A Prezi irodájáról, amit máris kinőttek - Szemerey Samu írása

A Prezi a hazai építész szcéna számára kimondatlanul is többet jelent az elmúlt évtizedben kialakult budapesti technológiai innovációs hálózat egyik sikertörténeténél. 

Az persze kérdés, hogy a társalapító Somlai-Fischer Szabolcs építész háttere mennyire inspirálja a szakmát a praxis lehetőségeivel való kísérletezésre, vagy mennyiben szolgál inkább csak általános címkeként a büszkeségre. A prezentációt és a gondolkodást közösen bejárható térbeli narratívává formáló cég tevékenysége, céljai és működése viszont egyértelműen tanulságosak lehetnek a tervezők számára.

Budapest sem városfejlesztési vízióiban, sem fejlesztéspolitikájában nincs felkészülve arra, hogy a régió IT iparági központjává váljon. Ez azonban az irodapiaci túlkínálattal kombinálva sajátosan előnyös helyzetet teremtett, amiben a különböző növekedési fázisban levő cégek már a kezdetektől meglepően magas színvonalú helyszínekhez tudnak elérhető áron hozzájutni, és olyan nyomás sincs rajtuk, ami a hasonló profilú vállalatokat egy városrész irányába terelné. Így fordulhat elő, hogy egy mai budapesti startup számára egyáltalán nem szokatlan megoldás a külvárosi garázsok helyett a legbelső kerületekbe költözés, kihasználva az összes előnyt, ami ebből életmód és vonzerő terén származik. Márpedig ez a legkevésbé sem mellékes tényező, ha a döbbenetes tempóban növekedő technológiai cégekre nem csak mint az új tudásgazdaság főszereplőire, hanem mint a munkavégzés és a munkahely jelenleg zajló teljes átalakulásának kísérleti terepére tekintünk.

Tudatos stratégia hiányában Budapestet egyelőre a tőkeszegénységből fakadó olcsósága és a minden igyekezet ellenére is aktív és sokszínű kulturális élete teszi vonzóvá a legelső lépésektől globális piacon mozgó cégek számára, hiszen az a munkaerő - akikért ők versenyeznek - a döntéseit egyre inkább a munka- és élettereinek élhetősége szerint hozza meg. A Prezi, a LogMeIn, a Gawker, az NNG, a Scarab és a többi hasonló cég belvárosi irodái olyan trendet jelölnek, ami szinte szemben halad a közép-európai városközpontok hagyományos, presztízsre alapuló értelmezéseivel: ezek a döntések a közterek minőségét és kreatív használatát, a kerékpáros és közösségi közlekedést, a gasztronómia és a szolgáltatások elérhetőségét emelik ki a tekintéllyel, a történelemmel és az idegenforgalommal szemben.

A másfél évszázaddal ezelőtt önmagáról egyszer kivételesen gondolkodni képes főváros így teremtett olyan máig nem múló tőkét, amit a Szilíciumvölgy cégei (nem mellesleg a fenti lista szereplőinek versenytársai) ma a nyugati part szuburbánus campusain belül próbálnak megteremteni, jellemzően az európai belvárosok tagoltságának, külső és belső tereinek, sűrűségének és tematikus sokszínűségének rafinált újraprogramozásával.

Amennyire ugyanis a kilencvenes évekig minden munkahely tervezésének alapvető szellemi forrásvidéke a gyár volt, az azóta lezajlott technológiaváltás, a kreatív iparágak felemelkedése, a hálózati kultúra és a gazdasági válságok hullámai nyomán mára a munka meghatározó kontextusa az otthon lett, az a tér, ahol a munkavégzés sokféle fázisa egymásba fonódik, az élet többi részétől egyre elválaszthatatlanabbul.

A hetvenes évek tájszerű irodái mára olyan közeggé alakultak, ahol a fókuszált, egyéni munkavégzés prioritása és a menedzseri utasításos rendszer helyébe a folyton változó összetételű együttműködések, az egyéni munkafázisok és a koordinációs és képzési tevékenységek keveréke lépett. A technológiai cégek nem véletlenül váltak ennek az úttörőivé, hiszen a fejlesztéseik egyre kevésbé zajlanak nagy egységekben, a felhasználóktól elzárva: a munka folyamatos, nagy mennyiségben generálódó adatfolyamok és azonnali reakciók elemzéseire és gyors válaszokra épül, ahol a hierarchikus gondolkodásnál jóval hatékonyabb tud lenni egy feladat-orientált csapat.

Ezeket az agilis módszereket az irodák környezete is leképezi: a Prezibe érkező látogató a bejárat tucatnyi biciklije után olyan térbe lép be, ahol a hagyományos munkaállomásokkal egyenrangú helyek teremtenek változatos lehetőségeket a gyors megbeszélésekre, a hosszabb közös munkára vagy akár a nagyobb elszigeteltséget igénylő személyes feladatvégzésre. Tulajdonképpen ez az, ami a munkahelyek kulcsszerepét továbbra is fenn tudja tartani, hiszen mára a távolság akadályt nem jelent, sőt, számos vállalat kifejezetten támogatja a bizonyos arányban otthonról végzett tevékenységeket. Ebben az megközelítésben az iroda a találkozások, az együttműködés helye, aminek a személyes élettől való elválasztása sokkal inkább egyéni döntések függvénye.

Az egyéni élet autonómiájának, a munka kreativitásának megőrzése az egyik fő kihívás, amivel a Prezihez hasonló cégek növekedésük során szembesülnek: hogyan lehet megőrizni egy startup cég rugalmasságát, gyors reakcióidejét és lendületét akkor, ha az alkalmazottak (és a felhasználók) száma ugrásszerűen növekszik? Hogyan lehet a léptékváltással szükségszerűen bekövetkező szervezeti átalakulást olyan környezetben tartani, ami a cég célkitűzéseit, értékeit és munkamódszereit tükrözni és őrizni tudja, mederben tartva a változásokat?

A Prezi sajátossága az általa kínált termék erőteljesen térbeli logikája, szinte építészeti jellegzetességekkel bíró felhasználói felülete. Ez érzékelhető a közös munkát, a gondolatmenetek valós idejű feltérképezését támogató eszköztárán és a prezentációkat szervező vizuális és narratív elemeken is, amik egy több irányba kiterjedő, képi metaforákra építkező, bejárható tájként felépülő eredmény felé terelik a felhasználókat.

Nem nehéz az iroda tereiben ennek a folytatását észrevenni. A látogató előtt feltáruló belső szó szerint is tájként működik: az egyterű alsó szint munkaállomásait elválasztó falak sűrű növényzete összefüggő zöldként jelenik meg, amiben csak a közvetlen környék asztalai alkotnak irodaszerű környezetet. A tér másik felét két irodablokk osztja szabadabb zónákra, ahol a park-érzést a kötelező startup-kellék babzsákok alatti műfű fokozza.

A tervezést Pozna Anita indította, majd tőle vette át a Minusplus és hozzájuk fűződik a második ütemben kialakított, a földszinttől némileg eltérő emeleti zóna befejezése is. Az iroda keresetlen egyszerűségre törekvő formanyelve szemmel láthatóan jól illeszkedett a Prezi által megjeleníteni kívánt világhoz.

Az alsó szint nyitott elrendezést biztosító bútorai festett fa modulokból épülnek fel, amik a növények mellett egyéb tárgyak számára is tárolóként működnek. A bejárat egyedi nemez könyvtartója és szőnyege mellett a meghatározó anyagok a nagy céges irodákat jellemző prémium burkolatokkal szemben inkább a műhelyek, a barkácsolás világát idézik meg. Ez a térnek kölcsönöz némi ideiglenes hangulatot, amiben az otthonosság - nem annyira a birtoklás, mint inkább - a beköltözés, a használat szellemében jelentkezik. Ennek jegyében vegyülnek a különféle technológiai eszközök mindenfelé megtalálható csomagolásai növényekkel, bútorokkal, irodai kellékekkel és személyes tárgyakkal, érezhetővé téve a tevékenységek sokszínűségét, sodrását és nem utolsósorban a gyors növekedést - ami olyan gyors, hogy mára ki is nőtte Károly körúti két szintet.

A felső szintre lépve a kertből a felhőbe kerülnek át a képzettársítások: a szivárvány színskálájával és íves kivágatú falakkal tagolt központi térben álló csoportos munkára kialakított asztalcsoportok formái és elválasztó függönykéi is ezt idézik, bár ezen a vonalon haladva az állatmatricákkal jelzett leválasztott munkaszobákat nehéz lenne beépíteni a hasonlatba. Az utóbbiak kialakítása a szín- és grafikai kódolás mellett változatos használati formákat tesz lehetővé, és a bútorok itt sem feltétlenül a hagyományos tárgyaló elemei, sokkal inkább az üldögélő, asztal körül álló, támaszkodó vagy akár fekvő pozíciókat támogatják. Ez a fajta mozgékonyság a nomád munkaerőként is leírt fiatal generációk igényein túl a kreatív, csoportos és fókuszált tevékenységek hullámait mégis egy térbe, egy arculat mögé szervezi.

A design szerepe itt azonban nem elsősorban a céges identitás megfelelő súlyú reprezentációja, hanem a kultúrának is tekinthető működés térbeli eszközzé alakítása. Ezt erősíti az irodáktól leválasztott emeleti előadó tér és alatta az alsó szint konyha-kávézó-esemény- és koncertszobája, valamint az ezekhez és így a cég életéhez szervesen kapcsolódó közös oktató, szakmai és közösségi tevékenységek is.

A Prezi felhasználói felülete és a fő megjelenési formáját jelentő weboldal nemrég teljesen megújult. A játékos megjelenésű korábbi változatot egy professzionálisabb, érettebb céget bemutató és a növekvő globális felhasználói kört megcélzó felület váltotta fel, ahol a fokozatosan bővülő funkciók köre (prezentáció, oktatás, mindmapping) belesimult az alapvető misszióba, azaz a képi gondolkodás megjelenítésébe és párbeszéddé bővítésébe. Ez nem áll messze az egyik korai Prezi verzió öndefiníciójától, ami a kultúra elemzésére adott technológiai válaszokról szólt.

Az oldal elemzői az alkalmazás, a nagy közösségi hálózatok és az online tartalmak viszonyát emelték ki meghatározó kérdésként, illetve másfelől a szerkesztő felület koherenciáját, ami azonossá tette a prezentációk szerkesztését azok tartalmi felépítésével. Hasonló kérdéseket jelent a munkahely mai formáinak tervezése. A két lépték, azaz a külső közeg, a városi környezet, a benne mozgósítható tudás és innováció, és a belső működés, vagyis az irodaterek felépítése a munkakörnyezetekben is egyre kevésbé választható el egymástól. A belsők városi tereket vagy tájakat modellező elrendezése az élet teljes területét próbálja beemelni a munka világába, az életvilág tereit a munka tereivé szublimálva, míg ezzel párhuzamosan a közterekre, a városi élet nyilvános és privát zónáira a hálózati társadalomban egyre intenzívebb figyelem irányul. Ezt a figyelmet pedig javarészt azok a technológiák csatornázzák és formálják kultúrává, amiket a Prezi és a hozzá hasonló cégek fejlesztenek.

 Ezúttal, tervezőként és fejlesztőként is a városból is építkezve, Budapesten.

 Szemerey Samu