A Nemzeti Múzeum pályázat Bíráló Bizottságának összefoglaló értékelése és ajánlásai
A következőkben a tervek bemutatása mellett megjelentetjük az egyes tervekhez fűzött bírálatokat, itt most az az összefoglaló jelentés olvasható, amely az összes pályamű – 61 db - értékelése után a Bizottságban kikristályosodott.
Közel két évtizede kezdődtek meg a jelentősebb európai múzeumok átalakításai. A folyamat nem fejeződött be a mai napig sem, Németországban most is folynak nagyobb múzeumi átépítések, fejlesztések, s talán Magyarországon is követjük majd a trendet a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum komplex fejlesztésével.
Az ezredforduló elején, 2002-ben volt a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulója. Az ünnepi alkalomra a sokéves rekonstrukció második szakasza fejeződött be, amelynek során új terek, új irodák, műhelyek létesültek, új kiszolgáló funkciókkal, és a közönségforgalmi terek nagy része visszanyerte eredeti architektúráját. Szabad-e, kell-e most folytatni e nagyszabású fejlesztést? Igen, szabad és kell is – határozták el a kiírók. De hogyan? Természetesen nyílt, nemzetközi pályázat kiírásával.
A Magyar Nemzeti Múzeum a hazai klasszicista építészet kiemelkedő alkotása. De nem csak múzeum, hanem a kutatás, a régészet, a restaurálás és az oktatás funkciói mellett számtalan kulturális program színtere is. Mindezeken túl nemzeti identitásunk része, történelmünk jeles eseményeinek résztvevője és tanúja.
A múzeum tömbje a legszebb briliánsgyűrűre emlékeztet, amelynek ékköve Pollack Mihály épülete, foglalata Petz Ármin kertje, Ybl Miklós kerítése és a nagyrészt zártsorú palotasor, amely mindezt körülveszi. Ezt az egységet megbontani nem szabad, pusztán finoman megcsiszolni a gyémántot, felújítani, kiegészíteni, rendbe rakni a foglalatot. Erre hívja fel a figyelmet, ezt sugallja gróf Széchenyi István két mottója is.
Bizony nagy felelősség hárul itt mindenkire – kiíróra, zsűrorra és pályázóra egyaránt. Felelősség hárul továbbá azokra, akik majd a megvalósításban részt vesznek s azokra is, akik ezzel kívülről törődnek: a médiától a civil mozgalmakig. Bátran, de nagy alázattal kell a feladathoz nyúlni, hogy betarthassuk gróf Széchenyi István intelmeit. A pályázók nagy része ezt tette. De még az is, aki nem így közelített a feladathoz, nagy segítséget adott a továbblépéshez és a megvalósításhoz, mert rávilágított arra, mit hogyan nem tanácsos tenni, melyek lehetnek a tévutak.
A pályázatok díjazása során a Bíráló Bizottság arra törekedett, hogy a rangsorolva díjazott pályaműveken túl lehetőleg minél több olyan pályamunkát is meg tudjon vásárolni a kiíró, amelyek a továbbtervezés során ötleteket adhatnak, illetve valamelyik típus jellegzetes példái. A rendelkezésre álló keret ezért úgy került felosztásra, hogy az első díjas terv a maximális összegnek csupán a 60%-át kapta, ennek ellenére szép számmal vannak olyan tervek, amelyek legalább megvételre érdemesek lettek volna, de az említett szempontok szerinti válogatás miatt sajnos ettől a lehetőségtől is elestek. Reméljük, hogy a pályázatot bemutató tervezett kiadványban minden tervet szerepeltetni tudunk.
A pályázat elkészítése igen nagy és összetett – több szakágra kiterjedő – feladat volt. Aki elindult, és beadta a tervét, nagy áldozatot vállalt e csodálatos kincsünk megújulásához. Ezúton mondunk köszönetet minden pályázónak a kiírók és a magunk nevében.
a Bíráló Bizottság
A Bíráló Bizottság tagjai:
Elnök: Eltér István építész
Szakmai titkár: Kiss István építész
Tagok:
Fegyverneky Sándor építész
Dr. Mezős Tamás építész - Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Miasnikov Péter építész - VIII. kerület Önkormányzat
Prof. Dr. Moravánszky Ákos (Zürich) egyetemi tanár (építész)
Kaszás Károly DLA építész - Magyar Építész Kamara
Kruppa Gábor építész - Magyar Építész Kamara
Dr. Somogyi Botond építész - OKM
Németh Lászlóné közgazdász - kiíró
Masznyik Csaba építész - Magyar Építész Kamara
A Bíráló Bizottság munkáját segítő szakértők:
Jogi szakértő: Dr. Illényi Péter Tamás jogász
Hivatalos közbeszerzési tanácsadó: Dr. Juhász Erzsébet jogász (FŐBER Zrt.)
Műszaki szakértő: Rezi Kató Gábor régész-informatikus
Műszaki szakértő: Madas Judit építész
Műszaki szakértő: Bernáth Károly építész
Kertész szakértő: Szendrői József és Vinis Gizella kert- és tájtervező(k) Magyar Építész Kamara
Budapest, 2010. június 5.
A PÁLYAMŰVEK ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉSE
Jelen zárójelentés a Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16., a továbbiakban: MNM), mint Kiíró által a Magyar Nemzeti Múzeum műemlék épületének és a közvetlen környezetét képező Múzeumkert komplex, látogatóbarát és értékmegőrző fejlesztésének turisztikai célú tervezése tárgyban indított tervpályázati eljárás során beérkezett pályaművek elbírálásának írásbeli összegezéséről készült.
A tervpályázat címe:
A Magyar Nemzeti Múzeum műemlék épületének és a közvetlen környezetét képező Múzeumkert komplex, látogatóbarát és értékmegőrző fejlesztésének turisztikai célú tervezése (rövid cím: MNM komplex fejlesztése tervpályázat, 2010.)
A tervpályázat célja:
A Magyar Nemzeti Múzeum főépületének és környezetének fejlesztését megalapozó építészeti tervek, valamint az engedélyezési tervek elkészítését végző tervező(k) kiválasztása.
A tervpályázat tárgya:
A Magyar Nemzeti Múzeum műemléki védettségű főépületének (épület) és a közvetlen környezetét képező Múzeumkert komplex, látogatóbarát és értékmegőrző fejlesztésének tervezése, amely magában foglalja az épület kiszolgáló-logisztikai funkcióinak bővítését, a kerthasználatot akadályozó gépkocsik elhelyezését, az épület udvarainak (északi és déli udvarok) hasznosítását, új közönségforgalmi terek kialakítását, a látogatói útvonalak és bejáratok újraszervezését, akadálymentesítést, a Múzeumkert értéknövelő hasznosítását, az épületből kitelepíthető funkciók figyelembe vételével az intézményben rejlő kulturális értékek népszerűsítésének támogatása építészeti eszközökkel.
A tervpályázat jellege:
Nyílt tervpályázati eljárás.
A tervpályázat főbb adatai, programelemei és a bírálat szempontjai:
Hosszú előkészítő munka után 2010. januárjában jelent meg a Magyar Nemzeti Múzeum műemléki épülete és közvetlen környezete nyílt-titkos nemzetközi tervpályázatának kiírása a 137/2004. számú Kormányrendelet, valamint a Közbeszerzési Törvény (Kbt.) alapján.
A megadott határidőre összesen 61 pályamű érkezett, amelyekből kettő sérült volt. A Bíráló Bizottság az első plenáris ülésen a beérkezett pályaműveket felbontotta, és megállapította, hogy mindegyik feladási dátuma szabályos volt, és egyikük sem sértette a titkosságot – beleértve a két sérült csomagolású tervet is. A Bíráló Bizottság tagjai megkezdték az egyéni bírálatokat, és plenáris üléseken hozták meg a döntéseiket többségi szavazással. A plenáris ülésekről jegyzőkönyv készült. A bírálatok a tervezési program, illetve a bírálati szempontok alapján történtek, amelyek közül a legfontosabbak az alábbiak voltak:
Programelemek:
1.térszint alatti bővítés a területhiány ellensúlyozására,
2.belső udvarok lefedése,
3.kitelepítendő funkciók meghatározása és terük újrahasznosítása,
4.közönségforgalmi terek újrafogalmazása,
5.a múzeumkert revitalizációja.
Bírálati szempontok:
6.építészeti,
7.megvalósíthatósági,
8.környezettudatossági,
9.stratégiai.
Általános értékelés:
A kiírás egyértelműen tükrözte azt a szándékot, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum, elsősorban uniós források bevonásával, be szeretné fejezni azt a felújítási és átstrukturálási folyamatot, mely 1994-ben kezdődött és 2006-ban megszakadt. Ennek részeként fel szeretné szabadítani az épület körüli kert gépkocsi- és kőtárolásra használt területeit, hogy a múzeumkertet ismét közkertként lehessen használni és növelni szeretné azokat a raktárakat, ahova a már meglévő és folyamatosan növekvő számú leleteket és műtárgyakat el tudja helyezni, továbbá el szeretné érni, hogy az így nyert hasznos területekkel fel tudjon szabadítani az épületen belül olyan helyiségeket, helyiségcsoportokat, melyek a korábbi felújítások során kényszerből nem a legmegfelelőbb helyre kerültek, illetve csatlakozzon a kortárs múzeumok sorához, melyek időszaki kiállításokkal, rendezvények szervezésével mutatják be a kulturális kincseket és vonzanak több látogatót. A kiírás nyilvánvalóvá tette, hogy nem csupán az épület történeti értékeit, hanem a közelmúltban sok pénzzel és energiával létrehozott, már elkészült beavatkozásokat is becsüli, és ezek tiszteletben tartását is elvárja.
A kiírás ezzel együtt nyitott volt bármilyen olyan javaslatra, ami a maga konzekvens rendjén belül megoldást ad a fejlesztési elképzelésekre, tehát a pályázati munkák tanulmányozása folyamán a Bíráló Bizottság olyan megoldásokat is elemzett, mérlegelt és értékelt, amelyek indokolták a kiírásban foglaltaktól való eltérést. Tehát nem volt kizáró ok, ha a pályázók semmit sem építettek a föld alá, nem volt kizáró ok, ha hozzányúltak történeti, vagy közelmúltban épített épületrészekhez, nem volt kizáró ok, ha nem fedték le az udvarokat és az sem, ha kísérleteztek az udvarok részbeni, vagy akár teljes beépítésével stb. Ebből viszont az következett, hogy a 60 értékelt pályamű szinte minden egyes darabja más-más megoldást kínált: vannak ugyan hasonló típusok, de a típusokon belüli különbözőségek olyan nagyok, hogy alig-alig lehet a terveket párba állítani. A sokféleség megnehezítette ugyan a pályázatok kiértékelését, viszont azt lehet mondani, hogy ez a 60 pályamű szinte minden olyan utat végigjárt, ami az épület működése, fejlesztési lehetőségei szempontjából mind most, mind a későbbiek során egyáltalán felmerülhet.
A pályázatok elemzése során a Bíráló Bizottság úgy látta, hogy a pályázók alapvetően három különböző mentalitással viszonyultak a feladathoz: voltak, akik a pályázatot elsősorban diszpozíciós kérdésnek tekintették, voltak, akik a diszpozíciós problémák megoldásán túl építészeti párbeszédet is kezdeményeztek Pollack épületével, és voltak olyanok, akik a meglévő épületet inkább csak egyfajta háttérnek, keretnek tekintették, amin belül - esetenként öncélúnak tetsző - építészeti kísérleteket tudtak folytatni. Ez utóbbiakat is nagy érdeklődéssel tanulmányozták a bírálók, de az az általános vélemény alakult ki, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum épülete elsősorban nem teljes át-, vagy újraértelmezésre szorul. A középső kategóriába tartozók voltak a legizgalmasabbak és ezekről folyt a legtöbb vita.
Az első díjas terv az első kategóriába tartozik. Ez azt jelenti, hogy a tervet elsősorban az a diszpozíció, (tehát a stratégiai döntések sora) emelte az első helyre, ami a Nemzeti Múzeum számára és szempontjából mind elvi, mind gyakorlati indokokkal a legkedvezőbbnek tűnik. A múzeum szempontjából kedvező az az elvi megoldás, ahol lényegében minden új funkció (parkolás, raktározás, múzeumi bolt, múzeumi vendéglátás és az időszakos kiállítások egy része, kisebb rendezvények), az épületen kívülre kerül, mert annak térigénye és -rendszere mind a továbbtervezés, mind a további használat során Pollack épületétől és a kötöttségektől függetlenül a későbbiekben is szabadon alakítható. Másodsorban kedvező gyakorlati megoldás, hogy a bővítés a múzeum működésének zavarása nélkül, vagy a működést a legkevésbé korlátozó módon építhető meg.
A 60 pályázat kiértékeléséből tehát az következett, hogy a Nemzeti Múzeum adott (és a kiírásban rögzített) feltételekkel történő fejlesztése a múzeum főbejárata előtti területen, az épületen kívül, a föld alatt, a főhomlokzat közvetlen környezetét a legkevésbé zavaró módon (tehát a terep lehető legkevesebb megnyitásával) a múzeum szempontjából a legkedvezőbb megoldás. Ennek az elvnek a megfogalmazása és látványvilága komplex építészeti kérdés, melyet a további tervezés során fokozott igényességgel kell elkészíteni és a tervezőkön számon kérni.
Hozzá-, illetve ráépítés:
A pályamunkák közül összesen ketten kísérleteztek azzal, hogy a múzeum főépületéhez az északi és a déli oldal felől, valamint a tető szintjén, látványosan hozzáépítsenek, mintegy keretbe foglalva az épületet. Ezek a megoldások sem formai, sem funkcionális, főleg műemlékvédelmi szempontból nem voltak meggyőzőek, e terveket a bírálók egységesen elutasították. Külön csoportot képeznek azonban azok a tervek, ahol a belső udvarba telepített funkciók egy része - többnyire irodák - emelkednek ki az udvarból a tetőgerinc magasságába, vagy fölé. A Bíráló Bizottság ezeket a sokszor látványos és szellemes megoldásokat, melyek egyéb középületek esetében jól működhetnek, a Magyar Nemzeti Múzeum esetében és ezen a helyen nem tartotta elfogadhatónak: a tervezett új, kiegészítő funkciók mennyisége és minősége sem indokolja, hogy a beavatkozás alapvetően átértelmezze Pollack épületét, még akkor sem, ha ezek a bővítmények az utca szintjéről nem látszanak. Ezeket a megoldásokat a Bíráló Bizottság úgy kezelte, mint ami az esetleges további tervezés során korrigálható, ezért kerülhetett ilyen terv is a díjazottak közé.
Parkolás, raktárak, logisztika:
A gépkocsik terepszint alatti elhelyezésére vonatkozóan a főépület négy oldala szinte teljesen azonos arányban fordult elő a pályamunkákban, annak ellenére, hogy a kiírás a Bródy Sándor utcai és Múzeum utcai oldalakat részesítette előnyben. Volt olyan pályamunka, ahol a tervezők ábrákkal igazolták, hogy a megtartandó (cserére nem szoruló) faállományból föld alatti építés esetén lényegében ugyanannyit kell kivágni mind a négy oldalon, tehát a kert fáinak védelme nem befolyásolja a föld alatti parkoló elhelyezésének kérdését. Ez az érvelés csak akkor igaz, ha a főhomlokzat előtti lépcső két oldalán lévő területeket is igénybe veszi a tervező és az ott álló fákat is kivágja. Ez egyrészt elkerülhető, másrészt a főhomlokzat látványának felszabadítása adott esetben erősebb indok lehet, mint az ott álló fák védelme. Volt olyan megoldás, ahol a parkoló ás az átmenő műtárgyraktár egymástól elválasztva, az épület ellentétes oldalain készült volna, ami elvileg nem hibás, de ha egymás mellett (alatt, fölött) vannak, akkor a használat módja a későbbiekben természetesen könnyebben változtatható (akár a raktárak, akár a parkolók javára). Voltak olyan megoldások, ahol a tervezők megpróbálták átfedésbe hozni a parkolót és a kertet és földlabdákat rekesztettek ki a gyökérzet számára, de ezek kényszer-megoldásnak tűntek. Hasonlóképpen nehézkesnek és kétes eredményűnek látszanak azok a javaslatok, ahol a föld alatti épület alaprajzi keskenyítésével (és mélységének növelésével) próbáltak a pályázók, különösen a Pollack Mihály téri oldalon, az épület mögött, helyet hagyni a fáknak. Volt olyan tervező, aki egyáltalán nem épített mélygarázst, mondván, nem ide való. Az országos központként működő múzeumnak közel 20 db saját gépkocsija van, amivel a különféle műtárgyak be- és elszállítását végzik, logisztikai szempontból megoldhatatlan, hogy ezek ne telken belül álljanak. Garázshelyek bérlése ilyen mennyiségű gépkocsi esetén a külső mélygarázs közelsége ellenére sem jelenthet gazdaságilag rentábilis megoldást. A jelenlegi „fásított parkolóból” használható közkert pedig csak gépkocsik nélkül válhat.
A pályázatok elemzése után a Bíráló Bizottság úgy találta, hogy a bővítés szempontjából kedvezőnek tűnik az a megoldás, amikor a parkolók és a raktárak egy tömbben épülnek, és ez a tömb a múzeum előtti, fák nélküli területen van, melynek megközelítése lehet akár a jelenlegi nyomvonalon, tehát a Múzeum körút felől, vagy lehet, akár átmenő forgalmi rendszerben, a Múzeum utcából lehajtva és a Bródy Sándor utcából kihajtva. A megközelítés módja szakhatósági és társadalmi egyeztetések után véglegesíthető. A jelenlegi, lámpával szabályozott közlekedés a Múzeum körútról mindezt lehetővé teszi. Az Arany János szobor ideiglenes elbontása, majd visszahelyezése, az udvar alatti terület feltárása, az egykori villa felhasználható pincerészeinek beépítése a tervbe nem lehet akadálya e terület hasznosításának. A bővítéshez kapcsolódó főlépcső alatti látványos téglaszerkezetek láthatóvá és bejárhatóvá tétele jó gondolat, érdemes megvalósítani. Ettől függetlenül a pályázatok díjazása szempontjából a logisztika (parkolás, raktározás) nem számított döntő érvnek, mert a legtöbb pályamunka lehetővé tette e funkciók áthelyezését.
Az udvarok hasznosítása:
A kiírás egyértelműen megoldást várt arra, hogy a pályázók adjanak javaslatot az udvarok lefedésére azok hasznosíthatósága érdekében. Az északi udvar jelenleg gazdasági udvar, a déli udvar üres tér néhány büféből kihelyezett asztallal és a falak mentén felállított szarkofággal. Az északi udvar alatt kialakított restaurátor-műhelyek kitelepítésével (épületen belül, vagy kívül) ez az udvar is felszabadulhat. Mivel a kiállítási szintek folyosói ma már nem közlekedők, hanem kiállítási területek, az udvarra néző ablakok többsége takart, vagy árnyékolt, ezért az udvarok látványa nem tartozik az épületet bejárók számára emlékezetes élmények közé (hiszen alig látszanak és üresek). A belső udvarok ma lényegében nagyméretű világítóudvarokként funkcionálnak, lefedésükkel azonban az épület belső életébe kapcsolhatók. Ezt kivétel nélkül minden pályázó így gondolta, az udvarok hasznosítása mégis a legváltozatosabb megoldásokat eredményezte, melyek három alaptípusba sorolhatók:
a) Az udvarok (egyik, vagy mindkettő) lefedése a főpárkány magasságában, vagy afelett
b) Az udvarok beépítése valamilyen új épületrésszel, részben, vagy teljesen, a főpárkány magasságában üvegfedéssel kombinálva, vagy anélkül
c) Az udvarok (egyik, vagy mindkettő) beépítése a földszint feletti födém magasságában az udvar (főpárkány szintjén történő) lefedésével kombinálva, vagy anélkül.
a) Az udvarok lefedése a főpárkány magasságában:
A pályázók túlnyomó többsége adott javaslatot az udvarok fedésére, (bár nem mindenki tért ki arra, hogy az üveg árnyékolását, hővédelmét miképp oldaná meg, az akusztikai hátrányokat hogyan küszöbölné ki, pedig a kiírás ezt kérte). Volt pályázó, aki a lefedés szerkezeti kialakítására, formálására talán túlzottan is nagy hangsúlyt fektetett, és volt olyan is, aki csak jelölte a helyét és főbb jellemzőit. Mindkét megközelítést elfogadta és mérlegelte a Bizottság, mert a megoldások különbözősége szemléletbeli különbséget takar, ami a tervezett bővítéseket nyilvánvalóan alapvetően különbözővé teszi. A pályázatok igazolták, hogy az udvarok lefedése önmagában még nem oldja meg azok hasznosítását, legfeljebb a lehetőségét biztosítja.
b) Az udvarok beépítése valamilyen új épületrésszel:
A pályázók nagy része a rendelkezésre álló terület minél optimálisabb kihasználásának, illetve az udvarok élettel való megtöltésének szándékával különféle építményeket helyezett el az udvarban. A területhiány ellensúlyozására szellemes javaslatokat adtak. Egyik részük meglepő és határozott döntéssel minden programelemet, kivétel nélkül, a meglévő épület kontúrján belül javasolt elhelyezni. Mindez azt eredményezte, hogy a meglévő udvarokba, vagy azok alá kell bejutni gépkocsival és ezért többszintes (általában gépi üzemeltetésű) garázst terveztek. Ez meglehetősen nagy technikai bravúr és anyagi áldozat mind az építés, mind az üzemeltetés terén, hiszen közelmúltban épült szerkezeteket kellene elbontani és más formában újraépíteni. Megvalósítható, azonban túl nagy ára van. Fölötte pedig több szinten úgy építik be az udvarokat, hogy gyakran csak légudvar-méretű terek maradnak a régi és az új épületrész homlokzatai között. Az új beépítésű rész több terv esetében toronyszerűen kiemelkedik az udvarból úgy, hogy a jelenlegi gerincmagasságot is jelentősen meghaladja, amit a Bíráló Bizottság, fentebb már részletezett okokból nem tartott elfogadhatónak. Sok pályázó a belső udvaroknak csupán egy részét javasolta beépíteni, az alapterület harmadát, negyedét. Az udvar lefedésével jól használható új területek jöttek létre, egymás felett több szinten. Itt a helyes arány és pozíció megtalálása volt nehéz feladat, de bizonyos, hogy ezek a megoldások eredményezik a legizgalmasabb tereket és lehetőségeket.
Az udvarba történő beépítés módját - a múzeum működését is figyelembe véve - a Bíráló Bizottság nem akarta véglegesen eldönteni. A pályaművek között a Bizottság tagjai nem találtak olyat, amelyik egyértelműen, a tervezett módon magvalósítható lett volna. Kétségtelen, hogy az udvarba épített objektumok korlátozzák az udvarok sokoldalú használhatóságát, mert nagyobb konferenciák, koncertek, nagy teret igénylő kiállítások rendezését nem teszik lehetővé. A két udvar lefedésével kialakuló nagy üres terek, rokonságban Pollack szabályos, klasszicista épületének szellemével, lehetőséget biztosítanak az udvarok sokféle hasznosítására, akár hosszabb, rövidebb időre a beépítésére is, míg az eleve beépített, valamilyen módon megosztott udvar csak korlátozottabban használható. A díjazott és megvásárolt pályázatok többek között éppen az udvarok ilyen jellegű hasznosítására tartalmaznak figyelemreméltó javaslatokat, amiket akár a nyertes terv továbbtervezése, akár a már lefedett udvarok használata során lehet és érdemes a későbbiekben megvalósítani.
Külön csoportba sorolhatók azok a tervek, amelyek Pollack épületének udvarait olyan kiállítási térként kezelték, amibe az új funkciókat mint valamiféle képzőművészeti installációt helyezték el. Az ilyen értelemben tervezett „építészeti installációk” között voltak izgalmasak és szellemesek, számtalan különleges, egyedi formálású „műalkotás” került az udvarokba, de ezek többségét a Bíráló Bizottság kevés kivétellel formai játéknak látta, mely szellemében és tartalmában is idegen a Magyar Nemzeti Múzeum intézményétől, és Pollack épületétől.
c) Az udvarok beépítése a földszint felett
Több pályázó részéről reális alternatívaként merült fel, hogy az udvarok a földszint felett, szilárd födémmel lezárásra kerüljenek, a főpárkány magasságában történő lezárástól függetlenül. Az udvar arányait ez a megoldás semmiképpen sem rontaná, sőt, alacsonyabb, talán kellemesebb arányú, bár a Pollack-féle homlokzattól eltérő felépítésű, lábazat nélküli udvar lenne az eredmény. Ez a megoldás cca. 3,5-4 m belmagasságú tereket eredményez a földszinten, melyet sokféleképpen tettek a pályázók, esetenként a pinceszinti terekkel egybenyitva, használhatóvá. Hátránya, hogy az északi, illetve déli kapun keresztül történő földszinti megközelítés esetén a nagy belmagasságú, impozáns terekbe való belépés lehetősége megszűnik. Jóllehet az első díjas terv nem ilyen kialakítású, a lehetőség a későbbiek folyamán megmarad, ezért a Bíráló Bizottság több olyan tervet is megvételre javasolt, ahol az udvar beépítését a földszint felett javasolták a pályázók.
Múzeumi szempontok a közönségforgalmi terek újrafogalmazásához
A Magyar Nemzeti Múzeum épülete és környezete - A Múzeumkert - olyan nemzeti jelkép, olyan történeti emlékhely, amelynek minden nemű alakítása a lehető leggondosabb tervezést, a legalázatosabb tervezői felfogást kell, hogy képviselje. Minden korszak valamiképp rajta hagyta lenyomatát ezen az együttesen és most a XXI. század elvárásai alapján a mai kor feladata, hogy igényes, praktikus, tisztelettudó felfogással tegye a látogatók számára még barátságosabbá, hívogatóbbá, a környék lakói számára még szerethetőbbé, még élhetőbbé, az itt dolgozók számára még modernebbé.
A beérkezett 61 pályamű rengeteg munkát, és tudást sugall. A kidolgozott megoldások a Múzeum fejlesztése szempontjából nagyon ígéretesek. A pályaművek feldolgozásában, és a díjazott vagy megvásárolt művek kiválasztásában a Múzeum az építészeti szempontok mellett hangsúlyosan vette figyelembe azokat a szempontokat, amelyek a Múzeum igényeire adtak újszerű ötleteket. A Bizottság mellett működő múzeumi szakértők a következő fő szempontok mentén mozogva hozták meg döntéseiket:
Előnyt jelentett a Múzeum funkcionális térbeosztásának viszonylagos helyben hagyása, a pollacki kiállító terek változatlan formában való meghagyása. A Múzeum Főépületből kitelepített funkciók térszín alatti, vagy feletti bővítményekbe való elhelyezése. (Itt elsősorban a restaurátor műhelyekre kell gondolni), a körbejárhatóság biztosítása az udvarok körül a közönségforgalom által érintett első emeleten.
Kiemelt szempont a Múzeum elegáns modern huszonegyedik századnak megfelelő akadálymentesítése; mind a közönségforgalmi terekben, mind a kiszolgáló terekben. A fejlesztés leglátványosabb része a belső udvarok hasznosítási módja. A pályázok a teljes beépítéstől a jelenlegi állapot konzerválásáig mindenféle megoldást ajánlottak. A Múzeum ezekből azokat a favorizálta, amelyek az udvarokat ugyan befedi, de beépítetlenül hagyja. Az így kialakult térrel a Múzeum megkötések nélkül tudjon dolgozni, a legkülönbözőbb kiállításokat, konferenciákat, rendezvényeket tudja megvalósítani ebben a térben.
A beérkezett pályaművek kerttervei nagyon változatosak voltak, talán nem is volt bennük még két hasonló sem. Érthető, hogy a Múzeum itt azokat részesítette előnyben, amelyek a Történeti kert eredeti állapotának legteljesebb megőrzését tűzték ki célul, amelyekben az építés és kertrendezés a lehető legkevesebb fakivágással járt. Egy hasonló nagyságrendű és profilú projekt értékelésének ma már elengedhetetlen része a beruházási és az üzemeltetési költségek vizsgálata. Az alkalmazott épületgépészeti megoldásokból a megújuló energiaforrások (úgy, mint a geotermikus energia és a napenergia) hasznosítására koncentrálókat részesítette előnyben a Múzeum. A betervezett kereskedelmi funkciók esetében a megfelelő hely, és méret kiválasztása volt a bírálati szempont lényege, szem előtt tartva a beruházás fenntarthatóságát, és a fő Múzeumi funkciók dominanciájának a megtartását. A díjazott vagy megvásárolandó 12 pályamű kiválasztása egy konszenzus eredménye volt mely magában foglalja, a Múzeumi, és az építészeti szakmai meggyőződéseket.
A pályaművek bírálatának műemlékvédelmi szempontjai
A Bíráló Bizottság a pályázat kiírásával összhangban kiemelt figyelmet fordított a történeti terek kezelésére. A primer műemléki értéket képviselő, a hossz-tengelyre felfűzött terek, mint a porticus, a vestibulum, a rotunda és a főlépcsőház a főemeleten (1. emelet), illetve a főlépcsőház, a rotunda és a díszterem a 2. emeleten eredetiségükben megőrzendő értékek, amelyeknek a megnyitása, átnyitása, vagy más építészeti-belsőépítészeti eszközzel történő transzformálása nem támogatható.
A földszinten kirajzolódó haránt tengely vizuális rekonstrukcióját a Bizottság támogatta. Az É-i kapualj jelenleg az „üzemi bejárat” funkcióját látja el, időszakos rendezvényekre az É-i udvar megközelítésére megnyitható. Ugyan így támogatható, hogy a Pollack-teremként elnevezett, tárgyalóként használt D-i kapuáthajtó is a D-i udvar időszakos megközelítésére alkalmassá tehető. A középszárny földszinti tere is összekapcsolható akár az É-i, akár a D-i udvarral időszakos kiállítások és rendezvények alkalmával, de a teljes átjárás nem feltétlenül szükséges.
A Múzeum jelenlegi funkcionális rendje követi a történeti térstruktúrát. A földszinti adminisztratív és kutatószobák sora, a nagyközönség elől elzárt, de a körüljárást biztosító folyosórendszer megtartása prioritást élvez. A 2. emelet tisztán kiállító termei a külső traktusban és az udvart körülölelő folyosórendszer megnyitása a látogatók előtt szintén támogatható szándék. Opcionális megoldás az 1. emelet tisztán kiállítási területté alakítása, vagyis a könyvtár, a hangszer- és a fotótár áthelyezése esetleg az új, térszín alatti épületrészbe. Nem tekintettük kizáró oknak azokat a javaslatokat, ahol a körüljárhatóságot a kiállítási terek meglévő összenyitása biztosította és a kapcsolódó folyosószakaszok térbővületként egészítik ki a külső traktus termeit. A megoldás reverzibilitása azonban szükséges kritérium kell, hogy legyen.
A 3. emelet több tervben javasolt funkcióváltása nem kizárt, de a néhány évvel ezelőtt megépített tömörraktár áthelyezése gazdasági szempontból nehezen indokolható. A 3. emelet fölötti terek új beépítése nem támogatható. Az udvarok lefedését a pályázat kiírás kezdeményezte. Műemlékvédelmi szempontból a megoldás irreleváns. Nehezebben megoldható kérdés az udvarokba beépíteni szándékozott tömeg mérete és nagysága. A Bíráló Bizottság egyhangú véleménye alapján az épület gerince fölé emelkedő beépítés nem támogatható. Mobíliaként megfogalmazott kisebb tömegek időszakos kiállítótérként elhelyezhetőek lennének, de a Múzeum képviselői muzeológiai szempontból nem támogatták a megoldások díjazását.
A benyújtott pályaművek eltérő színvonalon kezelték a Múzeum körüli kert revitalizációját. A rendelkezésre álló adatok alapján a múzeumkert hiteles rekonstrukciója nem tűnik lehetségesnek. A Bizottság egységes véleménye szerint a kert revitalizációja historikus és kortárs eszközökkel egyaránt elképzelhető, de a kert egységes karakterét biztosítani kell. A tervezés során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az értékes és egészséges fák megmaradhassanak, aminek érdekében az állomány ritkítása is szükségessé válhat. A pályaművekben kidolgozott kertépítészeti munkarészek közt a Bíráló Bizottság sok figyelemre méltó koncepciót és részletmegoldást talált, melyeket a továbbtervezés és a végleges kertépítészeti koncepció kialakítása során célszerű figyelembe venni.
A Múzeumkert revitalizációja
A Múzeumkert fás állománya, az időben el nem végzett szakszerű gyérítés és a helyszínen magról kelt, ki nem gyomlált csemeték fává növése miatt besűrűsödött. Ezért az idős fák egészségi állapota erősen leromlott. A Múzeum felkérésére végzet favizsgálat szerint 180 fából 80 fa erősen legyengült, vagy balesetveszélyessé vált, ezért kivágásukat javasolták. A kert revitalizációjánál általános elvárás volt a meglévő fák minél teljesebb megtartása, megvédése. Azt a pályaművet célszerű támogatni, ahol a földfelszín alatti létesítményeket olyan területre tervezték, ami a meglévő fákat minél kevésbé érinti.
A főhomlokzat elé fákat, fasorokat ültetni nem célszerű, mert az épületre való jó rálátást a túl magas növényzet akadályozza. A kertbe tervezett létesítmények: játszótér, napozótér stb. megközelítésére feltáró utakat kellett tervezni. Ennek formáját általában nem minősítettük, de a további tervezés során ezeket a részleteket is meg kell oldani. Az anyaghasználatot azonban kopás, fagyás ellenállás és fenntarthatóság szempontjából bíráltuk. A Nemzeti Múzeum stílusához a kavicsos és murvás útfelület jól illik, de még „stabilizált” változata is nehezen fenntartható. A trópusi fából készült járódeck a ráhulló levelektől, virágsziromtól, termésektől stb. esős időben csúszóssá válik, ezért balesetveszélyes. A kert rangjának leginkább a fagy- és kopásálló kőburkolat felel meg.
A tervezők jól érzékelték, hogy a balesetveszélyes fák kivágása után a parkban meghatározó szerepe a pázsitnak lesz. Előnyös, ha a gyep összefüggő, nagy területen létesül. Nem értettünk egyet azzal, aki a gyepfelületet +25, +50, -50 cm magas kockákra osztotta, azzal sem, aki gyepes dombokat tervez a meglévő fák alá. Ez azzal jár, hogy a fák törzse és gyökere földtakarást kap. Kivitelezésük esetén fokozatos pusztulásuk is bekövetkezhet. Pl. a hársfa már 20 cm-es takarásnál is elpusztul. A cserjék teljes kivágása a terület áttekinthetősége érdekében nem fogadható el, mert ezzel a park biológiai értéke csökken.
A jól felszerelt játszótér a park használatát jelentősen növeli. Indokolt az EU szabványnak megfelelő játszószerek kihelyezése. Ezen belül kerülni kellene a harsány színűeket, mert a Múzeum épülete e tekintetben visszafogottságot igényel. A K-i homlokzat előtt, a földszinti irodákat az itt lévő növények erősen beárnyékolják, az épület homlokzatát erősen takarják. A tervek közel felében ezek kivágásra kerülnének. A favizsgálati szakvélemény ezt a növénycsoportot nem érintette, ezért fontos lenne a kerttervben ennek egyedi vizsgálatát is elvégeztetni és az arra alkalmas növényeket, pl. a tiszafákat átültetni (erre pályázó is tett javaslatot).
A múzeum épületének fontos része – aurája – a Petz Ármin által tervezett meglévő kert és az Ybl Miklós tervezte kerítés. Ezek szervesen egybetartoznak, ezért a Bíráló Bizottság csupán azokat a finom arányú megnyitásokat tartotta elfogadhatóknak, amelyek feltétlenül szükségesek. Például a korábban meglévő Múzeum utcai, illetve Pollack Mihály téri bejáratok létesítését, a Múzeum körút felőli meglévő kapubehajtók átértékelését, a sorompók megszüntetését és a főlépcsővel szembeni – esetleges – további gyalogos kapuk nyitását. A Bíráló Bizottság nem támogatta a kerítésnek a főlépcsőig történő hátrahúzását és a szobor környezetének közterületté alakítását. Egyben fontosnak tartotta a Arany János szobor jelenlegi helyén való megtartását.
