A rézvitéztől a kandallóig – társművészetek a Pénzügyminisztérium épületén

Szobrászok és iparművészek dolgoztak együtt Fellner Sándorral a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületén. A gótikát a magyaros szimbólumokkal ötvöző formanyelv kitalálása mellett a Zsolnay-féle épületkerámiáknak, Thék Endre bútorainak és Gönczy Lajos szobrainak is köszönhető a minőség, amely az előző századforduló nagyszerű reprezentatív épületei közé emelte a Mátyás-templom szomszédságában álló minisztériumi épületet.

Hogy a 19. századi eklektikát, historizáló építészetet „formai utánzásai ellenére önálló építészeti stílusnak tarthatjuk, arra több okunk van. A formák mögött ugyanis megváltozott a tervezés szemlélete és gyakorlata" – írja Déry Attila a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervezte Szentháromság téri épületéről szóló tanulmányában. Az épületeknek új, korábban nem ismert funkcióknak kellett megfelelniük – mint amilyen a pályaudvar, a vásárcsarnok, a bankház, a gyár – és emellett rohamléptekben fejlődött a technika is, megjelent a beton, a vasszerkezetek építőipari felhasználása, a központi fűtés és a lift, valamint a vezetékes víz- és csatornahálózat.

„Az új szerkezetek és műszaki rendszerek immár tervezett és méretezett formában épültek be az új építményekbe. Az 1870-es évektől gyakorlati és hatósági szempontból egyaránt megkerülhetetlen feladattá nőtt a műszaki tervezés és a méretezés. Olyan folyamat volt ez, amelyet ma nem méltányolunk eléggé, holott hatalmas szellemi munka állt mögötte. Fizikai, matematikai és geometriai alapon tisztázni kellett a terhelés, a teherhordás és az anyagtan alapfogalmait és törvényeit. Fel kellett fogniuk az igénybevételek modellezésének lehetőségeit és megérteni a méretezési kockázat észszerű mértékét. Ez idő tájt jelentek meg a mérnökké váló építészek mellett az olyan új, önálló szakmai szerepek, mint a szerkezettervező, vagy az épületgépész" – írja Déry arról, hogy hogyan változtatta meg a korban a technikai fejlődés az épületeket és az építészetet magát a „mélyben", miközben a „felszín" a régebbi korok stílusát idézte.

 Katona Júlia, a Pénzügyminisztérium épületének ornamentikájáról írt tanulmánya egyenesen úgy fogalmaz, hogy „A »stílusköntös« valóban egy épület külső »ruháját« jelentette, hiszen a 19. század második fele nem követte a történeti stílusok épületeinek téralakítását, a stíluskölcsönzés gyakorlata kizárólag a homlokzatra és az ornamentikára korlátozódott. "Mint írja, a legmegfelelőbb „stílusköntöst" az épületek funkciójához a történeti stílusok tárházából választották ki: „az antikvitás (ókori görög-római művészet), a reneszánsz, a klasszicizmus, a középkor (gótika, romantika), a barokk és a rokokó stílusok a 19. század utolsó harmadában újra virágkorukat élték, és neoreneszánsz, neogótikus, neoromán, neobarokk, neoklasszicista épületek sorozataiban éledtek újjá."

Katona Júlia tanulmánya egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy többről volt szó, mint az újfajta épületek régi jelmezbe bújtatása: „Bár a historizmust számos esetben érte az a vád, hogy művészi gyakorlata a történeti stílusok elvtelen, szolgai utánzásában merült ki, az elmúlt évtized építészet- és művészettörténeti kutatásai azonban arra világítottak rá, hogy a korszak építészei és iparművészei a történeti stílusokat nemcsak használni és újra felhasználni, hanem megérteni is kívánták." Ezt a szemléletet jól illusztrálják Fellnernek az épület díszalbumába készült sorai:
„A műtörténelem bizonyítja, hogy uj stilusok alkotása sok évtized, sőt évszázadok munkájának eredménye. Művésznemzedékek ernyedetlen fáradozása kell ahhoz, hogy uj formanyelv jöjjön létre, hogy a síkok diszitésére szolgáló kezdetleges diszitmény a monumentális művészet magaslatára emelkedjék. Ha nehéz is, de nyitva az ut az uj művészethez a régin át. Minden művésznek, aki nemcsak a régi hagyomány agyontaposott utján kiván haladni, becsvágya lesz a stilus fejlesztése. Még pedig oly irányban, hogy a szükségletekkel számot vetve, új és lehetőleg nemzeti szellemben fejezze ki lelke sugallatát. Szigorú és egyszerü alapformákból indulva ki, le akartam rázni a sablón békóit s minden részletnél az volt a fő törekvésem, hogy hazám formáinak galyát a régi stilus fájába oltva, azon uj hajtást fakasszak."

A 19. század utolsó harmadában és a századforduló időszakában is jellemző volt, hogy egy épületet maga a tervező is összművészeti alkotásként képzelt el. Így a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium épületének feldíszítésében is több művész vett részt. A 18 szobor és 4 kő támfej Gönczy Lajos (1864-1914) kassai származású szobrászművész alkotása volt. Az 1915-ös művészlexikon Gönczy munkáiként mindössze a kassai Petőfi és Tompa emléktáblát nevezi meg, azonban Gönczy készítette – a szintén Fellner Sándor tervezte – Veres Pálné utcai szerb kollégium, a Tökölyaneum három bronzöntvény domborművét is. Prakfalvi Endre kutatása szerint Fellner 1903. május 18-án arról tájékoztatta az építőbizottság elnökét, hogy Gönczytől 18 szobrot rendeltek meg, 16 db-ot a tornyokra, 2 db-ot azok ormaira (utóbbiak nyilván a rézlovagok – írja Prakfalvi) a Langer Ignácz kőszobrász szerződésében lefektetett egységárak alapján. „Számolnom kellett a takarékosság szempontjával is és ezért a figurális díszt csak itt-ott használhattam. Ide tartozik a behajtó ívezetét tartó négy plasztikus arczképfejjel díszített hordkő, a tornyok oldalát díszítő félalakok, amelyek a tudományt, honvédelmet, jogot és a kereskedelmet jelképezik, végre ide tartozik az a két, rézből trébelt vitéz is, amelyek a tornyokat koronázzák" – írta a szobordíszekről Fellner az épületről készített díszalbumban. A négy kő támfej Lukács László minisztert, Graenzenstein Béla építési bizottsági elnököt, Toepke Alfréd államtitkárt és (toronyi) Fellner Sándor építészt ábrázolták – írja Prakfalvi.

A két „hatalmas vörösréz lovagra" való hivatkozással kérelmezték a bádogos munkákat kivitelező Boross testvéreket, hogy a főhomlokzat díszei horganylemez helyett vörösrézből készüljenek a zománccserép tetőn. Érvelésük szerint azoknak „illeszkedniük kell a toronycsúcsra kerülő »két hatalmas vörösréz lovag« figurájához is, melyek nem »chablon« szerint készülnek, hanem „művészi kivitelű egyedi szobrok lesznek". Mint Prakfalvi írja a zászlótartó lovagok rajz szerinti megjelenésének részleteit és méreteit – három méter magasak voltak, legnagyobb szélességük 70 cm – a bádogos munkák általános és részletes feltételei, valamint költségvetése irategyüttesből ismerjük. Kellő erősségű vörösréz bádogból trébelték, ellensúlyokkal és vasmaggal is ellátták, s a lándzsában a villámhárító huzalnak helyet kellett hagyni. A Szentháromság téri A-szárny 1903 végén került tető alá. Ekkor, október 11-én helyezte el a miniszter a rézszobrok egyikébe a befejezésről szóló okmányokat. A miniszteri fogadóteremben található 7 méter magas fakandallót díszítő, Ferenc Józsefet ábrázoló dombormű szintén Gönczy keze munkáját dicsérte.

Amint Katona Júlia tanulmánya felhívja rá a figyelmet, Fellner számára elsődleges szempont volt, hogy a Pénzügyminisztérium épülete összhangban legyen a Mátyás-templom stílusával: „Érdekes feladat állhatott előtte, hiszen a pénzügyi palotának stílusában harmonizálnia kellett a főtemplommal, de egyházi jelleget még csak részleteiben sem lehetett mutatnia A kérdésre a koronázó főtemplom 19. századi 6 rekonstrukciója és ornamentikája ad választ, ami ebben az esetben összekötő kapocsként funkcionál az épületek között. Fellner pénzügyi palotájában az épületdíszítő részletek mellett a Mátyás-templom díszítésének két fő, meghatározó eleme köszön vissza, melyek közül az egyik az enteriőr, a másik pedig az épületkülső domináns része. Ezek a belső díszítőfestésének struktúrája és a Zsolnay-féle külső burkolatok alkalmazása" – írja Katona, hozzátéve, hogy „a főhomlokzat középrizalitos, toronysisakos, fiálédíszes megoldásán azonban erősen érződik olyan német előképek követése, mint a 15. századi németországi városházák (Frankfurt-am-Main Roemerberg, Kaisersaal)."

A Zsolnay-féle színes, pirogránit tetőcserepek a budavári Nagyboldogasszony-templom mellett több korabeli középületen, így a Lechner Ödön tervezte Iparművészeti Múzeumon és a Földtani Intézeten és Parlament Steindl Imre tervezte épületén is megjelentek. „A Zsolnay-féle tetőcserepek ornamentikájának összhatásában is érződik egy kis »magyaros« íz, hiszen ez a fajta zsinórszerű díszítés leginkább a 19. században felfedezett és sokszínnyomású mintakönyvekben megjelenő hímzéseken lelhető fel" – írja Katona arról, mit is jelentettek Fellnernek fentebb már idézett szavai, hogy „hazám formáinak galyát a régi stilus fájába oltva, azon uj hajtást fakasszak". „Fellner a kerámiadíszítésben is ki akarta fejezni azt a nemzeti, magyar érzést, ami a korabeli felfogás szerint egy »új« stílusnak elmaradhatatlan eleme volt" – írja Katona. A magyaros ízlés a virágmotívumok mellett az olyan figurális elemekben is megjelent, mint a gótikus építészetre jellemző állatalakos terrakotta vízköpők, melyek a Pénzügyminisztérium épületén nagyszentmiklósi kincs bikafejes motívumát idézik.

„Fellner a díszlépcsőház apszisába 8 db apród és nemes kisasszony figurát rendelt Zsolnay-féle pirogránitból, a lépcsőkorlátok háromkaréjos, növényi kiképzésű áttört elemei, valamint a nagycsarnok és az I., díszlépcsőház oszlopfőinek és konzolainak levéldíszes-gránátalmás motívumai is szürkésfehér, okkersárga és kék színű mázas majolikából készültek. Továbbá a lépcsőházak falain is Zsolnay-féle kerámiaburkolatokat alkalmaztak, például a díszlépcsőház apszisának pihenőjében, valamint a II. és III. lépcsőházak falain" – sorolja Katona tanulmánya azokat, az épület belsejében alkalmazott Zsolnay-féle kerámiákat „melyekre az épületkerámia enteriőrbeli felhasználásának reprezentatív példáiként tekinthetünk" és, amelyek nagy arányban fennmaradtak a háború pusztításai után is.

„Az Országház-utcza felé eső tanácstermet hármas dongaboltozat fedi, falainak ékessége gazdag festés és magas tölgyfatalapzat. Komoly jellegű tölgyfakandallója, melybe királyunk fiatalkori képe van foglalva, harmonikusan illik a sötét színekben tartott bútorzathoz" – írja Fellner a díszalbumban. A tanácsterem bútorzata, ahogy a főváros akkoriban épült jelentős állami és középületeinek – így az Operaház, a Parlament, a Tőzsde és a Kúria – reprezentatív enterirőrjei Thék Endre gyárából kerültek ki. „A közel négy évtizedet átölelő korszak, az 1870-es évek közepétől az első világháború kitöréséig az építészetben és a vele szorosan összekapcsolódó belső berendezésben, bútorművességben számos stílust, irányzatot, művészi felfogást vonultatott fel. E széles spektrumban egymás mellett, ám egymást áthatva, eklektikusan összefonódva voltak jelen a romantikus historizmus, a neoreneszánsz, a neobarokk és a neoklasszicizmus, majd az új stílusirányzat, a szecesszió különböző változatai. Mindezt átszőtte a nemzeti stílusteremtés két főbb vonulata: a magyar történelmet és népművészetet konzerválni kívánó törekvés; illetve a magyar és külföldi – nem utolsósorban gyarmati indiai, perzsa és mór – építészeti elemeket a szecesszió floralizmusával ötvöző kísérlet. A magyar iparművészetben egyszerre volt jellemző az egymással párhuzamosan futó osztrák, német, francia neostílusok hatása és a historizáló-eklektikus népi motívumkincset az önálló nemzeti művészet megteremtésének igényével felhasználó irányzat" – írja Lovay Zsuzsanna a Thék Endre historizáló bútorművészetéről írt munkájában.

Thék bútorai tehát – akárcsak a Zsolnay-féle tetőcserepek és épületkerámiák – nem csak illeszkedtek Fellner felfogásához, amely a neogótikát az „új" és „magyaros" stílussal ötvözték, de minőségükkel beemelték a korszak meghatározó középületei közé a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületét.

Tálos Lőrinc
 

A cikk a műemléki rekonstrukciót lebonyolító PM-TÉR6 Nonprofit Kft-val együttműködésben született.