"Zalaváry legfontosabb helyen épült háza a városra való nyitással, ezzel az optimista transzparenciával szemlélteti a 90-es évek azon pozitív attitűdjét, amely a rendszerváltás kori, nagy változások előtt álló Magyarországot jellemzi." Gulyás Levente cikksorozatában ezúttal a Rákóczi út és Múzeum körút sarkán, egykor a Nemzeti Színháznak is helyet adó telek és a ma ott álló épület történetét ismerteti.
"A felhőkarcoló leleményét nem tulajdoníthatjuk sem Sullivannek, sem Jenney-nek, ha e fogalom alatt pusztán egy sokszintes, magasépületet értünk, mivel ilyet teherhordó téglaszerkezettel már Sullivan Wainwright-épülete előtt is építettek. […] Ugyanakkor Sullivannek lehet tulajdonítani a vázszerkezetű magasháznak megfelelő építészeti nyelv kifejlesztését."[1] Ahogyan a 18. és 19. század fordulóján Louis Sullivan nevéhez fűződik egy új építési technológia, a pillérvázas magasházak építészeti nyelvének kialakítása, úgy talált formát a rendszerváltáskor Zalaváry Lajos az East-West Business Centerrel Budapest eklektikus belvárosában az akkor megjelenő nyugati bérirodaházaknak. Ehhez azonban a tervező erősen merített a történeti kontextusból, egy addig be nem teljesült millenniumi városépítészeti törekvésből, valamint korábbi skandináv építészeti tapasztalataiból.
Megbízás
"…Hosszú vonalzókkal járkált, egy százas szöget bevert az asztalba, és egyiránypontos perspektívát vagy axonometriát szerkesztett az igazgatói tárgyalóban. Hatvan éven át. Sosem ő volt a cég arca, de szellemileg olyan erőt képviselt, amitől a KÖZTI az volt, ami. Róla mindenki tudta, hogy fontos, amit képvisel […]. Csendes alkotó volt, megtehette, hogy tíz évig nem tervezett, aztán egyszerre három épületet is…"[2]
1989-et írunk, a KÖZTI még a Kecskeméti utcai központjában székel. A svéd Skanska, első külföldi cégként Magyarországon, bérbeadható irodák kialakítását tervezi a Rákóczi út és Múzeum körút kereszteződésénél közel fél évszázada beépítetlen foghíjra. A megbízással az állami tervezőirodák közül a nagy tapasztalattal rendelkező KÖZTI-t keresi meg. A tizenöt évvel azelőtt azonos helyszínre kiírt MTESZ székház pályázatot megnyerő Zalaváry viheti el a munkát. Az ekkor a hatvanas évei közepén járó építész három frissdiplomás fiatalt kap maga mellé, hogy elkészítse az irodaház terveit. Györgyi Zoltán, Turi Zoltán és Zoboki Gábor korábban egy évfolyamra járnak a Műegyetemen, ők lesznek a Skardelli-féle "fészekalj" utáni következő generáció, akik a "Mérnök úr" mellett tanulhatják a szakmát. A tervező a MTESZ pályázatnál korábban sikeres, radikálisan új formavilágot és kompozíciós szerkesztést felmutató épület helyett egy másfajta utat választ…
XVI. század
"Ezen a helyen állott a "Hatvani Rondella". Pest középkori városfalának legjelentősebb kapuját, a Hatvani Kaput övező kőbástya széles alapfalai a gyalog aluljáró építése közben, 1963-ban kerültek napvilágra. Mátyás király uralkodása idejében a XV. század végén épült, majd a XVIII. században lebontották. A Hatvani Kaput a Rondellával egyidőben emelték, lebontására pedig 1808-ban került sor. Maradványai az "Astória" szálló északi homlokzata előtt a felszín alatt rejtőznek." – olvasható ma is az Astoria aluljáróban. A mai Március 15. téren álló egykori Contra Aquincum castrum köré körkörösen épülő pesti városrészben egészen a 18. századig nem az egykori castrumot és a hatvani kaput összekötő útvonal volt a legfontosabb – ez ugyanis a Dunával párhuzamosan futó É-D-i irányú mai Váci utca volt. Ekkor még nem is vezetett egyenes út a castrumtól és a később annak falaira épített Belvárosi templomtól ide. Az Árpádkori városfalon belül ugyanis egy háromszög alakú tömb zárta el ezt az utat, mely háromszög egyik oldala a mai napig az egykori Jégbüfétől a Váci utcáig vezető Kígyó utca vonalvezetésében öröklődik tovább.
A pesti belváros millenniumi "haussmannizációjának"[3] egyik legfőbb vívmánya pont egy, a pesti városmagtól a Dunára merőleges irányba fekvő – így az egykori Hatvani kapun keresztül is átvezető – NY-K-i tengely kijelölése volt a terjeszkedő nagyvárosban, amely a tervbe vett Erzsébet hídtól kezdve haladt volna egészen az 1884-ben átadott Keleti pályaudvarig, vizuális kapcsolatot létrehozva a két városi landmark között. Ennek a tengelynek első pandantja a tengely árpádkori városfalán belül elhelyezkedő háromszög alakú tömb helyén az Erzsébet híddal egy időben felépült Klotild paloták alkotta együttes. Kevésbé tervezett, de létező kapu-motívuma a Rákóczi útnak ugyancsak a millennium környéki átalakítások által született József és Erzsébet körúti kereszteződésben található Pesti Hazai Első Takarékpénztár és László-ház két tornyos épülete. A harmadik, legkésőbbi keretezése az útvonalnak a városmagból kivezető úton az egykori tényleges városfali kapu, a Hatvani Kapu helyén, az Astoria kereszteződésénél kínálkozott. A város kifelé vezető oldalán egymással szemben álló két beépítés kiszélesedő pandant-jellegű együttesét a megnövekedett forgalmú Rákóczi úton már az 1910-es évek városrendezési térképein megtaláljuk.
Beépítés
"…A külföldi tapasztalatokkal rendelkező Zalaváry pontosan tudja, mire számíthatnak a svéd befektetők oldaláról. Kőkemény, haszonelvű tárgyalások zajlanak, a tárgyalások pszichológiájához jól értő Zalaváry azonban végig érvényesíteni tudja akaratát. A feszes tempót diktáló projekt ellenére a soha nem túlórázó "Mérnök úr" megtartja szokását, munka után felmegy a hegyre és Szokol rádiójával a fülén sétál. Akármilyen pánik vagy határidő jön, ő sétál egy órát, azt hazamegy, és másnap reggel visszajön a megoldással…"[4]
Az építész a korábbi MTESZ székház merész tervéhez képest egy józanabb, a történeti környezetet sokkal inkább figyelembe vevő épületet gondol az Astoriára. A pesti oldal e két, nagy jelentőségű útvonalának kereszteződésébe a századfordulós törekvéseknek megfelelően, egy nagyobb lélegzetvételű teresedést meghagyva, a szemben álló Novák-Barát-Hültl ház (Georgia bérház) vonalvezetéséhez hasonlóan, a kialakult beépítést először követve, majd mindkét oldalról tíz métert visszalépve folytatja a Rákóczi út-Múzeum körút sarok befejezését egy íves vonalvezetésű sarok-lezárással. A helytakarékos belvárosi járdaszélességekhez képest a visszalépcsőzés által érezhetően fellélegzik itt a tér. Túloldali "tehermentesítő" árkádsorok ide vagy oda, az építési vonal tényleges visszahúzásával a kereszteződés ezen oldalán egy igazán kényelmes és jól használható városi téri helyzet alakul itt ki, ahol a célirányos, gyorsabb útvonalak mellett maradhat hely egy kis lődörgésre, körbenézésre. Az utcáról is látható vonalvezetésen túl azonban, a színfalak mögött, már korántsem emlékeztet a Novák-Barát-Hültl házra az East-West. A különbség eredete a két tömbbelsőben keresendő. Míg a Georgia L-alakja egy háromszög alakú tömböt zár le a kereszteződés felől egy nagyméretű belső zöld udvart keretezve, addig a Zalaváry-féle ház egy, a Puskin utcától induló, keskeny, háromtraktus szélességű tömböt fejez be, hosszú telkén az irodai traktusok között két udvart is kialakítva a Rákóczi út mentén. Ezekből a kereszteződéshez közelebbi egy fedett átrium, míg a szomszédhoz tapadó egy, az épület magasságáig érő metrószellőzőt is magába foglaló nyitott udvar. Innen aztán a Nemzeti Múzeum felé az ELTE BTK Trefort-kertjében szabadon álló épületei következnek.
Ebből következik egy másik fontos különbség a két szembenálló épület között: míg a Georgia ház saját maga végzi el a kétirányú visszalépést az odáig érkező homlokzatokhoz képest, addig az East-West csak a Rákóczi útról lép vissza magán belül, a Múzeum körúti lépcsőzést egy finom gesztussal – egyfajta "nútot" képezve – már átengedi a szomszédjának, az ELTE ‘A’ épületének, pozícióba helyezve azt. Ennek a momentumnak azonban van egy mai napig megoldásra váró nehézsége: az irodaház déli oldalán, az épület és a Trefort kert közötti teresedés nincs jól használva, a betonnal borított térrész jelenleg parkolóként üzemel. Az ELTE és a hozzá kapcsolódó Könyvtár Klub bejárati részeként nagyobb potenciál is lehetne ebben a helyben, hangulatában lehetne a Trefort-kert bővítményeként kezelni, fásítással, leülő helyek kialakításával, miközben az irodaház hátsó feltöltési lehetősége ugyanúgy zavartalanul biztosítható lenne.
XIX-XX. század
"A most végkép eldöntött Nemzeti Színház-pályázatnak nem mellékes eredménye az a tanulság, hogy nem is egy: több olyan művészünk van, a kik ilyen ritka és kivételes nehézségekkel teli feladatnál komolyan szóba jöhetnek; s a döntés nem azért húzódott soká, mintha ki nem elégítő lett volna a termés; hanem, mert a választás volt nehéz. Az építéssel egy emlék tűnik el, s egy új monumentum támad helyette."[5]
A telek története legalább annyira bővelkedik a nagy tradíciókban, mint nagyravágyó tervekben. 1837-ben nyílik meg – nem pont a sarkon, hanem onnan a külváros felé visszahúzva – a Nemzeti Színház épülete, hátat fordítva a mögötte egészen az egykori Bródy Sándor utcai Képviselő Házig elnyújtózkodó botanikus kert, a későbbi Trefort-kert, ekkor még szabadon állva a Rákóczi út mentén. Ahogy a város egyre inkább körülnőtte, 1875-ben átépítették a színházat oly módon, hogy az akkorra szinte teljesen zárt utcaképben egy új, egybeépített együttest képezzen a két oldalán álló új, ötszintes épülettel. A színház nagy része a helyén maradt, a két szomszéd viszont kiért az utcafrontra, így az tőlük visszahúzva jelenhetett meg az utcaképben, feltolt párkánymagasságával igazodva az öt szint magas házakhoz. A Rákóczi út-Múzeum körúti sarkon így egy díszes, a Blaha Lujza téri László-ház kupolájához mérhető toronnyal rendelkező bérház állt, melynek földszinti üzleteiből és bérlakásaiból származó bevételei a színház fenntartásához járultak hozzá, emellett a színházhoz csatlakozó mindkét épület a mindennapi színházi működést segítő kiegészítő tereket (próbatermeket, jegypénztárat stb.) foglalt magába. Mára már egészen hihetetlen belegondolni, hogy 1913-ban azért kezdték el lebontani az egész, három egységből álló együttest, mert tűzvédelmileg nem találták megfelelőnek a színházi nézőteret.
A bontást abban a hiszemben hajtották végre, hogy az épület helyére majd felépülhet az új Nemzeti, a munkálatok idejére pedig ideiglenesen átköltöztetik a Blaha Lujza téri Népszínházba a társulatot. 1911-ben ki is írtak egy ötletpályázatot a színház elhelyezésére, amelyet Lajta Béla nyert meg, és amelynek tanulságaiból újabb pályázatokat írtak ki. Lajta mindvégig versenyben maradt, a második pályázatot 1913-ban végül Tőry Emil és Pogány Móric nyerte. A pályázat eredményeként egy, a Blaha Lujza téri tömeghez hasonló volumenű, minden oldaláról szabadonálló, grandiózus épület lett volna az Astoria kereszteződésében. Az építést azonban elsodorta az I. világháború, a Népszínházból Nemzeti lett, a régi színházból pedig csupán egy földszintes üzletsor maradt a régi beépítés helyén, amely közel negyven éven keresztül keretezte a telket a Rákóczi út-Múzeum körút kereszteződése felől. Az ’50-es években végül ezt is elbontották, és az épülő 2-es metró belvárosi lerakataként működött a telek. Később az itt levő állomást pénzügyi nehézségek miatt csak 1963-ban kezdték el építeni. A telket a metró megépülése után parkolóként használták.
A telket egy ideig oktatási célra szerették volna felhasználni, először az ELTE bővítésére, később 1970-ben írtak ki pályázatot a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) székházának megtervezésére. A pályázatot az akkor ötvenkét éves Zalaváry nyerte megosztva Horváth Lajos és Marussy Ferenc magasház tervével. Mindkét terv erősen átrajzolta volna a belváros képét. Zalaváryék a szomszédos Pannónia szálló párkánymagasságát elérő, masszív, ötszintes talapzattal és onnan induló áttetsző, korona-szerű felépítménnyel szerettek volna megfelelni a kiírásnak, a Horváth-Marussy páros pedig egy száz méter magas toronyház tervét tette le a bizottság elé. Végül mégsem találták alkalmasnak a telket erre a funkcióra, de a pályázat bezsebelésével Zalaváry tizenöt évvel később előjogot szerzett a KÖZTI-n belül az East-West megtervezésére.
Homlokzat
"…A Zalaváry-fészekalj gőzerővel készíti a Fővárosi Tervtanács zsűrijére a Kelet-Nyugat Kereskedelmi Központ homlokzati variációit. Fénymásolt lapokra tussal húzzák ki a homlokzati vonalakat, majd a Zalaváry által féltve őrzött Faber-Castell ceruzákkal színezik ki azokat. A fiatalok sosem értik, miért pont az adott rajzot kell vinni egy tárgyalásra. Mindig azt mondták, "Laja, hiszen annál van már egy újabb", mire a válasz mindig az volt: "Nem baj, most ez kell!" És végül mindig igaza lett…"[6]
A ház homlokzati kialakításában mutatkozik meg igazán az az építészeti hagyomány, amely örökösének tartja magát Zalaváry. Mindkét tradíció a századforduló körül kialakuló modern építészetből származtatható, azonban ezek egyfajta helyi ízekkel ötvözött változatáról beszélhetünk.
Ilyen egyrészt a Louis Sullivan körül kialakuló Chicago-i Iskola, amely képes volt az építési technológiák beérése után adekvát építészeti nyelvet kialakítani az amerikai magasházaknak. Ezek az épületek jellemzően az Államok nagyvárosainak pénzügyi központjaiban különböző nagyvállalatok székhelyei voltak, és a cégek arcaként a reprezentatív funkció mellett döntően az ott dolgozók irodahelyiségeiből álltak. Sullivannel az addig ismert hármas homlokzattagolás új funkciókat kapott, megjelenése is más lett. Az alsó szintek az utca forgalmának megfelelő funkciókat kaptak, üzletek, butikok formájában. A középső rész egy szinte bármeddig sorolható, téglaburkolatos pillérek sorából és azok között visszahúzott ablakokból és terrakottával burkolt mellvédekből álló elem lett. A pillérek egészen a legfelső, erősen előre ugró, terrakotta díszes tetőpárkányig értek, ami a magasházaknál elengedhetetlen gépészeti szint lezárását jelentette. Ebből a szerkesztésből világosan látszik a sullivan-i hitvallás három F-je, azaz „form follows function", ami ebben az esetben nem a funkció mindenhatóságát jelentette, hanem egy kényes egyensúlyra, a szerkezet, funkció és forma közti összhangra utal.
Zalaváry "három F-je" az irodaház funkció forgalmas pesti városi életbe való belehelyezésének összefüggéseit jelenti az East-West Business Centernél, miközben az igazodást kikényszerítő történeti kontextust nála a budapesti belváros Astoria körüli eklektikus házai szolgáltatják.[7] A szabályozási terveken már 1910-ben megjelenő, Georgia-ház által elsajátított beépítési vonalra Zalaváry a három F elvének megfelelően építkezik. Az alsó két szinten a városi ember által látogatható funkciókat, azaz üzleteket, éttermeket, afölött pedig az utcáról látható irodatereket találunk. A lábazati rész feletti hat szinten – a történeti épített környezet homlokzati arányait szem előtt tartva, a szinteket párosával összefogva – az irodatereket elfedő tükörmatricával ellátott ablakok vannak, a sarkon viszont újra felnyílik a ház, a nyolcszögletű saroktorony teljes egészében víztiszta üvegezéssel van ellátva, amelyben a ház szívét képző lifttérben fel-alá járnak az iroda panorámailiftjei.
A homlokzat vertikális hierarchiájának kialakítása után Zalaváry egy másik építészeti hagyományhoz, korábbi skandináv tapasztalataihoz nyúl, hogy a függőleges mellett vízszintes súlypontokat határozzon meg a tömegen. Ennek eszköze egyértelműen az északi területeken használt öböl-ablak (bay-window), amit Zalaváry leghangsúlyosabban a hét évvel korábbi Átrium-Hyatt Szállón alkalmaz, és melynek különböző formáit láthatjuk viszont a házon. A Rákóczi úti és Múzeum körúti homlokzaton egy-egy, az egész homlokzatot átfogó függőleges negyedív ablak húzódik végig, megszakítva ezzel a duplaszintes vízszintes összefogásokat. Emellett maga a saroktorony is tekinthető egy nagy félkörívbe szerkesztett öbölablaknak, amely a Hültl-Barát-Novák ház tornyához képest kilóg az irodaház síkjából. A harmadik arca ennek az eszköznek az egész házon végigvonuló duplaszintek összefogásainak üvegezése, amelyet csak a házhoz közel menve érzékelünk. Zalaváry a káva mélységével játszva a hat részből álló üvegszerkezet középső két elemét a külső síkra rakja, legszélső elemeit jóval visszahúzva, a köztes elemeket pedig a két pozíció közti összekötésként, kis szöget bezárva helyezi el. Ez a több síkon és léptékben lejátszódó hullámzás a házon valamelyest puhítja a korábbi eszközökkel a pénzügyi központnak kölcsönzött erős hierarchikus osztást.
A tömeg alakításában az udvarok elhelyezése a homlokzat szempontjából fontos megoldandó feladat elé állítja az építészt. A saroktorony elhelyezése miatt ugyanis az épület átrium tengelyébe eső főbejárata és a Múzeum körúti homlokzat szimmetriatengelye nem esik egybe. Ezt a tervező úgy orvosolja, hogy az eltolt bejárattal szimmetrikusan kap egy másik bejáratot a ház aljába költöző gyorsétterem. Ezzel azonban kissé elhalványul a saroktorony miatt amúgy is háttérbe kerülő főbejárat, ugyanakkor az azóta felaprózódott gyorséttermi rész túl nagy hangsúlyt kap a négy-öt métert előrenyúló kapuval.
A 2004-es átalakítás
Elengedhetetlen velejárója a bériroda műfajnak, hogy idővel cserélődnek az épület tulajdonosai, ilyenkor az épület egy adott szempontból vett fokmérője lehet, hogyan képes felvenni az új tulaj akarata szerinti változásokat. Annak ellenére, hogy Zalaváry maga vezényelte le az átalakításokat, 2004-es tulajdonosváltásával az East-West sajnos nem volt képes nagyobb megpróbáltatások nélkül átvészelni az épületet ért változtatásokat. Nagy valószínűség szerint az irodaterek szintenkénti bonthatósága okán a belső átriumba lettek áthelyezve az épület liftjei, ami nem tett rosszat az addig kissé eseménytelen fedett belső udvarnak. Ezzel ugyanakkor megszűnt az a felütés a házban, ami az átlag fölé emelte az épületet a többi, a várossal semmilyen kommunikációt nem kialakító tükörmatricás irodaházzal szemben. Elveszett a kaleidoszkóp, amin keresztül egymásra tekinthettek épületet használók és városlakók, a sarokelem városi párbeszédből való kiemelésével és a lábazati gránit szint rávezetésével belesimították ezt az elemet az épület irodatereinek egyirányú kommunikációjába.
A változtatások azonban sok egyéb erényét nem sértették a Kelet-Nyugat Kereskedelmi központnak. Ezek közül a legfőbb talán az maradt, ami abból a bizsergető kettősségből fakad, hogy az a bizonyos 1910-es beépítés által javasolt pandant motívum egy témára írt két variációként egymástól hatvan év elteltével került megvalósításra a Rákóczi út két oldalán.
Ablak a városra
"Bizonyos alkalmakkor azt se bántam, ha vannak bizonyos meghökkentő elemek egy épületen belül. Én a bombasztikától nem féltem. Az épületben járó-kelő embernek legyen valamilyen szórakozása, majdnem a cirkusz határán."[8]
Zalaváry szavai különösen igaznak bizonyulnak az East-West esetében a saroktoronyban elhelyezkedő lifttérre, amely teljes áttetszőségében legalább akkora szenzáció az irodát használó számára, mint az utca emberének. Ennek az elemnek vannak előzményei Zalaváry építészetében. Az 1982-es Hyatt esetében még a pálmafás belső udvar felé néztek az épület panorámaliftjei, amelynek dramaturgiája azonban már akkor is jól elgondolt forgatókönyv szerint zajlott: az épületet használó először egy zárt, kulisszafal mögötti térben találja magát, majd onnan a liftbe belépve elétárul a fő téri látvány, amelyet a fel-le utazás közben élvezhet a körben üveg liftkabinból. Az East-West esetében azonban kiemelt fontosságot kap ez a momentum. Ez az elem kapcsolja össze ugyanis a házat a várossal azáltal, hogy az utcán sétáló az épület fő közlekedési útvonalába nyer betekintést. A túloldalon, az irodát használók esetében Zalaváry a meglévő környezetet, egy nyüzsgő nagyvárosi kereszteződést használ fel az élményfaktor megteremtésére. A saroktorony kicsinyített másolataiként a liftkabinok kialakítását Zobokiék határozzák meg, majd eszerint gyártja le egyedileg a finn Kone cég. A lifttér aljában egy vízfelület található, ami visszatükrözi a fel-le járó liftkabinokat. Ez az építészeti elem ugyanakkor nem csak vizuálisan összekötő kapocs a ház és a város között, hiszen a torony tetején kialakított helyiségbe elvileg bárki felmehet kávézni. Az épület éjszakai megjelenésében talán még inkább kiemelt szerep jut a saroktoronynak, ahol a homlokzati rajzokhoz hasonló módon, szinte minden határ megszűnik külső és belső között.
Zalaváry legfontosabb helyen épült háza a városra való nyitással, ezzel az optimista transzparenciával szemlélteti a 90-es évek azon pozitív attitűdjét, amely a rendszerváltás kori, nagy változások előtt álló Magyarországot jellemzi. A vasfüggöny lehullásával a kapitalizmus egyik legelső fellegváraként az East-West Business Center Budapest kozmopolita nyugati nagyvárossá válásának ígéretét hordozza magában. Mindeközben Zalavárynak egyik utolsó munkája befejeztével nem marad feladata egy ideig a KÖZTI-ben, így a Zalaváry-fészekalj más feladatok után néz, a műterem tagjai később saját irodát alapítanak…
Gulyás Levente
A szerző köszönetet mond Zoboki Gábornak a cikk elkészítésében való közreműködéséért, amelyet részben az írást megelőző beszélgetésen keresztül, részben az általa őrzött homlokzati rajzok rendelkezésünkre bocsátásával tett.
Szerk.: Hulesch Máté
[1] Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, 2. bővített kiadás, Terc Kiadó 2009.
[2] Interjú Zoboki Gáborral, Turi Zoltánnal és Györgyi Zoltánnal, Götz Eszter: Zalaváry Lajos építészete, MMA Kiadó, 2018
[3] Georges Eugéne Haussmann báró (1809-1891) a francia főváros mai képét meghatározó urbanizáció irányítója volt. Az addigra sűrű, élhetetlen városrészek átformálásán keresztül, sugárutak, közparkok addigi városszövetbe történő belevágásával szellőssé, élhetőbbé tette Párizst.
[4] Interjú Zoboki Gáborral, Turi Zoltánnal és Györgyi Zoltánnal, Götz Eszter: Zalaváry Lajos építészete, MMA Kiadó, 2018
[5] Az Új Nemzeti Színház, Huszadik Század, 1913. június
[6] Szemelvények a 2020. október 12-én (a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ szervezésében) megtartott Zalaváry Lajos konferencián Györgyi Zoltán: Észak modern klasszicizmusa címen elhangzott előadásából
[7] Györgyi Zoltán előadásából tudhatjuk, hogy Zalaváryék sok időt töltöttek a környező történeti házak, úgy mint az Astoria Szálló, a Pannónia Szálló és az ELTE A épületei homlokzatainak tanulmányozásával.
[8] "Zalaváry Lajos - Tizenkét kőmíves" – építészeti dokumentumfilm-sorozat, Glokalfilm, 2010 (Csontos Györgyi és Csontos János filmje)
