A nyilvánosság felé - konferencia a Nemzeti Hauszmann Tervről - I. rész
Kétnapos konferencia zajlik a Nemzeti Hauszmann Tervről a Várkert Bazárban. A múlt heti, az elképzelésekhez kritikusan álló, OSA Archívumban tartott „gyorskonferencia” előadásait követően a támogatók is összegyűltek – gondolhatnánk. A kép azonban ennél árnyaltabb a Miniszterelnökség által rendezett konferencián. Kelecsényi Kristóf beszámolója.
A kétnapos konferenciát a Magyar Építész Kamara és a Magyar Művészeti Akadémia párhuzamos kezdeményezésére a Miniszterelnökség szervezte meg a tervlap.hu-val együttműködésben. Azonban azt már az első nap alapján ki lehet jelenteni, hogy nem egy, a politikai döntések szakmai alátámasztását megadni kívánó eseményről van szó. Erre önmagában a 25 különböző hátterű előadó is valamiféle garanciát jelent. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy a leghangosabb ellenzőket inkább a múlt heti eseményen kell keresnünk.
L. Simon László nyitotta meg a napot kétszeresen is, hiszen köszöntőjét követően mintegy fél órában összegezte a vonatkozó kormányzati törekvéseket. A rendezvényt „annak a társadalmi párbeszédnek a folytatásaként” értelmezte, amely „a Hauszmann Bizottságban már megkezdődött.” Kétségtelenül előremutató lépés a konferencia ténye, ugyanakkor a Bizottság érdemi munkájára való nagyobb rálátásnak továbbra is sokan örülnének, hiszen a teljes körű nyilvánosságot ez jelenthetné.
L. Simon előadása A Múlt és Jövő találkozása címet viselte, azt pedig többször is leszögezte, hogy mindenféle híreszteléssel ellentétben a kormányzat is hiszi, hogy „a budai várban helye van a kortárs építészetnek.” Ami lényeges, az az összhang és az egyensúly régi és új között, erre pedig mértékadó példa a konferencia helyszínét biztosító Várkert Bazár.
Megismételte a korábban is elhangzott számot, mely szerint a megújuló Palotában 98%-ban kulturális funkciók kapnak majd helyet, de időszakos jelleggel reprezentatív feladatokat is ellát majd az épület. Ennek szükségességét azzal indokolta, hogy a Parlament legnagyobb befogadóképességű terme (az üléstermeken és a kupolacsarnokon kívül) a Vadász-terem, ahol már 200 főt is kényelmetlenül lehet fogadni. A Sándor-palotában pedig szintén nincs nagy befogadóképességű állami rendezvénytér. Ennek befogadására lenne alkalmas a volt királyi palota épülete.
Bár az egész Várban gondolkodnak a koncepcióalkotók, elsődlegességet élvez jelenleg a palotanegyed. Zajlik a Karmelita-kolostor felújításának tervezése. A hangsúlyozottan nem végleges állapotát mutató Honvéd Főparancsnokságban hamarosan átfogó Csontváry kiállítás nyílik. Befejezéséhez közeledik a 300 parkolóhelyes újabb mélygarázs építése a krisztinavárosi oldalon, amely fölött a Hauszmann Alajos féle újraépített Lovarda kap majd helyet. Ezzel párhuzamosan pedig megvalósul majd az úgynevezett Stöckl-lépcső és az egykori Főőrség visszaépítése is. Ez utóbbi bejáratát fogja képezni a feltárt és bemutatott szárazároknak, valamint más középkori maradványoknak, amelyeket szerencsés esetben össze tudnak majd kötni a Budapesti Történeti Múzeum alatti Palotamúzeummal is. Mindennek legkésőbb 2016 -ban már nekivágnak és a következő év őszén be is kívánják fejezni.
A polgárváros sem marad beruházás nélkül. A Táncsics-börtön udvarát képező Erdélyi bástya régészeti feltárása 400 milliós költségkerettel megkezdődik. Az épületbe kerül majd a Hauszmann Terv információs pontja, továbbá itt lesznek kiállítva az egész Vár területén zajló régészeti feltárások során előkerült leletek, valamint a Palotából származó, és sikerrel visszavásárolt illetve visszaszerzett egykori berendezési tárgyak. Ezen felül pedig „pilot-projekt” jelleggel elkészül a várbéli Szent István-terem rekonstrukciója a Budapesti Történeti Múzeum I. emeletén.
Újdonság, hogy szóba került a feltárását követően az 1960-as években visszatemetett, a részben a Babits Mihály sétány alatt található zsinagóga ügye is, amelyet először is újra fel kéne tárni. Több külső kezdeményezés van erre és a kormányzat is nyitott, ugyanakkor egyelőre forrás és döntés nincs.
„Ahol lehet, ott a hauszmanni állapotokhoz kell visszamenni” – hangzott el L. Simon részéről, aki mindezt azzal indokolta, hogy az „utolsó állapota egy természetes fejlődésnek.” Ráadásul szerinte a második világháborút követően a politikai döntések miatt „nem valósulhatott meg a műemléki rekonstrukció”. Az ekkor létrejött terek pedig „alkalmatlanok jórészt az eredeti funkciójukra.” Leszögezte azt is, hogy nem elmúlt politikai rendszerek rekonstrukciója a cél, hanem „egészséges nemzeti viszony” kialakítása a területtel. A szeme előtt lebegő jó példaként, ahol a politika és az építészet, valamint régi és új, múlt és jövő megfelelő módon és minőségben forrt össze, Párizst említette, a Louvre-tól a La Défense negyedig húzódó tengelyt.
A nyilvánosság felé való nyitás örömteli, de azért titkon reméljük, hogy előbb-utóbb oda is eljut a magyar közélet, hogy ha két konferencia helyett nem is egy lesz, de az átjárás nagyobb lesz a kettő között.
Kelecsényi Kristóf
