A párizsi Port Autonome teherkikötő A1 irodaépülete, Gennevilliers

Dietmar Feichtinger A1 épülete élő példa arra, hogy egy kikötőben létesítendő banális irodaház is megfelelő kifejezési eszköze lehet az építész esztétikai és technikai hitvallásának.

A csend szigete a konténerrakodás zajában.
A forgalmas folyami teherszállítási terminál építészetileg jó minőségű kialakítása legalább annyira szokatlan, mint osztrák tervezőjének meglepően sikeres párizsi karrierje. Dietmar Feichtinger A1 épülete élő példa arra, hogy egy kikötőben létesítendő banális irodaház is megfelelő kifejezési eszköze lehet az építész esztétikai és technikai hitvallásának.

A modernizmus Mekkája
Feichtinger spontán módon alakuló karrierje azokra az egykori fiatal, idealista építészekre emlékeztet, akik a 20-as években a modernizmus Mekkájába zarándokoltak azért, hogy első kézből tanulhassák meg, mit tartogat a jövő. Egyikük, egy fiatal és eltökélt építész, a grazi Herbert Eichholzer 1929-ben Párizsba utazott, hogy Le Corbusier mellett dolgozhasson. Később hazatért, és a mester teóriáit otthon a gyakorlatban is alkalmazta, míg a nácik áldozatául nem esett. Tanulmányai befejezése után Feichtinger elődjéhez hasonlóan olyan esztétikai szempontból meghatározó építészirodákban dolgozott, melyekben közös, hogy mindet a transzparencia megvalósításának új módozatai foglalkoztatták. Először Volker Gienckénél és Klaus Kadánál dolgozott Grazban, majd Párizsba ment a tiszta technológia nyelvét beszélő Chaix & Morel irodához. Öt év elteltével Feichtinger önállósult és Párizsban nyitott saját irodát, mely eddigi tíz éve alatt meglepően nagy számú pályázatot nyert meg. Precíz és elegáns üveg-acél szerkezeteinek köszönhető sikerei következtében két nagy projektet is véghezvitt Ausztriában: megtervezte a kremsi Donau University bővítését, valamint a weizi Kulturhaus épületét. Párizsban Dominique Perrault nemzeti könyvtárának közelében nemrég kezdték el a Szajnán átívelő karcsú gyalogoshídjának építését. A megbízást annak idején titkos pályázaton nyerte el – és ez indította el karrierjét. Azóta a Feichtinger iroda számos hidat megvalósított, de a párizsi konténerkikötő új irodatömbjével a fiatal építésziroda megmutatta, hogy mindenféle épülettel képes kifinomult poézist elérni.

Autonóm esztétika
A folyami teherszállítást kiszolgáló épületekben azok hihetetlen hatékonysága és kifinomult logisztikája a legérdekesebb. A Szajna Európa egyik legfontosabb folyója, amely Párizs történelmében és a város kialakulásában is nagy szerepet játszott. A folyó többszáz konténert szállító teherhajóval is járható, és csatornákon keresztül számos folyóval kapcsolódik össze, így a teljes Európát behálózó folyórendszer fontos eleme. A Gennevilliersben található hatalmas kikötőben folyik a konténerek teherautóra és vonatra történő átrakodása, és innen indítják a különféle rakományokat az ország minden szegletébe. A konténerek átrakodásához szükséges daru közvetlenül az irodaépület mellett áll, így annak harmadik emeleti konferencia terméből az egész folyamat igen jól végigkövethető.

Az épület legkülönlegesebb eleme az anódizált alumínium lamellákból álló homlokzatburkolat, amelyet egy német cég kifejezetten ehhez az épülethez gyártott le. Mivel elsősorban a napsugárzás elleni védelmet szolgálja, ez a “második bőr” az épületnek csak három oldalát borítja; az északi oldal, ahol a konferenciaterem is helyet kapott, nyitott maradt. Az épület szerkezete egyszerű váz, amely minden oldalán üvegezett, a belső vasbeton pilléreket pedig szürkére festették. Egyterű irodák kialakítására is lehetőség volna, de mint sok helyütt, a használók itt is jobban kedvelik a könnyű válaszfalakkal leválasztott kisebb helyiségeket. A perforált alumíniumból készült lamellák (eredetileg a kremsi Donau University számára készült prototípus) szöge az épület belsejéből egyenként állítható. Bár a burkolat színe és szerkezete leginkább az itt átrakodott konténerek hullámlemez anyagára emlékeztet, esztétikája mégis annyira finom, hogy a két dolog hasonlóságán alapuló banális asszociáció jelentőségét veszti. A déli oldalon az alumíniumlemezek függőlegesek, nem pedig vízszintesek (ami persze jobb védelmet nyújtana a napfény ellen) – ebből is látható, hogy a szerkezet nem kizárólag funkcionális, hanem autonóm esztétikai elem. Az egyszerű, négyszögletes épület a három alsó szinten a nyugati és a déli oldalon beugrik, és ettől a gesztustól a bejárati rész tágasabb lesz, a másik oldalon pedig egy visszahúzott udvar keletkezik. Az egész kikötő belátására alkalmas tetőterasz is kapcsolatot biztosít a környezettel. A földszinti irodák teljes magasságú üveghomlokzatának köszönhetően belülről is közvetlen rálátást nyerünk a szállítás világára, ráadásul az épület keleti oldala mellett fut a vasút is.

Az épület fő használói a párizsi teherkikötői terminál irányítói; irodáik a harmadik emeleten kaptak helyet. Az alsó szinteken különböző szállítmányozási cégek bérelnek irodákat, míg a földszinten a szállítólevelek ügyintézéséhez szükséges pultok és a kikötői dolgozók közösségi helyiségei találhatók. Az épület használói, de mindenekelőtt az üzleti ügyeket intéző látogatók számára a kis irodaház egyedülállóan izgalmas vibrálással rendelkezik. A tömb az alkalmazott téri és esztétikai eszközökön keresztül teljesen beleillik környezete ipari és üzleti jellegébe, mégis finoman elkülönül, és független marad. Végtére is ez a függetlenség az, ami a gépek világát az emberek világától megkülönbözteti.

szöveg: Matthias Boeckl
fotó: David Boureau