriából vándorolt Hatvanba, majd 1790-ben Pestre, ahol a Városi Színház építkezésén dolgozott. A nagyapa, Johann Steindl idősebbik fia szintén asztalos lett, méghozzá a reformkor egyik kiemelkedő mestere, aki részt vett a régi Vigadó berendezésében és kiállításokon is szerepelt. A kisebbik fiút, Steindl Károlyt – Imre édesapját – az ékszerész és aranyműves szakma elismert mestereként tartották számon. 

A belvárosi főreáliskolában, ahol Steindl Imre középiskolai tanulmányait végezte, kitűnő rajztanárok dolgoztak, akik nemcsak Steindl, hanem Schulek, Lechner Ödön, Pecz Samu, Zala György, Róth Miksa pályájának elindulásában is jelentős szerepet játszottak. A középiskola befejezése után Steindl a budai Joseph Polytechnikumban folytatta tanulmányait, amely ekkor még német tannyelvű intézmény volt és általános műszaki ismereteket oktatott, kifejezetten építészeti képzést még nem nyújtott. Így a politechnikum elvégzése után Steindl a bécsi Képzőművészeti Akadémia építész szakosztályán tanult tovább. Neves tanárai - Eduard van der Nüll, August Siccard von Siccardsburg, Rudolf Eitelberg - mellett a legnagyobb hatást Friedrich Schmidt, az építész mesteriskola vezetője gyakorolta rá.


 


Schmidt a neogótika egyik vezéralakja és apostola volt, aki 15 évig dolgozott a kölni dóm helyreállításán és ennek során kőműves- és kőfaragómesteri vizsgát is tett. Szerepe a diákok önképző köre, a Wiener Bauhütte tiszteletbeli elnökeként és szellemi vezetőjeként is igen jelentős volt. A magyar diákok, Schulek Frigyes, Schulcz Ferenc és Steindl Imre egyaránt részt vettek a Wiener Bauhütte megalakításában, amelynek már névválasztása is jelzi azt a nosztalgikus lelkesedést, amellyel a gótika világát, a középkori építőműhelyeket övezték. Az önképző egyesület keretében középkori épületeket mértek fel és rajzoltak meg és ezeket több albumban publikálták is.

Steindl a bécsi akadémián kitűnő minősítéssel végzett és több díjat is elnyert. A végzés után Párizsba utazott, hogy a francia gótikát tanulmányozza, de 1868-ban már Pesten tartózkodik és az Új Városháza épületét tervezi, a végleges változatban a pesti közönség számára rokonszenvesebb neoreneszánsz stílusban. A kiviteli tervekben barátja, diáktársa, az itáliai tanulmányútjáról frissen hazaérkezett Schulek Frigyes is segédkezik. Az épület a legmodernebb szerkezeti megoldásokat tartalmazza: a födémeket vasgerendákkal építik, az előcsarnokot öntöttvas bordákkal kialakított keresztboltozat fedi, a lépcsőház szabadon álló, öntöttvas szerkezet.

Pályakezdésének másik jelentős momentuma, amikor 1869-ben elkezd tanítani a Joseph Polytechnikumban, pontosabban visszatér ide, ugyanis 1860-tól a bécsi tartózkodását megszakítva egy rövidebb ideig már dolgozott itt tanársegédként. Most azonban egy hosszú, 33 éves tanári pályafutás indul el. Ebben az időszakban alakult át a politechnikum műegyetemmé és épült ki az építészképzés, nem utolsósorban Steindl tanári tevékenységének köszönhetően. Oktatói működésének legfőbb pozitívuma nem az előadásaiban rejlett, hanem abban a közvetlen kapcsolatban, amelyet a korrekciók során – Friedrich Schmidt példáját követve – a hallgatókkal kialakított. Ugyancsak Schmidt és a Wiener Bauhütte hatására a szünidőkben diákjaival régi épületeket mértek fel, majd a Műegyetemen is megalakult e célra egy hallgatói egyesület. Felmérési rajzaikat nemcsak nyomtatott formában publikálták, hanem kiállításokon is bemutatták, a Műemlékek Ideiglenes Bizottságával is együttműködve.

A gótika és általában a régebbi korok iránti érdeklődés ebben a korszakban a műemlék-helyreállítások és az új épületek terén egyaránt megnyilvánult. A két terület nem különült el élesen egymástól, ahogy az egyetemi oktatásban is együtt szerepelt a különböző építészettörténeti stílusok ismertetése és az ezekben való tervezés. Friedrich Schmidthez hasonlóan Steindl tevékenységének is hangsúlyos részét képezték a műemléki rekonstrukciók. Az első ilyen munkája a vajdahunyadi vár helyreállítása volt. Alapító tagja volt a Műemlékek Ideiglenes Bizottságának, amely 1882-től Műemlékek Országos Bizottsága néven működött tovább.

1877-ben bízták meg a kassai dóm restaurálásával. A felújításból nagyszabású átépítés lett, ami végül két és fél évtizedig tartott. Ugyancsak jelentős munkája volt a bártfai és a máriafalvi templom helyreállítása. Az 1870-es években két tervpályázaton is részt vett, a Reichstag pályázatán dicséretet nyert (az itt szerzett tapasztalatait a magyar Parlament tervezésénél hasznosította), az Operaház pályázatára való meghívása pedig azt jelzi, hogy Magyarországon már ekkor a legjobb építészek között tartották számon. Ugyanebben az időszakban készült el a Budai Kereskedelmi és Iparbank székháza a Fő utcában, Agorasztó Miklós királyi táblabíró háza a Kecskeméti utcában, Lyka Döme földbirtokos bérháza a Párizsi utcában és a Műegyetem épülete a Múzeum körúton.

A Steindl legjelentősebb alkotásaként számon tartott Országház története egy 1880. évi törvénycikkel kezdődött, amely elhatározta a magyar parlament megépítését. A pályázatot 1882 áprilisában hirdették meg, a beérkezett 19 terv közül négyet díjaztak: Steindl, Hauszmann, Schickedanz Albert és Freund Vilmos, valamint Otto Wagner és munkatársai műveit. A Parlament létrehozására összehívott Országos Bizottság a neogót stílus mellett tört lándzsát, elsősorban gróf Andrássy Gyula hatására, aki előtt az angol parlament lebegett mintaként. Így Steindl terve épült fel, a kivitelezés 1885 októberében indult el és 1902-re készült el, de a belsőépítészeti munkák még 1904-ben is tartottak. Az 1880-90-es évek fordulóján indult el a Belvárosi plébániatemplom restaurálása, ahol Steindl elsősorban a csúcsíves ablakait visszanyert szentélyre koncentrált, a pilléreket vörös műmárvány burkolattal, a boltozatokat élénk színezéssel látta el. A régi barokk főoltárt neogót, Zsolnay-majolikából készült, vasszerkezettel megerősített oltárra váltotta. Mindezek a beavatkozásai a II. világháborús sérülések és az azt követő helyreállítások miatt ma már nincsenek meg.

Az Országház mellett Steindl másik főműve a Szent Erzsébet templom a Rózsák terén. A pályázatot az épületre 1889 őszén írták ki, amikor a Parlament építése tulajdonképpen Steindl minden energiáját lekötötte, de ennek ellenére nagy lendülettel fogott a munkához, hiszen egy templom felépítése a középkori építőműhelyek szellemiségét követni kívánó mester számára a legszebb feladatnak számított. Steindl természetesen gótikus tervet készített, amelynek inspirációs forrása volt valószínűleg a marburgi templom (ahol a névadó Szent Erzsébet nyugszik) és a kassai Szent Erzsébet templom is.

Ahogy az Országház, úgy az erzsébetvárosi templom is egy összművészeti alkotás, amelyben a belsőépítészet és minden berendezési tárgy is a kompozíció része és ezek tervei is mind Steindl irodájában készültek. Steindl egy igazi "céhmesterként" fogta össze az építészeket, iparművészeket, mesterembereket, és ahogy Komor Marcell írta, "e céh tagjai valamennyien a legnagyobb tisztelettel néztek reája (…), amolyan Dombaumeister építőművészt láttak benne." Kitűnő kapcsolatot ápolt a társművészetek és az egyes iparágak képviselőivel, akik közül ki kell emelnünk Zsolnay Vilmost és Róth Miksát. Zsolnay Steindl felkérése nyomán, az Országház kivitelezéséhez kísérletezte ki azt az anyagot, amelyet először Steindl-masszának nevezett el, később pedig pirogránitként vált ismertté. Róth Miksa még a pályája elején járt, amikor Steindl a tehetségét felfedezte és megbízásokat adott neki az általa restaurált templomok színes üvegablakainak elkészítésére.





Steindl Imre emlékét egy ideig gondosan ápolták. Még életében, 1891-ben szerveződött körülötte egy társaság az Országházon dolgozó művészekből, iparosokból, ami aztán 1905-ben Alpár Ignác elnöksége alatt született újjá. A társaság – amely több mint száz taggal és jelentős vagyonnal rendelkezett – neve Hazai Műpártoló Egyesület volt, de inkább csak Steindl-céhnek hívták. Ösztöndíjakat alapítottak, Steindl emlékére ünnepségeket rendeztek, ezüstserleget, érméket készítettek. Alpár halála után Hültl Dezső lett a céh vezetője. A II. világháború után az egyesületet feloszlatták, a székhelyük román és gótikus stílusú helyiségeinek berendezése az enyészeté lett. Az Országház elkészülte után a Magyar Mérnök és Építész Egylet Steindl emlékére ünnepséget rendezett, a főlépcső egyik oldalára elhelyezték a Stróbl Alajos által készített mellszobrát. Ennek bronzváltozata az új Műegyetem központi épületének aulájába került. Halálának 25. évfordulóján az Országházban emlékeztek meg róla, 1963-ban pedig egy utca kapta meg a nevét a Parlament közelében.

Pesti Monika
Lechner Tudásközpont

Forrás:

• Sisa József: Steindl Imre – Az építészet mesterei, Holnap Kiadó, 2005 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
• Csányi – Birchbauer: Az új Országház, Pátria, 1902 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Galéria:

• Steindl Imre 1896-ban, Erdélyi Mór felvétele (Forrás: Az építészet mesterei – Steindl Imre)
• Az Új Városháza, Váci utca 62-64., 1868-1875 (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• Az Agorasztó-ház a Kecskeméti utcában, 1875-76 (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• A Lyka-ház a Párizsi utcában, 1875-77 (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• A Múzeum körúti régi műegyetemi épület részlete (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• Rózsaablak az erzsébetvárosi templomon (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• Az erzsébetvárosi templom részlete (Fotó: Kis Ádám, Lechner Tudásközpont)
• Az Országházon Steindl vezetésével dolgozó tervezőiroda
• Steindl a tanítványaival Gyulafehérváron 1895 körül (Steindl a jobb szélen) (Forrás: Az építészet mesterei – Steindl Imre)