Közélet, hírek

A Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilonja - az első látogatói visszajelzések

2010.05.07. 10:52

A kínaiak szerint a Jin és Jang ereje van a mindig talpra álló Gömböcben. A sajtó már most a legjobb 10 pavilon közé sorolta a magyarok bemutatkozását Sanghajban

A Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilonja iránti érdeklődés egyelőre meghaladja a várakozásokat, legalábbis ami a próbaüzem során tapasztaltakat illeti. Az első nap közel félmillió látogatója közül több mint 30 ezren fordultak meg hazánk kiállítóterében, míg a második napon 50 000 főből mintegy 5 000-en voltak kíváncsiak
az épületre.

 

 

 

A tesztüzem első napján a verőfényes napsütésben ugyanúgy ezrek sorakoztak a Magyar Pavilon körül, mint a második napon, a zuhogó esőben. Ezúttal jóval kevesebb „hétköznapi” látogató volt jelen az Expo területén, ugyanakkor 80, VIP-delegációkat imitáló csoport mozgott a parkban a nap folyamán.

 

 

 

A május 1-jén nyílt Sanghaji Világkiállítás próbaüzeme alatt a szervezők igyekeztek különféle helyzeteket modellezni. Ennek jegyében jelentős különbségek mutatkoztak például az egyes napokon a kiállítás területére bebocsátott látogatók számában. Magyarország egyike volt azon 75 résztvevőnek, amelyek a próbaüzem alatt saját maguk is tesztelték pavilonjaik tulajdonságait, amellyel ugyanakkor értékes segítséget és visszajelzést is nyújtottak a kínai szervezőknek.

 

 

 

A Magyar Pavilon bruttó 1000 négyzetméteres épület, amelyet a kínai szervezők szerkezetkész állapotban adtak át a magyar félnek. Hazánk, 41 további résztvevőhöz hasonlóan saját pavilon építése helyett a bérelt pavilon átalakítása mellett döntött. Lévai Tamás építész és tervezőcsapata tervei alapján az Oriental Expo Services Ltd. végezte a pavilon külső és belső átalakítását. Az épület belső terében egy önhordó acélszerkezetet állítottak fel, amely tehermentesíti az eredeti épület struktúráját a függesztett installáció tömege alól.

 

 

 

Már a pavilon külső megjelenése is utal a belső térben kibontakozó élményre, amely egy fordított, mesebeli erdőt utánoz, közepén a Gömböccel, a „magyar csodával”, az utóbbi évek egyik legjelentősebb matematikai felfedezésének megtestesítőjével. A több száz, mennyezetről alálógó farúd fény- és hangeffektusokat ad, miközben többségük folyamatos mozgásban van. A függőlegesen mozgó hangdobozok így egy dinamikusan változó teret alkotnak, amely a város lüktetését, sűrűségét és teresedéseit képezi le.

Az erdő-analógia már az első napon a pavilonba látogató érdeklődők számára is könnyen beazonosítható volt, többen asszociáltak erre a gondolatra. A látottak érezhetően lekötik a látogatókat, érdeklődéssel szemlélik magyar kreativitást és innovációt bemutatni hivatott kiállítóteret.

forrás: expo2010.hu


A kínaiak szerint a Jin és Jang ereje van a mindig talpra álló Gömböcben. A sajtó már most a legjobb 10 pavilon közé sorolta a magyarok bemutatkozását....(2010. 05. 06.)

A Sanghaji Világkiállítás harmadik hivatalos napján a korábbi napokhoz képest kevesebb látogató érkezett az Expo helyszínére, a Magyar Pavilonnak is otthont adó C Zóna azonban a leglátogatottabb területek között volt. Hazánk kiállítását közel 4 ezren tekintették meg. (2010. 05.04.)

A 30 fok és a tűző napsütés ellenére több, mint 400 ezren látogatták meg a Világkiállítást a hétvége során. (2010. 05. 03.) 

hírek az expo2010.hu oldalról