A normalitás dicsérete - a szegedi Agóra épülete
Többfunkciós kulturális és tudásközpont született az Agóra megépítésével. A fiatal tervezőpáros, Helmle Csaba és Báger András, valamint munkatársaik munkája meghozta gyümölcsét: gazdaságos, fenntartható, letisztult architektúrával ünneplik a tudományt és kultúrát Szegeden. Kerékgyártó Béla írása.
A 2012. szeptemberében átadott szegedi többfunkciós kulturális és tudásközpont egyértelműen sikertörténetnek mondható. Egy ekkora léptékű és összetettségű projekt megvalósulása mindig fontos esemény, ma pedig, az építés szempontjából ínséges időkben különösen az. Tanulságait már csak azért is fontos számba venni, mert vele – és a győri Mobilis központtal – a fiatal, 30 körüli építészgeneráció jutott szóhoz.
Az Agóra, illetve az Agóra Pólus programok EU-s irányelvek mentén kidolgozott, EU-s támogatásra alapozott fejlesztési koncepciók. Az ún. pólusvárosok a jelentős fejlődési potenciállal rendelkező, régiószervező nagyvárosok, amelyeknek a pályázat a helyi innovatív tudományos kutatás és eredmények bemutatására, közösségi szolgáltatások kialakítására nyújtott lehetőséget. A közvetett cél pedig a városok és vonzáskörzetük versenyképességének növelése. A 2008-ban meghirdetett pályázaton Szeged és Győr elsőnek élt a lehetőséggel, ezek a projektek időközben meg is valósultak. Győrben az egyetem campusán megépült Mobilis központ az autógyártás és tágabban a mobilitás témaköréhez kapcsolódik. Szegeden az informatikára és a nemzetközi hírű biofizikai kutatásra alapozták a programot.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság gyűjteményén alapul az Informatika Történeti Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem működteti az Informatóriumot, amely a legújabb informatikai találmányok interaktív bemutatótere, valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának tudományos kutatásai és eredményei látványlaboratóriumban ismerhetők meg. Ezen túlmenően itt helyezték el az eddigiektől eltérő profilú, szűkös körülmények között működő Százszorszép Gyermekházat is. Az így létrejött komplex intézmény aztán szinte természetes módon vette fel Szent-Györgyi Albert nevét.
2009-ben írták ki az építészeti pályázatot, amelyre 26 pályamunka érkezett. Közülük menet közben és utólag eljárási hibákra, hiányosságokra hivatkozva többeket kizártak. Ez szerencsére nem érintette Báger András és Helmle Csaba fiatal építészek (BAHCS művek) első díjas pályázatát, amely aztán megbízást is megkapta. Kár, hogy a kizárások miatt elhíresült pályázat értékelésére, szélesebb körű megvitatására nem került sor. Pedig a feladvány nagyon is tanulságosnak, bizonyos szempontból akár iskolapéldának is mondható, minthogy a program összetettsége és heterogenitása mellett a telepítés is sajátos nehézségeket vetett fel. A tervpályázati zárójelentés „legsúlyosabb ellentmondásnak és egyúttal izgalmas ténynek" nevezi, hogy több lehetőség mérlegelése után az önkormányzat úgy döntött, a helyszínt egy, saját tulajdonában álló, korábban ipartelepnek használt tömbbelsőben jelöli ki.
A tömb a belváros szélén, a nagykörút mentén helyezkedik el a Kálvária sugárút, a Londoni körút, a Gogol utca és a Jósika utca által határolt területen. Fizikailag ugyan nincs messze a városközponttól, a helyi lépték, az elérhetőség, zárt tömbbelső folytán mégis némileg félreeső területnek számít. S ezt lényegesen tovább erősíti, hogy eltérő jellegű és szintmagasságú épületekkel van körbeépítve, ahol a tömbbelsőben keretes beépítések tűzfalaival éppúgy lehet találkozni, mint kertek kerítéseivel. Ilyen körülmények között külön megoldandó feladatot jelentett, hogyan lehet kezelni a helyszín szabdaltságát, megfelelő megoldást találni az intézmény léptékének és súlyának megfelelő kifejezésre, biztosítani az intézmény körülményekhez képest jó megközelíthetőségét, illetve a betelepítendő funkciók jó elhelyezését.
A telepítés
Mint az Építészfórumon hozzáférhető pályázatok mutatják, s az eddigi kritikák is utalnak rá, a pályázók alapvetően három típusú válasszal kísérleteztek. Az egyik, amely megpróbált szövetszerűen viszonyulni a környezethez, illeszkedésekkel eltüntetni a tűzfalakat. A másik a pavilonos megoldás, amelyben az egyes funkciókat különálló és egyedileg formált épületekbe, pavilonokba telepítették. A harmadik megoldás pedig szoliter tömeggel próbálkozott.
A nyertes pályázat az utóbbi és az illeszkedő típus keveréke. A terv átütő ereje egyszerűségében, (látszólagos) magától értetődőségében rejlik. A "T" alakú épület elhelyezése és tömegformálása révén a teret is rendezi. A tömbbelső hosszanti tengelyére merőlegesen elhelyezett épülethasáb befeszül a telekre: az egyik oldalon a kerítésfaltól résnyire elhúzott tetőkert alatt fedett parkoló található, a másik oldalon pedig a szomszédos telek határától az előírt távolságot tartja. A "T" rövid szára pedig részben rásimul a környező keretes beépítések tűzfalaira. Ily módon a telepítés tapad a helyszín adottságaihoz, de szigorú szerkesztettsége, zártsága révén el is különül attól. A belső függetlenedik a külsőtől: a kompakt épülettömeg mint tértartály működik, amelyben mint egy építődobozban a térigénynek megfelelően lehetett rakosgatni az egyes egységeket.
Ezzel az elhelyezéssel a tervezők az épület két oldalán viszonylag nagyobb összefüggő területet, közhasználatú udvart nyertek. Az egyik oldalon helyezkedik el a főbejárat az agóratérrel, a másik oldalról történik a gépkocsibehajtás és a kiszolgálás. Mindkét udvar meghatározó, jelszerű eleme egy-egy torony. A ’hátsó’ udvarban az egykori asztalosüzem fűrészpor tároló silója látható; afféle talált tárgyként utal a terület korábbi használatára. Az ipari vagy kiszolgáló jelleget itt a szabadon megmutatott határoló tűzfalak és falazott-vakolt kerítések is erősítik. Ugyancsak talált elem a korábban itt működő IKV egykori adminisztrációs épülete, amelyet az első szinten híd köt össze a főépülettel, s amelyben továbbra is irodák kaptak helyet.E terület jelentős része a tervezők elképzelése szerint a későbbiekben beépíthető.
Kint és bent: az agóra és az aula
A főbejárat a Kálvária sugárútról nyílik. Innen érkezve egy korábban itt állt lakóház bontásával nyert, viszonylag szűk előudvaron át jutunk jutunk a tulajdonképpeni agórára. Amit a tervezőknek nélkülözniük kellett térben, az elemek sűrítésével és erőteljes formálásával próbálták visszanyerni. A beton fogadó kapu, fedett biciklitároló, a vízmedence és a tervezők által saját kezűleg épített kút az egész együttesre jellemző ortogonális nyelvet beszéli. A bevezető rész szolgalmi útként is működik a magántelkek részére, így az intézmény szorosabban vett területe a belső telek kiszélesedésénél kezdődik.
Ezt a telek csuklópontján egy jelszerűen megformált, kávézó és étterem funkcióval rendelkező épület és absztrakt módon formált torony együttese jelzi, toronynak azonban nemcsak jelszerű, hanem klimatikus funkciója is van: a vásznakkal bélelt látszóbeton rácsszerkezet gravitációs kürtőhatás elvén segíti az udvar természetes szellőzését is. Az udvar mikroklímáját a torony mellett zöldfelületek, vízjáték és árnyékoló fák javítják. Az épület és a torony, amelyek a térbe belenyúlva határoló-elválasztó elemet képeznek, kifelé a városnak szólnak, befelé pedig egy védett öblöt hoznak létre. Ennek meghatározó eleme a fedett parkoló fölött magasodó domb, amelyet a tervezők kertépítészekkel együttműködve alakítottak ki.
A mesterséges táj puha, hullámosan megmozgatott formái a szigorú rácshomlokzat ellenpárjának is felfoghatók. Alsó, teraszosan kialakított részén ülőhelyek találhatók, sétálóutak szelik át, s a telekhatár mentén körbevezető „sétányon" az épület első szintje közvetlenül elérhető. A ház, a domb, a campanilét idéző torony archetipikus jellegét a megformálás absztraktsága is erősíti. Az udvar és a domb járófelületének a pályázati terveken látható, közvetlen átmenetként megfogalmazott szerkesztése építészeti szempontból valószínűleg egységesebbé tette volna a teret, ahogy a Metszetben megjelent tartalmas kritikájában (2013/1, 50-55) Szabó Levente utal rá. A burkolt tér és a domb közé ékelődő lépcsős fa ülőfelület viszont gazdagítja a használat lehetőségeit. Az együttes rendkívül népszerű az épület fő használói, a gyerekek körében, de akár még a felnőttek számára is üdítő vagy felvidító egy domb az Alföld közepén…
Vissza a modern építészethez
Az épület megjelenése, formálása a modern építészet klasszikus formanyelvét idézi; racionalitása összhangban van az épület alapfunkciójával, tudományos, ismeretterjesztő jellegével. Érdekes, hogy ha más megoldásokkal is, de a modern formanyelv újraértelmezése, mint azt Klobusovszki Péter szép tanulmányban elemezte, a győri Mobilis épületénél is meghatározó szerepet játszott. A szegedi épület építészei a pályázati műleírásban lefektetett tervezési filozófiájukban a környezettudatosságot, a gazdaságosságot és a használhatóságot emelték ki – az utóbbi azért a megformálás kérdéseit is magában foglalja.
Az épület alapvetően horizontális szerveződésű. A Kálvária sugárút felőli főhomlokzat látszatra monoton, s minimalista eszközökkel él; a tervezők a palotahomlokzat kortárs megfelelőjét kívánták megfogalmazni. Jobban megfigyelve olyan rétegzettséget fedezhetünk fel, amelyben eszközök egész sora jut szóhoz, s amely „felpuhítja" a rácsszerű szerkesztés kemény hatását. A választott eszközöket tekintve akár némi polemikus élt is kiolvashatunk a közelmúlt időszakot uraló „regionális" anyaghasználattal és felületkezeléssel szemben. A vakolt, fehér homlokzat egyszerű, olcsó, de a homogén fehér felületek absztrahálják az épülettestet, kiemelik tárgyszerűségét. A Terragnit idéző, szigorú raszterben tartott homlokzat kiosztásában, arányaiban finom kiegyensúlyozottság és az elemek változatossága érvényesül. Így olyan tényezők válnak meghatározóvá, mint a tömegformálás, illetve a tömör és a nyitott, átlyukasztott felületek aránya.
A déli homlokzat belső oldalára az erős napsütés, de az agórával való kapcsolat miatt is széles közlekedők kerültek, amelyek helyenként loggiára nyílnak. Az egyes „szemek" teljes szintet magában foglaló üvegezése mélyen vissza van húzva, ekképp az osztó falelemek oszloprend hatását keltik. A mélység révén plasztikus hatást keltenek, amit tovább erősít a bélleteken használt színezés, amely csak a frontális nézetből elmozdulva, oldalnézetből tárul fel. A változó, skálába rendeződő színek mozgásba hozzák a monoton ritmusban sorolódó falelemeket. A színeket a fiatal építészek számára példaként szolgáló Bruno Taut is az olcsó építészet gazdagítására használta, s a tájolásnak megfelelően ők is hasonló módon tesznek különbséget a színek között: a déli, a napfény által erősen ért felületekre itt is melegebb, a nyugati oldalra pedig hidegebb színek kerültek. A színek használata már csak a gyerekek miatt is indokolt, s a belső terekben is élnek vele a tervezők.
Az ily módon keretezett homlokzati nyílások a tervezők elképzelése szerint képernyőhatást keltenek: az esti fényben megmutatják a mögöttük zajló aktivitásokat. Az egyes „képernyőkön" belül a zárt, a loggiás, illetve a nyitott egységek valamint az árnyékolók tovább növelik a változatosságot. Bár a ház tematikájából kézenfekvő megoldás lehetett volna valami interaktív, digitális kijelző vagy installáció létrehozása, a tervezők maradtak az „analóg" megoldásoknál, az elemek megformálására fordított figyelem, a változó nézőpontokból feltáruló részletek pótolják a látványos gesztusokat. Az alsó szint árkádosított, ahol kisebb üzlet és gyermekkönyvtár is található.
A főhomlokzat ünnepélyesebb megjelenéséhez képest a hátsó homlokzat a tájolásnak, a funkciónak (kiállítóterek) és a másodlagos jellegnek megfelelően egyszerű lyukarchitektúrába vált. Az első emeleten végighúzódó keskeny erkély és teljes szintet átfogó üvegablakok mögött mozgásműhelyek találhatók, míg a fölső két szint kiállítótereknek ad helyet. A terveken szereplő szabályos ablakkiosztást a megvalósítás során a megrendelők kérésére és a mögöttes kiállítótér igényeihez illeszkedően kicsit fellazították, randommá tették. A legfelső szinten az oldalsó megvilágítást felülvilágítók egészítik ki.
A belső terek
A szabályos, zárt épülettömegben változatos térstruktúra húzódik meg. A belső terek szervezése additív, az egyes használók igényei határozzák meg – ebből a szempontból rugalmasnak nevezhető, továbbalakítása vagy más funkciók telepítése viszont nehezen elképzelhető azokon a részeken, ahol erős funkcionális kötöttségek érvényesültek. Az aula, mint fogadó tér nyilvánvalóan kiemelt jelentőségű. A tervezők elsősorban közlekedő és elosztó térnek, s kevésbé a megjelenés terének szánták. Ezt diktálta az elhelyezendő funkciók nagy térigénye is - alapvetően jól elkülöníthető egységeket és jól működő közlekedő rendszert kívántak létrehozni. Az aula terét horizontálisan különböző irányba nyúló csápok, számítógépállások, illetve folyóiratolvasó egészítik ki, illetve a tervezők az agórát is az aula szerves folytatásának gondolták.
Minthogy azonban az épületen belül négy különböző funkció kapott helyet, s közülük a tudományos kiállítóhelyek a harmadik és negyedik szinten találhatók, jogos lehet az igény, hogy a bejárati csarnokban is megjelenítsék önmagukat. Az eddigi működés alapján úgy tűnik, hogy lehetett volna több felületet tervezni az információk elhelyezésére, illetve a használóknak kell jobban megtanulniuk, hogyan éljenek a tervezés által felkínált lehetőségeket. Szintén az aulából indul az egyes szinteket vertikálisan feltáró főlépcső, amely pihenővel is kényelmesebbé tett, nyújtott formájával és áttört, fehérre színezett fémkorlátjával lebegni látszik a térben.
A földszinten kapott helyet egy nagy rendezvény- és konferenciaterem, amely kisebb rendezvények esetén szakaszosan lezárható. Hátul egy kis kamaratermet alakítottak ki, amely természetesen más rendezvényeknek is helyet adhat. A földszinti rész akár önállóan is működhet, a rendezvény- és konferenciaterem bérbe adható. Az első emeleten találhatók a gyermekház helyiségei, a nagy foglalkoztató, a kézműves műhelyek és a mozgásműhelyek. A gyermekház terei minden oldalon rendelkeznek külső kapcsolattal: a nagy foglalkoztató széles terasszal, a déli homlokzaton a mozgásműhelyek előtt végighúzódó széles közlekedő loggiás, „tornácos", teraszos kapcsolatokkal, sőt, mint említettem, az épület végén ki is lehet jutni az udvari dombra. Bár a négy intézmény közül a gyermekház rendelkezik előtörténettel és kialakult profillal, beillesztése a technikai és tudományos jellegű kiállítások és intézmények közé nem volt egyszerű feladat, s a jövendőbeli működés szempontjából is alapvető kérdés a helyes arányok megtalálása.
A második és harmadik szint a tudományos kiállításoké, az Informatika-történeti kiállításé, illetve az Informatóriumé. A kétszintes terek kialakításában a tervezők a szervezők programjaihoz igazodtak, így az Informatórium terét egy hosszú áthidalóval oldották meg, hogy ily módon nagy vetítőfelület jöjjön létre. Az Informatórium hosszanti terével szemben az Informatika Történeti Múzeum kétszintes kiállítótere kilenc osztatú, centrális szervezésű tér, melyet a középpontjában elhelyezett kettős lépcső szervez. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának látványlaboratóriuma a harmadik szint megemelt terében található. Miközben a terek kialakítását alapvetően funkcionális szempontok határozzák meg, s a tervezők gondosan figyeltek a minél jobb működést elősegítő részletekre, egyes elemek, így a lépcsők formálásában kis jutalomjátékot is megengedtek maguknak.
Energiatakarékosság, fenntarthatóság
Ez a ma sokat emlegetett téma megfelelő súllyal szerepel, de nem túlhangsúlyozott a projektben. Ahogy a tervezők a pályázati műleírásban megfogalmazták, az építésznek a telepítéssel, tájolással, anyagválasztással, a nyílások és árnyékolók rendszerével sok építészeti eszköz áll rendelkezésére a külső hatások kezelésére. Ezzel együtt nem mellőzték a legújabb elérhető rendszereket sem, amit két kapcsolódó támogatási pályázat elnyerése is segített. 50 talajszonda gondoskodik a geotermikus hő hasznosításáról, az épületben a mennyezeti vakolatban kialakított felületfűtés-hűtés működik, a főépület extenzív zöldtetőként kialakított lapostetejére pedig napelemeket és napkollektorokat telepítettek. S az épület programjához híven az építészek törekedtek arra, hogy a gépészeti rendszert magát is bemutathatóvá tegyék, ily módon betekintést nyújtsanak az épület és a környezet működésének olyan mechanizmusaiba, amelyek általában rejtve maradnak a közönség tekintete elől.
Összességében a projekt a résztvevő felek példaszerű együttműködése révén valósult meg. Az intelligens, szakmailag magas színvonalú terv sikeréhez kellett a Reimholz Péter vezette zsűri érzékenysége, mesterük (Balázs Mihály) támogatása, aki tapasztalatai mellett szakági tervezőit is a rendelkezésükre bocsátotta, s kellett a megbízó nyitottsága, együttműködése és segítsége is, hogy a projekt a megszabott költséghatárokon és időkereten belül, magas minőségben készülhessen el. Egy normális történet, amelyből minél többre lenne szükségünk. S most már az intézményeken és használókon van a sor, hogy belakják az épületet, megtalálják a terek használatának optimális módjait. S persze az is érdekes és fontos kérdés, mennyire és milyen irányban befolyásolja az Agóra jelenléte és működése a terület fejlődését és a város életét.
Kerékgyártó Béla
Többek között a Szent-Györgyi Albert Agóra is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.
