A participáció felelőssége
Felelősségteljes célt tűzött maga elé a Studio Metropolitana (SM), amikor meghirdette közösségalapú budapesti közterületmegújítási kezdeményezését, az ún. Köztér Programot. Olyan folyamat beindítására törekednek, melyben a konszenzusos köztér-víziókból kiinduló megújítási projektekben az önkormányzatok mellett részt vesznek a helyi lakók, a civil szervezetek, és a beruházáshoz kapcsolódó magánvállakozók is.
Vannak országok, ahol a közösségi tervezés jelentős hagyományokkal, harminc-negyven évre visszanyúló tapasztalatokkal rendelkezik. A használók részvételével kialakított építészeti-urbanisztikai koncepciók hőskora az 1960–1970-es évekre tehető – a nagy sikerek és a hatalmas bukások a participáció különböző módozatainak eltérő mértékű életképességét jelezték. A holland strukturalisták kísérletet tettek arra, hogy „beletervezzék” a házba a lakók által előidézett változásokat (sőt kifejezetten ösztönözték őket, hogy mintegy „fejezzék be” az épületet a saját elképzeléseik szerint) – az eredmény felemás lett.
Az Angliában élő svéd Ralph Erskine irodáját közösségi térré téve éveken át tartó kollektív tervezési folyamatot indított be egy szanálásra ítélt városi terület lakóival. Az egyeztetések és az egyéni igények tömegének parttalanságát azonban sikerült ésszerű, de érzékeny építészi beavatkozással mederbe terelni (ez a híres „The Byker Wall” lakónegyed, New Castle upon Tyne, 1970-től). Voltak projektek, amelyben ez nem sikerült, s a pillanatnyi és hamar aktualitását vesztő kívánságokat tükröző, szoborszerűen megmerevített képződmény jött létre (lásd: Lucien Kroll, a Louvain-i orvosi egyetem épülete, Catholic University of Leuven, 1969–1974).
Mindez jól mutatja, hogy milyen nagy jelentősége van a participációhoz kapcsolódó módszertan, illetve a tervező-, beruházó- és kivitelezőgárdára háruló szerep pontos meghatározásának. Felelősségteljes célt tűzött tehát maga elé a Studio Metropolitana (SM), amikor meghirdette közösségalapú budapesti közterületmegújítási kezdeményezését, az ún. Köztér Programot. Olyan folyamat beindítására törekednek, melyben a konszenzusos köztér-víziókból kiinduló megújítási projektekben az önkormányzatok mellett részt vesznek a helyi lakók, a civil szervezetek és a beruházásokhoz kapcsolódó magánvállakozók is. Nem kell hosszasan magyarázni, hogy Magyarországon az együttműködésre épülő, kooperatív városfejlesztési munkálatoknak egyáltalán nincsenek előképei, azaz a SM ezirányú tevékenysége gyakorlatilag az „első fecske” szerepével azonos. Bár az elmúlt években volt néhány hasonló kísérlet (lásd a Mátyás tér rehabilitációját), ezek azonban egymástól elszigetelt jelenségként nem indíthattak el olyan törekvéseket, melyek a bemerevedett, szűklátókörű hivatali struktúrákat erodálták volna.
A Program ütemtervében a 2008–2009-es időszakot jelölték meg kísérleti szakaszként, melyben kipróbálják majd a kooperáció eszközrendszerét és módszertanát, s kialakítják a megvalósulási mechanizmusokat. Ez így nagyon általános persze, de kár lenne rögtön azon borongani, hogy ezekkel kapcsolatban rosszak a tapasztalataink. A hagyományos magyar fatalizmus – karöltve a hivatalos és nem-hivatalos ellenérdekeltek tömegeivel – ezúttal talán nem fog mindent csírájában elfojtani, talán tényleg szinergiák jöhetnek létre a politikai és szakmai konfliktusokon átlépő szereplők együttműködése révén.
Szóval a „Köztér Programban egy-egy köztér, közpark vagy főutca megújításával, újragondolásával pályázhattak a budapesti kerületi önkormányzatok és az agglomerációs, 10 ezer főnél nagyobb települések. (...) A kétéves alkotófolyamat alkalmat ad az önkormányzatoknak arra, hogy a legfrissebb nemzetközi tapasztalatokat, az európai uniós pályázati lehetőségeket és a lakossági igényeket összehangolva újítsák meg az általuk kiválasztott területeket. (...) A pályázat keretében 10 budapesti és három agglomerációs önkormányzatot választottak ki a bírálóbizottság tagjai, akik a későbbiekben az alkotófolyamat segítőiként a pályázó terek kreatív újragondolásában is közreműködnek. (...) A Köztér Program első akciója 2008 áprilisában a New York-i Project for Public Spaces (Projekt a Közterekért, röviden PPS) nevű szervezettel indított együttműködés lesz. A PPS, amely világszerte az egyedülálló köztér-megújítási módszereivel vált ismertté, számos várost, köztük Belgrádot és Brnót is segítette már a régióban.” – így az SM közleménye.
A Városházi beszélgetések március 19-ei állomásán Ikvai-Szabó Imre moderálásával, s a helyi önkormányzat tisztségviselői és az SM munkatársai – Verók István VI. kerületi polgármester, Trippon Norbert IV. kerületi alpolgármester, Martinkó József újságíró, építészeti kritikus, Dr. Kristin Faurest (SM), Kocsis László (Főkert Zrt.) – részvételével bemutattak néhány nyertes pályázatot, így a VI. kerületi Hunyadi tér, a IV. kerületi Tulipán kert, illetve a VIII. kerületi Mária utca-Gutemberg tér-Kőfaragó utca-Gyulai Pál utca által meghatározható köztérrendszer megújítási pályázatát. Itt most az első két projekttel foglalkozunk részletesebben, megvilágítandó a Program jellegét.
Verók István VI. kerületi polgármester utalt a Hunyadi téri csarnok felújításával kapcsolatos konfliktusokra, illetve arra, hogy a civilekkel és a magánberuházóval nem sikerült egyezségre jutnia, mondván, hogy újra és újra aktuálpolitikai síkra terelődött az ügy. A Program által azonban olyan független szakértői gárda kialakulására látnak lehetőséget, amely közös nevezőt kínálhat a gondjaikra. Mint mondja, a tér fejlesztését nagyban nehezíti a tény, hogy túl sok a fa (sic!), s az esetleges írtások hírére a civil szervezetek dühödt bikaként ugranak az önkormányzatra, mint vörös posztóra.
De a polgármester nem volt rest önkritikát gyakorolni: rámutatott, hogy az elmúlt évek önkormányzati döntései nem voltak társadalmi alapra helyezve, de most – tanulva a Nagymező utcai mélygarázs ügyéből – az égvilágon mindenkivel egyeztetni fognak. Bár ez Verók polgármester úr szájából – ismerve a kerületi önkormányzat sajátos előtörténetét – nem hangzott túl hitelesen, de higgyük el neki, hogy most tényleg és igazán és hittel… Végülis a jó ügy érdekében meg lehet próbálni túllépni a konfliktusokon, de ez a tényeken sajnos mit sem változtat. Azért csak lássuk a medvét, mit sikerül tényleg keresztülvinni!
Trippon Norbert arra utalt, hogy a panelházak által övezett Tulipán-kertnek egyfajta spirituális megújulás kell: egy gazdátlan, az emberek számára semmit sem jelentő, központ nélküli helyre kellene bevonzani a környék lakóit.
A SM munkatársai arra a kérdésre, hogy miért választották a nyertesek közé a Hunyadi téri pályázatot, jórészt általánosságokkal válaszoltak: Dr. Kristin Faurest kertépítész szerint egyre ritkábbak az őstermelői piacok, s ez védendő érték. Marinkó József arra hívta fel a figyelmet, hogy itt szinte minden együtt van, ami a köztereket vonzóvá teheti: műemlék, zöldfelület, piac, jó közlekedési adottságok stb. Kocsis László (Főkert Zrt. vezérigazgató) továbbra is nagy konfliktusokat vár, tekintve, hogy a kerületben igen kicsi a zöldfelületek aránya.
A participatív tervezés módszereire vonatkozóan Alföldi György (Rév 8. Rt. vezérigazgató) úgy érvelt, hogy a lakosság bevonásának nem szabad a tervezők részéről megnyilvánuló „rábeszéléssé” válnia, valódi nyitottság kell. Dr. Kristin Faurest kiemelte, hogy ez a módszer azért jó, mer az emberekben a tulajdonlás érzetét kelti a közterek iránt, ergó nem fogják gyorsan tönkretenni azt. Martinkó óva intett az alkalomszerű, azaz nem „szituációba helyezett” rekonstrukcióktól, mert azokat kivétel nélkül hamar lelakja a lakosság. Pontos stratégiának, konkrét helyre készült használati modellezésnek kell megelőznie a legkisebb burkolatcseréket, felújításokat is.
Haba Péter
